Téged milyennek lát a gyermeked?
Ezen kívül a rajzon kívül még sokfélét őrzök a kiskorukból. Némelyik nem is rajz, csupán egy ábra, de nekem fontos, hiszen akkor ő olyannak látott engem és megpróbálta ezt kifejezni nekem.
Előfordul néha, hogy számunkra vicces dolgok kerekednek a gyerekek rajzaiból. Szakemberek azt mondják, hogy mindig hallgassuk meg a gyermeket, amikor egy olyan rajzot ad át nekünk, ami számunkra elsőre nem egyértelmű. Kérjük meg, hogy mesélje el, hogy mit rajzolt, mit érzett, amikor készítette. Sokat segít, ha a saját szavaival el is meséli mindazt, amit papírra vetett.
Sajnos volt már olyan tapasztalatom, amikor a fülem hallatára bírálta a szülő a kis óvodás gyermeke rajzát. Nem tetszettek neki a keszekusza vonalak és az a rengeteg szín, amit használt. Nehéz ilyenkor szó nélkül megállni, de tudtam, hogy semmi közöm hozzá. Csak a kisgyereket sajnáltam, mert láttam rajta, hogy nagyon csalódott. Ő azt a rajzot valamiért elkészítette. Nekem a sok szín vidámságot és örömöt tükrözött, szerintem ezt érezte ő is, miközben rajzolt.
Természetes, ha egy kisgyerek kezei közül nem művészien tökéletes rajzok kerülnek ki. Éppen ezért fontos, hogy megértsük a szándékot, amivel készítette. Ha nem tudunk hirtelen mit mondani rá, mert nem értjük, akkor is adjunk pozitív visszajelzést, mint például azt, hogy nagyon szép színes, vagy igazán ötletes. Így érzi, hogy komolyan vesszük és büszke lesz magára. Ezután pedig kérjük meg, hogy mesélje el nekünk miért ezt rajzolta.
Mit érdemes megfigyelni a gyermekek rajzain?
Attól függ, hogy milyen rajzot készít a gyermek. Ha családi kép készül, akkor érdemes megfigyelni, hogy mindenki rajta van-e a képen, beleértve őt is. Érdekes lehet az egyes családtagok mérete is a rajzon, illetve az egymáshoz mért távolságuk. Akit a többiekhez képest nagynak rajzol, azt dominánsnak érzékeli, ha a képen vannak olyanok, akik viszonylag távol vannak a többiektől, akkor az azt is jelezheti, hogy az a személy távol áll a gyermektől is.
Érdemes megfigyelni, hogy mennyire színes a gyermek rajza. A túl sok sötét tónus valamilyen problémára utalhat a gyermeknél. Lehet, hogy valaki megbántotta vagy valami bántja. Ilyenkor nem kell megijedni. Ha nem tudja megfogalmazni, hogy mi bántja, akkor hagyni kell, hogy kirajzolja magából. Ez majdnem olyan hatásos. Ha azonban rendszeresen fekete képeket rajzol, akkor érdemes kikérni egy szakembert véleményét.
Érdekes dolog, hogy mennyire rajzolja tele a gyermek a lapot. Ha sok üres helyet hagy, akkor az azt tükrözheti, hogy sok olyan terület van az életében, amitől fél, szorong. Ha viszont túlzsúfolja, akkor az dominanciaigényt jelezhet.
Fontos, hogy egy rajz alapján soha ne vonj le következtetéseket. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a pontos elemzéshez több rajzra van szükség. Ha szülőként bármi furcsaságot érzel gyermeked rajzaiban, akkor először beszélgess el vele. Ha még utána is bizonytalan vagy, akkor inkább kérd ki egy szakember tanácsát, ahelyett, hogy téves következtetéseket vonnál le.
Közösségi hozzászólások: