Asszonyregény a család megtartó szeretetéről
[cikkei] - 2004-06-09
Hessling Hegyi Erika az életét foglalta regénybe most megjelenő Vörösarany című könyvében. Gyermekkorát a 60-as, 70-es években, fiatal felnőtt korát a 80-as, 90-es években.
Azt a kort, melyben évekig kellett várni egy egérszürke Trabantra, a telefonról nem is beszélve. Azt az időt, amikor sorban álltunk banánért, narancsért, és Bécsből Milka csokival és Persil mosóporral megrakodva tértünk haza, már amikor egyáltalán kijutottunk a vasfüggöny túloldalára. És melyikünk ne emlékezne a Mókus örsökre, a mozgalmi dalokra, a május elsejékre? Könyve igazából rólunk szól, akik akkoriban voltunk gyerekek, fiatalok. Lapról-lapra összemosolygunk az írónővel, hiszen önmagunkra ismerünk, egy furcsa, de többnyire boldogan eltöltött gyermekkora. Látjuk magunkat is a fekete-fehér TV-ék képernyője előtt, kék majd piros nyakkendősen az iskolai ünnepélyeken, később a diszkóban.
Asszonyregény - mondják a könyvről. És ez annyiban igaz is, hogy egy asszony írta a kortársaknak, akikkel félszavakból is értjük egymást. De családregény is, hiszen minden oldalán a család megtartó szeretetéről mesél. És ez a mai kor divatos szingli regényei között igazán üdítő újdonság. Miközben az írónő sorsát követjük, vele együtt sírunk vagy nevetünk annyira ismerősek a helyszínek és a körülmények. Igen, ez a könyv rólunk szól, akik - Erika gondolatával élve - úgy tekintettünk az égen szálló repülőgépekre, hogy sose jutott eszünkbe, azon a gépen akár mi is utazhatnánk, mert megtanultunk kis dolgokat álmodni. Hessing Hegyi Erika könyvével csak egy baj: letehetetlen, ha egyszer belekezdünk, ne tervezzünk más programot addíg, amíg a végére nem értünk.
Családinet hozzászólások:
Előző hír
A világ hét csodája
Következő hír
Ifjúsági fantáziaregény a hüllőszigetről
LEGOLVASOTTABB
Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt
A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez
A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer
Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?
Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.
Közösségi hozzászólások: