SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Karácsonyi ajándék ötletek az újrahasznosítás jegyében

Viktória Tóth-Szántó [cikkei] - 2020-12-17
Miért is ne kerülhetne a fa alá néhány olyan ajándék is, amit az újrahasznosítás jegyében készítettünk. Vonjuk bele a gyerekeket is a munkálatokba és legyen ez egy közös program.
Karácsonyi ajándék ötletek az újrahasznosítás jegyében

Karácsonykor, mikor amúgyis hajlamosak vagyunk a túlzott vásárlásra, nem árt picit az újrahasznosításra is energiát fektetni. Számos dolog van az otthonunkban, amit felhasználhatunk, hogy valami új és szép készüljön belőle.

Gyertyaöntés

Nem kell minden évben új gyertyákat venni a karácsonyi asztalra, sőt akkor sem, ha ajándékba szeretnénk valakinek adni. Minden háztartásban számtalan maradék gyertya található előző évből, amiket felolvasztva újra felhasználhatunk.

Ha nincs a gyertyaöntéshez szükséges felszerelésünk, akkor se kell megijedni: 

A maradék gyertyákat olvasszuk meg egy kiüresedett konzervdobozban. Ha több színűek, akkor keverhetünk új színt vagy rétegezhetjük őket öntésnél.

Ha nincs öntőformánk, az se baj, használjuk fel a teáscsésze készlet utolsó ép darabját vagy bármilyen üveget, amibe nem pattan szét a forró viasztól.

Illatosítsunk illóolajjal a még forró viaszt, végül díszítsük masnival, fenyőággal vagy fahéj rúddal.


Szappankészítés

Hasonlóan a gyertyához, a maradék szappanokat is gyűjtsük inkább össze. Lereszelve a darabokat már könnyedén felolvaszthatjuk és vegyíthetjük őket. 

Szappanöntésnél szintén jól jönnek az öntőformák, de az se baj ha nincs. Ebben az esetben önthetjük a szappant például szilikon muffin sütőformába, amiből kihülés után könnyedén eltávolíthatjuk.

Díszítésként szórhatunk rá virágszirmokat vagy fűszereket.

 

Újságból csomagolópapír

Az otthon összegyűlt újságokat is remekül felhasználhatunk a karácsonyi készülődés során. Legegyszerűbb mód az újrahasznosításra, ha csomagolásra használjuk el őket. 

Ezekhez a natur csomagolásokhoz felhasználhatjuk még a lehámozott narancshéjakat is, amikből süteményforma kinyomóval nyomhatunk formákat és hagyományos szalag helyett egy natúr kötözővel köthetjük a csomagokra.

 

Gömbdíszek átalakítása

Sokan vagyunk úgy, hogy évről évre más színű díszekkel képzeljük el a karácsonyfánkat. Ehhez nem kell minden évben új díszeket felhalmozni, elég egy kis átalakítás.

Az akril festékek remekül fednek így egy szivacs vagy széles sörtéjű ecset segítségével pillanatok alatt festhetjük egy új színre a megunt díszeket.

Nem kell egy egyszerű színváltásnál megállni, amíg nedves a festék, szórjuk be csillámporral vagy ragasszunk rá gyöngyöket.

Gyönyörű végeredményt kapunk akkor is, ha decoupage technikával (szalvétatechnika) viszünk fel mutatós mintát a gömbökre.

 

Mécsestartó befőttesüvegből

A legtöbb háztartásban rengeteg befőttesüveg gyűlik össze akár pár hónap alatt is. Ezeket se érdemes kidobálni.

Aki kedvet érez, főzhet lekvárt, ami ajándéknak is kiváló, de a hagyományostól eltérő módon is felhasználhatjuk.

Ahhoz, hogy egy mutatós mécsestartó készüljön egy befőttes üvegből, távolítsuk el róla a címkét, majd kenjük be a külsejét átlátszóra száradó ragasztóval, majd hempergessük meg sóban vagy cukorban. Ha ebbe helyezünk egy illatos mécsest, csillogó dísze lehet a lakásnak.

Díszítsük az üveg nyakát madzaggal és fenyőággal, így akár ajándékként is megállja a helyét.

Fotó: zapCulture-től a pixabay.com-on

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja