SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Álomutazó új dal: Felhőkre színesen - NYEREMÉNYJÁTÉK!

Családinet [cikkei] - 2018-12-07
 [X]

Megérkezett tavaly nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical legfrissebb dala. A zenét, mint a korábbi 17 dalban, Rakonczai Viktor, a szöveget Orbán Tamás jegyzi, az új dalt a musical történetének két "reklámarca", Radics Gigi és Varga Viktor énekelte fel.
Álomutazó új dal: Felhőkre színesen - NYEREMÉNYJÁTÉK!

A dal itt hallható:

"Az Álomutazóban tavaly nagyon klassz számokat énekeltünk Varga Viktorral, de ez a mostani mindent visz" – mondja Gigi, aki Új-Zélandon kapta meg a zenét és szöveget és 18 ezer kilométert utazott azért, hogy felénekelhesse.

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik, és csak azért mennek haza, hogy megcsinálják a házi feladatot. Az élet minden területét a mesterséges intelligencia irányítja, és még a pislogás is a hatékonyság elleni bűntettnek számít. A történet főhőse, Tomi a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért. A darab idén karácsony körül ismét színpadra kerül.

Az azóta aranylemezes hanghordozón lévő 17 dalt Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi és Hajdu Steve, Varga Viktor, Zséda, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann és Ábel Anita énekli. A most megjelent 18. dalt, a Felhőkre színesent ismét Radics Gigi és Varga Viktor, szerepük szerint Reklám Marcsi és Reklám Marci kapta, akik a tavalyi darabban két dalt is sikerre vittek. A hamarosan csomagban megjelenő Álomutazó CD-t és a tavalyi, nagysikerű elődást tartalmazó DVD-t a Magneoton kiadó jegyzi.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Ha szeretnél családi belépőt nyerni az Álomutazó mesemusical előadásra, válaszolj helyesen az alábbi kérdésekre december 16. éjfélig!

Sorsolás: 2018. december 17.

A nyertest emailben értesítjük.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja