SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy nap az Aquaworld Vízibirodalomban - Élménybeszámoló

- 2011-08-24
Augusztus közepe - végre valóban meleg van, ideje hát élni a nyeremény belépő adta lehetőséggel!
Egy nap az Aquaworld Vízibirodalomban - Élménybeszámoló

Zso_kacagÚgy készültünk, hogy ez a nap valóban csak a gyermekeinkről szóljon. Meglepetésnek szántuk a számunkra nem oly megszokott élményfürdőzést. A szükséges holmikat titokban készítettem össze - csak célozgattunk arra, hová is megyünk (vigyünk fürdőbugyit, hátha lehet majd fürdeni).

3,5 éves Zsófi lányunkkal egyszer jártunk az Aquaworld-ben (akkor 9 hónaposan nagyon élvezte), ám 15 hónapos Peti fiunkat most vittük először (viszont nem utoljára).
 
Leírhatatlan az öröm, amit már a felnőtt medence láttán érzékeltünk, hát még amit a gyakorlatban műveltek a lurkók: csak sikoltoztak az egyébként sem csendes helyen és csapkodták a vizet, ahogy belefért. Csodálkozva és ámuldozva pásztázták olykor: hová menjenek és azután mivel folytassák a mókázást. Játszótársakban sem volt hiány, mert a kicsik anyanyelvüktől függetlenül megosztották egymással a pancsolás élvezetét. Szerencsére itt beléphetnek a felnőttek a gyermekmedencébe, így mindkét gyermek felhőtlenül, biztonságban élvezhette a vizi paradicsomot.

nem_akarok_hazaamenni vizsugar
Peti peti

Amikor eljött némi pihenés ideje, rucicserét követően sem kellett a popsijukon ücsörögni, a játszóházban ugyanis számtalan, korosztályuknak megfelelő játék állt rendelkezésre. A délelőtt folyamán még kézműves asztalka is várta a nagyobbacskákat: animátor segédletével különböző magvakat lehetett színes papírra ragasztani, akár magad rajzolta formákra is. Zsófi kislányos képet készített, míg én öccsével elkezdtem egy kicsi szivet fabrikálni.

repcsi pancsolunk
zso zso_repcsi

Zsófit a napjainkban kedvelt divat-mintás (Hello Kitty, Thomas, Dora etc.) felfújható eszközök szemlélése mellett már a fürdőruhák és törülközők kavalkádja is nagyon lekötötte míg egyik medencéből a másikba sétáltunk, mert mindet ki akarta próbálni! Ujjongva indult tovább a következőbe, majd a benti gyermekrészleg után végül a kinti medencékben lubickolt öccsével és sok más gyerkőccel együtt a szikrázó napsütésben.
Ma, kétség kívül a csúszdák aratták a legnagyobb sikert!
 
Gyerkőceink nem múló elégedettsége, fáradtságukat is leküzdő izgalma jelentette nekünk, szülőknek a legnagyobb boldogságot. Mondanom sem kell: este nem került sor elhúzódó altatásrasmiley.
 
Köszönjük szépen, Családinet és Aquaworld, a nyereménynek köszönhetően megszépült a nyarunk!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja