Ártatlan Angyalok Mozgalom és könyv
Családinet [cikkei] - 2008-07-22
Védjük meg a gyermekeinket a pedofiloktól! Egy író és egy informatikus által alkotott könyv hívja fel a szülők figyelmét az internetes pedofília veszélyeire. A könyv több megtörtént esemény alapján mutatja be, hogy miként válhatnak gátlástalan bűnözők áldozataivá az internetet használó gyermekek.
Ártatlan angyalok néven robbant be a köztudatba, egy civil kezdeményezésnek köszönhetően létrejött mozgalom, amely a pedofília elleni védekezés, illetve az áldozatok megsegítése céljából jött létre. A mozgalom alappilléreként a szintén ugyan ezen a címen megjelent, nyomozati akták alapján íródott Ártatlan Angyalok könyvet tekinthetjük, amely Malota László író és Vári András informatikus közös munkájaként, az internen mértéktelenül elhatalmasodó pedofil bűncselekményeket tárja az olvasók elé.
Kilencéves korában Vári András maga is elszenvedője volt egy pedofil férfi zaklató és ijesztő közeledésének, így személyes tapasztalattal rendelkezik arról, hogy milyen lelki megrázkódtatást élnek át az aberrált szexualitású felnőtteknek kiszolgáltatott gyermekek. A pszichikai sérülés gátja lehet a személyiség egészséges fejlődésének, és egész életen át kísérti rettenetes emlékként, az érintett gyermeket.
Vári András abban látja az Ártatlan angyalok címmel megjelent könyv jelentősségét, hogy felhívja a szülők figyelmét az internetes pedofília veszélyeire, így hatékonyan szolgálhatja az ilyen jellegű bűncselekmények elleni küzdelmet. A könyv több megtörtént esemény alapján mutatja be, hogy miként válhatnak gátlástalan bűnözők áldozataivá az internetet használó gyermekek. A számítógép kezeléséhez sok esetben nem is értő szülők esetleg még örülnek is annak, hogy gyerekük elfoglalja magát és sejtelmük sincs arról, hogy milyen veszélyeknek van kitéve az álnévvel, hamis személyazonossággal jelentkező pedofilok részéről, akik minden ravaszságukat és találékonyságukat bevetik annak érdekében, hogy fiatalkorú áldozatuk bizalmába férkőzzenek.
Részletesen közli például a könyv egy 12 éves fiú naplóját, aki élete legboldogabb pillanatának érezte, hogy az interneten összebarátkozott egy Bettina nevű lánnyal. Pár nap után már fényképeket is váltottak egymással, majd a lány önmagukat erotikusan ábrázoló fotók készítésére, illetve azok cseréjére tett ajánlatot, amit a fiú örömmel elfogadott. Ezt követően merült fel a személyes találkozás lehetősége, de Bettina egy korábbi udvarlójának erőszakos fellépésére hivatkozva arra kérte a fiút, hogy először a bátyjával találkozzon, és ha ő rokonszenvesnek találja, azután nincs akadálya a randevúnak. Kiderült, hogy a Bettina név mögött egy pedofil férfi rejtőzik, aki a nemlétező lány bátyjaként találkozott a fiúval, akit egy lakásba vitt, majd nemi kapcsolatra kényszerítette, a mindössze 12 éves fiút.
A könyv egy pedofil blogját is elénk tárja, melyben az érintett bűnöző kifejti, hogy az internet mennyire sokoldalú lehetőséget nyújt számára a vágyai kielégítését szolgáló fényképek, filmek beszerzésére, illetve gyermekekkel való ismerkedésre. A beteg férfi elmondja, hogy nem érzi magát bűnösnek, mivel ő csak örömet akar szerezni a gyermekeknek, és élete egyik legnagyobb élményét is elmeséli, amikor is egy 8-9 éves kislányt sikerült nemi kapcsolatra rábeszélnie.
Az Ártatlan angyalokban bemutatott bűncselekmények elkövetői már börtönben ülnek, de a szülői felügyelet-odafigyelés nélkül internetező gyermekek továbbra is komoly veszélyeknek vannak kitéve. Az álnévvel és mások fényképével kapcsolatot létesítő pedofilok nagyon hamar el tudják nyerni a chatelő gyermekek bizalmát. A bensőséges kapcsolat kialakulását követően pedig megjelennek az aktképek megszerzésére vonatkozó kérések: -Ha igazán fontos vagyok Neked és akarod, hogy barátok maradjunk, küldjél magadról meztelen képeket. Jó lenne látni milyen vagy pucéron, vagy esetleg maszturbálás közben – kéri áldozataitól a pedofil bűnöző. A tragédia azonban akkor következik be, amikor a gyermek a szülei tudta nélkül megy el a személyes találkozóra. Ilyenkor ugyanis szinte kivétel nélkül megy át testi erőszakba, az addig csupán pszichikai nyomásgyakorlás és zaklatás.
A kétségbeesett gyermekek szinte kivétel nélkül utasítják el, az addig titkos barátjuknak tartott felnőtt közeledését, minek következtében az ilyen találkozások több esetben durva nemi erőszakkal végződnek. Továbbá, a pedofilokkal létesített nemi kapcsolat, ami sokszor pornográf felvételek készítésével is együtt jár, akkor is rendkívül káros a gyermekek testi-lelki fejlődésére egyaránt, ha a perverz bűnözőknek sikerül ahhoz elnyerniük beleegyezésüket.
Vári András elengedhetetlennek tartja, hogy az internetes rendőrség felkutassa az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit, megakadályozva a világhálón folytatott rémisztő ténykedéseiket, de a legfontosabbat a szülői törődést és odafigyelést semmi más nem helyettesítheti. A könyvben bemutatott bűncselekmények ugyanis egytől egyig elkerülhetőek lettek volna akkor, ha az anya, vagy az apa jobban odafigyel a számítógépet használó gyermekére, elbeszélgetve vele például a chatelés során szerzett tapasztalatairól.
A számítógépes szakember-szerző szerint, a korlátozás nem lehet teljes megoldás, hiszen a világháló éppen arról szól, hogy tetszőleges információk sokaságát szerezhetjük meg. Pedofil oldalak pedig még azon országokban is vannak, ahol politikai, vagy vallási okokból igyekeznek korlátozni az internet használatát. Tehát a megelőzés, valamint az elkövetők felkutatása és szigorú felelősségre vonása révén kell megoldást találni az interneten is jelentkező pedofil fenyegetésre.
A rendőrség nyomozati aktái alapján bemutatott esetekkel, a tanulságok levonásával, valamint a büntetési tételek ismertetésével, az „Ártatlan angyalok” című könyv is hatékonyan segítségül szolgál, az internetes pedofília visszaszorításához. Tudatosítja ugyanis a szülőkkel, a gyermekükkel való törődés fontosságát, illetve a beteges hajlamú bűnözőkkel, az elkövetés rájuk nézve rendkívül súlyos következményeit.

Családinet hozzászólások:
Előző hír
Sheila O´Flanagan: Megint egyedül
LEGOLVASOTTABB
Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt
A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez
A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer
Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?
Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.
Közösségi hozzászólások: