Harisnyás Pippi a világirodalom egyik legvagányabb csaja.

Egyedül él „az icipici város szélén egy gondozatlan, öreg kertben álló roskatag, öreg házban”, állandó lakótársai Nilsson úr, a cerkófmajom, és a ló, akit a villába költözésekor vásárolt.

Már a külsejével megtagadja a világirodalom minden bakfiskönyvének hősét. Haja: sárgarépaszínű, két varkocsba fonva kétfelé áll, arca szeplős. A ruhája: kék és piros (maga varrta, pótolta), egyik lábán fekete harisnyát visel, a másikon barnát, a cipője kétszer olyan hosszú, mint a lábfeje. „azért volt akkora, hogy legyen hova nőnie a lábának”.

Rendkívüli ereje van, akár egy egész lovat is fel tud emelni, egyetlen rendőr sem erősebb nála, betörőket pakol fel a szekrény tetejére…

Megválogatja, kivel áll szóba, mikor és mit csinál. Önállóan dönt sorsa alakulásáról, önmaga és a többiek közt távolságot tart.

NEM JÁR ISKOLÁBA! És bátran kijelenti róla, hogy a fantáziátlanság, az unalom kínzókamrája.

Nem tiszteli a felnőtteket pusztán azért, mert idősebbek nála, nem fél a rendőröktől, csak mert a hatalmat képviselik, az illemre, társadalmi konvenciókra fittyet hány.

Ugyanakkor jószívű, kedves, segítőkész, vidám, gondtalan lány.

Pippi világában minden megtörténhet, és vele nincs esős, unalmas nap.

Pippit megismerve, a kislány szomszédaival, Annikával és Tomival együtt bejáratosak leszünk egy másik világba, ahol az illemszabályok, a rendszeretet, az időbeosztás nem számítanak erénynek, de sok egyéb legalább ugyanennyit ér odaát. Például a barátság, a játék öröme, az őszinteség, az élet színessége, a másokkal való törődés.

Legfőképpen GYEREKÁBRÁZOLÁSa miatt fontos alapmű a Harisnyás Pippi a gyerekpróza történetében. Bár kezdetben rengeteg kritika érte a gyerekpszichológia részéről, egyes országokban beleírtak vagy épp cenzúrázták a történet pedagógiailag kifogásolható részeit, azóta a kutatások megcáfolták ezeket a véleményeket.

A regény nem mentes a társadalomkritikától, így a felnőttek ezt felismerve – a regény megjelenésétől kezdve napjainkig is – joggal tarthatnak tőle, hogy a gyerekek viselkedési modellként követik majd Pippi cselekedeteit is. Ám a gyerekek bár játékban újraélhetik, eljátsszák Pippi vicces túlkapásait, de eszükben sincs a való életben így viselkedni. A képzelet világába való szárnyalást, szabadságot, életkedvet tanulnak ehelyett a kislánytól.

A kis olvasók pontosan tudják, érzik, hogy Harisnyás Pippi nem valós személy, hanem a képzelet szülötte, csodálják, de nem azonosulnak vele. Nem is azonosulhatnak, hiszen az írónő szándékosan nagyon groteszkké túlozza, a fantasztikum felé viszi el a képtelenségekkel a történetet.

Az olvasó tudja, hogy helye az iskolapadban van, és nem az iskolaablak előtti faágon. De nem bánná, ha Harisnyás Pippi odaköltözne a szomszédba…

„Ha a Pippi-történeteknek van egyáltalán más funkciójuk a szórakoztatáson kívül, akkor az, hogy rámutassanak, lehet az embernek hatalma anélkül, hogy visszaélne vele. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben.” – nyilatkozza regényéről Astrid Lindgren.

„A világ legerősebb kislánya bármit megtehet, ami eszébe jut, és állandóan tele van ötletekkel. Egyedül él egy zegzugos, mesébe illő villában, a verandán lovat, a babaágyban élő kismajmot és az ágy alatt egy koffer aranypénzt tart. Pippi mellett igazán nem lehet unatkozni vagy szomorkodni! Ha kedve tartja, száz palacsintát süt a barátainak, vagy felvásárolja a játékbolt teljes kínálatát a városi gyerekek örömére, de bármikor hajlandó fellépni a cirkuszban vagy móresre tanítani a betörőket. Azt hiszem, a szíve mélyén minden gyerek arra vágyik, hogy olyan lehessen, mint Harisnyás Pippi, vagy ha ez nem lehetséges, legalább legyen egy ugyanilyen barátja!” – Írja a regényről Berg Judit.

Azt hiszem, ebben áll a mai gyerekek számára Lindgren könyvének varázsa. Felnőtt szemmel is mulatságosnak tűnt számomra Pippi világhoz való hozzáállása, szókimondó egyszerűsége, gyermeki igazsága. Ugyanakkor a kislány lelkének jósága, a főszereplő bája is magával ragadó. Maga a történet és a történetszövés pedig hihetetlenül abszurd, szokatlan, meglepő. Folyamatosan feszegeti a regény saját határait képtelenségek terén, ugyanakkor nem unalmas, nem kiszámítható, meseszerű, tehát saját korától független, épp ezért érdekes a mai, 21. századi olvasó számára is.

Kép: M W képe a Pixabay -en.