Vagyonom nem volt, hitelem nincsen?
Ennél kedvezőbb körülmények között már csak akkor lehetne, ha valamilyen kisebbséghez tartozna és nem akarna dolgozni.
Be is ültek vadonatúj tizenötéves autójukba és elberregtek a bankhoz, melynek nevét ideírnom nem szabad, pedig mindössze három régi betűből áll a zöld táblán. Megkeresték az ügyintézőt, s elmondták neki: igaz, hogy még csak február van, de ők augusztusban szeretnék a tetőteret beépíteni, s hogy ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodni, ők már most el szeretnék indítani a kölcsönkérelmet, hogy augusztusban biztosan meglegyen a pénz. Az ügyintéző hölgy ennek nem is látta semmi akadályát, legott kezükbe nyomott öt darab hárompéldányos, két darab ötpéldányos, kilenc darab hat és félpéldányos papírt, melyeket munkahellyel, önkormányzattal, kezesek munkahelyével, a temetőőrrel és a sánta pékkel kitöltetni, aláíratni, igazoltatni, lepecsételtetni kellett. Szerencsére Picur erős ember, Picurnét sem fújja el a tavaszi szellő, így két fordulóra ki tudták vinni a papírokat az autóhoz. És elkezdődött az ügyintézés egyszerű folyamata.
Két hét alatt az összes papír ki volt töltve gyöngybetűkkel, kékellettek, lilállottak rajtuk a vadonatfriss pecsétek, hivatalos aláírások és ellenjegyzések. Nagy körültekintően dossziékba gyűjtve-válogatva lapultak, egy külön polcon feltornyozva.
S eljött a nagy nap, az utolsó pecsét is a helyére került, az utolsó aláírás is rákanyaríttatott a papírokra. Picur és Picurné rábízták a gyerekeket anyósra, szomszédra, kinek-kinek érdemei szerint, behordták a paksamétát az öreg vasba, maguk is beszuszakodtak és ismét elberregtek a bankba.
Sorra is kerültek az ügyintézőnél, be is nyújtották a papírokat kedvesen, mosolyogva, reménykedve, még egy doboz bonbont is mellékeltek, őrizze meg őket a kisasszony jó emlékezetében. Február végét írtuk ekkoron.
Június elején Picur barátom arra járt, a zöldtáblás hárombetűs bank felé, s ha már ott volt, benézett, ugyan hogyan is áll ez a kölcsönügylet. A kőműves határidőnaplójában piros betűkkel elő voltak már jegyezve, a TÜZÉP-en csak egy telefonra vártak és már hozzák is az anyagot, szóval minden meg volt szervezve, már csak a pénz hiányzott. Mosolyogva, bizakodva érdeklődött a kisasszonynál, aki mérgesen nézett vissza. Bizony szégyenkezhetett Picur, hiszen a februárban beadott kérelme mellékleteként benyújtott földhivatali tulajdoni lap ekkorra már érvényét vesztette. Picur elgondolkodva ballagott a Földhivatalba, ahol másfélórás sorban állás után ismét alkalma nyílt befizetni az illetéket, hogy ismét legyen egy papírja, miszerint a háza az övé, csakúgy, mint februárban. Tűnődött egy kicsit, de aztán úgy döntött, a kisasszony nem tehet arról, hogy a földhivatali papírok ilyen romlékonyak, így aztán ismét vitt egy doboz bonbont a kisasszonynak, aki biztosan szívén viseli a kölcsönüket, mert lám, szólt neki, hogy kell ez a papír. Mire odaért a hárombetűs bankhoz, már meg is vigasztalódott, helyreállt hite az emberek jószívében. És át is adta volna a papírt meg a bonbont, ha nem zárt volna be a bank. Így aztán másnapra kivett egy szabadnapot, ismét elberregett a városba és benyújtotta a kért papírt és a bonbont, amit éppenhogy megmentett a gyerekek elől. A kisasszony mérgesen nézett rá. Bizony szégyenkezhetett Picur, mert közben a többi papír érvényessége is lejárt, újra kellett csináltatni azokat és erre Picur magától nem jött rá, neki mindent mondani kellett. Ekkor már kicsi felhők gyülekeztek Picur homlokán, de azért fogta a papírokat és végigjárta a kálváriát velük, immár egyedül, mert asszonyát kímélni akarta.
Megaztán mostanra már rutinos is volt. Alig tíz nap alatt ismét együtt volt a kékellő, lilálló paksaméta, benyújtotta és reménykedett. És még alig írtunk júliust.
Augusztusra fordult az idő kereke, s Picur már megint ott téblábolt a hárombetűs bankban. Vette volna fel a kölcsönt, ha lett volna kitől. Ugyanis az ügyintéző kisasszony jól megérdemelt szabadságát töltötte már két hete, ami minden dolgozó ember demokratikus joga kell, hogy legyen. Picur örömmel vette tudomásul, hogy van, aki elmehet szabadságra a szabadsága alatt, mert neki bizony építési tervei vannak ezen időszakra, s ez a szónak szorosan vett értelmében nem mondható pihenésnek. A bank dolgozói együtt érzően bólogattak.
Ez a bólogatás csak akkor változott fejrázássá, amikor Picur megkérdezte, hogyan is áll a kölcsöne, helyettesíti-e valaki a kisasszonyt. Bizony, a kölcsönügyletek bizalmi kérdések, nem kapkodhat abba bele akárki fia-lánya, ezt bizony csak Aranka kezeli, kezelheti. Hogy ő most nincs, bizony nincs aki kezelje. Ja, hogy neki kellene a pénz? hát akkor itt csakis valami nagyhatalom segíthet? így járult végül Picur, a fiókvezető elé.
A fiókvezető asszony nagyon együtt érzett Picurral. Bólogatott is, meg mélyen a szemébe is nézett. Végül rászánta magát és kinyitotta az iratszekrényt és elővette Picur - ekkorra már elég tekintélyesre duzzadt - dossziéját.
Nézegette, lapozgatta és szaktudása eget vert. Rá is jött hamarosan, nincs itt semmi hiba, megvan minden papír és irat, rend van itt, megy ez kérem, mint a karikacsapás, már nem is kell ezekkel tenni semmit, mindössze csak el kell indítani a kölcsönkérelmet a központ felé. Ekkor kezdett el rángatózni a Picur szeme és megkérdezte, mikor jön vissza az ügyintéző kisasszony. A válasz hallatán, mely két hetet ígért, kicsit elgondolkodott. Aztán elmesélte a fiókvezető asszonynak, hogy ő már itt volt februárban és megcsináltatta az összes papírt, hogy augusztusra biztosan meglegyen a pénz. Ő, Picur, nem ért ugyan a bankszakmához, de úgy véli, hogy ha azok a papírok szép csendesen lejártak Aranka iratszekrényében, akkor bizony azok ügyében érdemi lépés nem történt. Ezután ő, Picur, ismét megcsináltatta a papírokat, és jelezte, hogy augusztusban neki kell a pénz, és lám, itt van augusztus, és a papírok bizony még össze vannak ragadva a pecsétek tintáitól, azaz Aranka még csak ki sem nyitotta őket mielőtt elment egy hónapra szabadságra, ahonnan majd csak szeptemberre érkezik vissza, amikorra Picur már rég el szerette volna költeni a pénzt. Picur nagyon jó lélek, és így eshetett meg, amit nem sokunk bírt volna ki, nem kiabált. Csendesen, érvekkel és tényekkel alátámasztva adta elő mondandóját, majd kifejezte abbéli reményét, hogy mostanra már talán, akár sürgősséggel is elintézik az ügyét. A fiókvezető asszony meg is esküdött Münnich Ferenc lábujjára és Picur hazament. Új időpontot egyeztetett a kőművessel, a TÜZÉP-pel és várt türelmesen.
És lőn, hogy "őszbe csavarodott a természet feje?", Picur pedig kivett egy szabadnapot, hogy ismét a hárombetűs bankba menjen. No, lett is ott perpatvar, fogaknak csikorgatása! Aranka úgy leteremtette Picurt, hogy mit árulkodik a fiókvezetőnek őróla, hogy Picur eleinte csak ámult-bámult. És ekkor történt, hogy Picur megmentette Aranka életét. Ugyanis szó nélkül kiment a bankból és hazament, áttestálva az egész ügyet Picurné asszonyra, aki munkanélküli lévén, szabadnapok kivétele nélkül tudta kézbentartani a történéseket. Picurné összepakolt egy kis elemózsiát, a nagy gyerek oviban, a kisgyerek anyósnál, szomszédnál - kinek-kinek érdemei szerint -, felült a buszra, és elment a hárombetűs bankba. Ott elmondta Arankának, hogy miért is kell nekik ez a kölcsön nagyon gyorsan. És mondta és mondta és mondta és? Aranka végül fogta magát és elszaladt a fiókvezető asszonyhoz, hogy őt itten molesztálják. Azt akarják, hogy dolgozzon, hogy ellássa munkáját! Hát kérem mit képzelnek! Ő nem azért van itt! Ő is csak ember!!!!
A fiókvezető asszony felháborodottan viharzott elő szentséges odújából, lángot lövellve penderedett Picurné elé, aki elmondta neki is, hogy ő a Picurné és február óta járnak ide és már szeptember vége van, és még mindig csak az ígéretek és már lejárták a lábukat a millió papírral és mondta és mondta és mondta és?. És a fiókvezető asszony idegesen kitépte Aranka kezéből a dossziét és nekiállt ügyintézni. Innentől már sínen volt a dolog, mert a papíroknak még alig csak a fele járt le, és azokat Picur öt nap alatt elintézte - rutinosan - és alig volt november, amikor már meg is érkezett a pénz első fele. Volt is otthon öröm, és reménykedés. És mit tesz Isten, a kőműves - régi cimbora - éppen befejezett egy munkát és hamarosan volt tíz szabad napja, amikor fel tudott vonulni Picurék házához. Nem mondom, hogy november végén nem fáztunk az álláson, de kevertük a betont, csörlőztük a padlásra, dolgoztunk látástól vakulásig, mint a legszebb lenini időkben a Putyilov gyár sztahanovistái, mert a padlást le kellett betonozni a fagyok előtt.
Karácsony után Picur elballagott a hárombetűs bankba, mi van a kölcsön másik felével. Mert a kamatot már fizeti rá, de abból még egy fillért sem látott. Az ügyintéző kisasszony mérgesen nézett Picurra. Mit okvetetlenkedik ez itt folyton. Majd jön, maradjon nyugton, a pénzügyek, a bankszakma felelősségteljes, komoly dolog, nem lehet elkapkodni. No, Picurban felhorgadt a gyanú és hazamenvén nekiült telefonálni. Kiderítette, hol is intézik ezeket a kölcsönöket. Kiderítette melyik osztály melyik csoportja és abban kicsoda is az az ember, aki tudja, hogy neki kit is kell keresnie. Nem olcsó mulatság vidékről Budapestre telefonálgatni csúcsidőben. Lett is a Picurnak akkora telefonszámlája, hogy abból megvehette volna az ajtókat. De kiderítette, mert a Picur nagyon makacs ember, ha egyszer nekikezd valaminek, azt pontig viszi, szóval kiderítette, hogy az ő kölcsönpénze ott várja hetek óta, hogy Aranka lehívja. Picur szépen megköszönte a segítséget, majd hátra ment a műhelybe és a százas saturól letörte a külső pofát.
Az ünnepek után Picur nem mert bemenni a bankba, mert féltette Arankát, úgyhogy Picurné ment be. Megkérte szépen az ügyintéző kisasszonyt, hívná le nekik a pénzüket, ami hetek óta vár erre. Aranka duzzogva meg is próbálta, de közben lejárt valaminek az érvényessége, így - na ugye megmondta! - nem tudta lehívni.
Most itt tartunk. Igaz, még csak február van. Viszont fent van a bevasalt beton és állnak a falak, be is vannak vakolva. Már csak a tetőt kell átrakni és ehhez megvan a faanyag, lassan itt a cserép is. A hőszigetelést is sikerült megvenni akciósan, valamelyik nagyáruházban. Az anyagok nagyrészét Picur már megvette, mielőtt a kölcsön első felét megkapta volna, s úgy néz ki a másik fele is meglesz, mire megjön a kölcsön másik fele. És ezt mind Arankának köszönheti!
Én nem értem ezt a Picurt. Végülis megvan minden, az építkezés haladgat és végül lehet, hogy az igényelt kölcsönnek a feléből megússzák. Mégis mintha időnként összerándulna a keze. Néha mintha magában beszélne. Nem értem tisztán mit is mond, "fojtom", meg "szétvágom" És mintha kevesebbet mosolyogna. A minap valaki megkérdezte tőle, melyik bankban vette fel a kölcsönt, erre szó nélkül hozzávágta a villáskulcs készletet..
Szegény Picur. Biztos kifárasztják otthon a gyerekek.
Talán ezért is nem érti újabban a tréfát?.
Majd ha kész lesz a tetőtér, kap tőlem egy új satut.
Addig minek? Tördelje csak a régit!
Közösségi hozzászólások: