GYÖNGYKALÁRIS
Családinet [cikkei] - 2008-02-20
Nagy Bandó András verses könyve gyerekeknek és szüleiknek (a szerző rajzaival)
"...a versekben továbbra is erősek a családi vonatkozások, a romantikus, a szülőknek és nagyszülőknek még megadatott, hajdanvolt szép gyermekkor, azon emlékek, melyek mára lassanként köddé válnak, semmivé lettek. Új verseimben is fölfedezhető a természet szeretete és megmutatásának vágya, mindaz a vágyott szépség, amit a rohanó világban ma már sokkal ritkábban élhet át gyermek és felnőtt. A kötet három részre tagolódik: az első, legterjedelmesebb rész a gyermekeknek írt versek sora. A második rész a Keresztnévsor belső címet kapta. Ebben közel száz limerick olvasható. (A limerick ötsoros, angol nyelvterületről jött versforma, az első két sor és az utolsó rímel, s egy párt alkot a harmadik és negyedik sor is, rövidebb sorokkal.) Mindegyik limerick egy-egy keresztnévre és jellemre íródott, kedvesen, derűsen kibontva. A harmadik rész kifejezetten a szülőknek íródott, mondhatni, felnőtteknek szóló versek, melyek talán alkalmasak lehetnek arra, hogy ezeken keresztül, legalább időnként eljuthassanak legnagyobb költőink köteteihez, verseihez. Ha ez a szándékom érvényesül, már elértem egyik célomat: ne csak olvasó emberek, de versolvasó emberek hazája is legyünk, lehessünk." (Nagy Bandó András)
Családinet hozzászólások:
Előző hír
Gyerekekre hangolva
Következő hír
Gondolj merészet
LEGOLVASOTTABB
A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága
A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.
Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat
Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.
A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia
Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.
A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen
Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.
Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után
A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.
Közösségi hozzászólások: