SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elhunyt Karsai Dániel

Családinet [cikkei] - 2024-09-29
Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel

Karsai Dánielnél 2023-ban diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegséget, amely az izmokat mozgató idegek sorvadásával, majd teljes bénulással jár. A jogász ezt követően kezdte meg küzdelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséért, ennek érdekében az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) is fordult.

Az EJEB nemrégiben elutasította Karsai Dániel fellebbezését is.

"POSZT MORTEM LXXXVI. - Két év vakáció

Ma két éve kaptam meg az elbocsátó szép üzenetemet a kaposvári kórházban “a diagnózis: nem álságos, hanem: ALS” formájában.

Az égiek ezzel egy új korszakot nyitottak az életemben. Volt és van benne minden. Legsötétebb, hideg, szeles és havas éjszaka a sátorban és mágikus napfelkelte a Radnai-havasokban. Éjsötét depresszió és tökéletesen boldog pillanatok, mint például Peti meglepi születésnapi bulija, vagy a Lélegezz! előadás nálam Lilla szülinapján. (Hanna és Dávid, ezért az élményért életünk végéig hálásak leszünk.)

Múlt ősszel igazán komolyra fordultak a dolgok. A fizikai leépülésem folyamatos. Mára teljesen kerekesszékhez kötött, önellátásra képtelen valaki lettem. (Én magamat nyomoréknak látom, de tudom, tudom, ezt az eposzi jelzőt nem illik használni.)

A fizikai leépülésemmel párhuzamosan - engem is nagyon meglepő módon - egyfajta szellemi felépülés is lezajlott bennem. Nem, nem vagyok próféta vagy megvilágosodott guru. De az elmúlt egy ėvet pár éve még nem tudtam volna így végig csinálni.

A strasbourgi eljárás és a nyomában az életvégi döntésekhez való jogról megindult közbeszéd páratlan volt Magyarországon. És még messze nincs vége, hiszen jelenleg nincs jogunk méltósággal meghalni, csak méltatlanul szenvedni. Az egészet megkoronázta a színdarab, melynek alkotótársa lehettem...Egy szinházi előadás. Ami működik. A nézők és a kritikusok szerint is. És részben én írtam. Nem álom, ugye?

A napokban valaki felvetette nekem, hogy sokan bevállalnák a betegségem, ha ilyen sikeresen fejezhetnék be az életüket. Ha mérleget kellene vonni, az nekem pozitív lenne. De ilyen ördögi paktumot nem kötnék. A világi siker jó dolog, de csak eszköz magasabb célok elérése érdekében. Én próbálom emelt fővel elfogadni, amit a sors ad és kihozni belőle a maximumot.

Végezetül az engem segítő családtagoknak és barátoknak: nélkületek nemhogy itt, sehol nem lennék. Olyan sokan vagytok, hogy nem tudok mindenkit felsorolni, de akinek inge, vegye magára. (Valójában azért nem sorolom fel a neveket, mert nemsokára kezdődik a Kozármisleny - Vasas meccs és előtte még meg akarok nézni pár részt az Emily in Paris-ből. A mérkőzéssel kapcsolatban bizakodó vagyok. Tisztelt Kozármisleny játékosok és szurkolók, ma mi fogunk Misleny-csillagos - copyright: K. Dániel 43 éves budapesti lakos, Bayern-drukker - játékot produkálni.) 

Mindenkinek szép hétvégét, jó szurkolást kívánok!
HAJRÁ VASAS, HAJRÁ ANGYALFÖLD!"
- írta egy hónapja Facebook-oldalán.

Karsai Dániel 47 éves volt.

Forrás: MTI 
Indexkép: Dr. Karsai Dániel

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja