A lista pedig egyre bővül: Alkotás, Alkotmány, Apolló, Átrium, Bástya, Broadway, Csokonai, Fórum, Graffity, Horizont, Hunyadi, Ipoly, Május1, Kőbánya, Lux, Metró, Olimpia, Sport, Stefánia, Táncsics, Tátra, Tisza, Ugocsa...

Melyik lesz a következő?

A maradék, még üzemelő mozik mára csak egy kis szigetet alkotnak a föléjük tornyosuló multiplexek között.

Hogy mi az, amiért a közönség inkább ezeket a mozikat választja, ahol a belépő duplája, egy normál mozijegy árának?

Nos kérem, itt minőség van, látvány, digitális hangtechnika, kényelmes fotelek, csak a legújabb filmek, emelkedő nézőtér, a kötelező pattogatott kukorica, amerikai still. Ezek az igazán egyen mozik.

A másik oldalon nincs digitális hang, hosszú folyosók a termekig, óriás vetítővászon, kukorica. Csak egyéniség. Hangulat.

Legutóbb mégis kénytelen voltam egy ilyen szuper moziba betenni a lábam. Az ok igen egyszerű. Meghívtak. Legalább felmérhettem, vajon mitől olyan menőek ezek a mozik.

Rögtön a termek előtt hosszú pultsor, ahol magadhoz vehetsz mindenféle rágcsálnivalót, hogy a film alatt is el tudd magad foglalni valamivel. Ehetsz unalmadban, izgalmadban, vagy csak, mert úgy divatos. Egy filmhez minimum fél liter pattogatott kukorica dukál, különben elmarad az élvezet (és a melletted ülőé is...). Ezen kívül majszolhatsz még perecet, csokit, különlegesen elkészített krumpli szirmot, ihatod a kommersz kólát és máris egy nagy csapat tagja vagy, ugyanazokkal a kiegészítőkkel felszerelkezve, mint a többi mozilátogató.

Ez biztos így jó, hisz’ a filmekben is ezt látod.

Beengednek a karámba, megkeresem a termek közül, ahova szól a jegy. Izgalmas, alulról kivilágított lépcsősorokon mendegélek lefelé, vagy épp felfelé, a helyemet keresve. Ez az újítás jó, nem töröm ki se a lábam, se a nyakam a lépcsőn és esélyem sincs mások nyakába önteni a kólámat.

Eltűnök a sorszámozott ülésben. Ebben az unalmas filmeknél még aludni is lehet, olyan kényelmes. Kénytelen vagyok elismerni, hogy itt minden a vendég kényelmét szolgálja.

Na, lássuk azt a filmet!

Első képsorok, digitális sound embléma olyan hanggal, mintha öt éhes oroszlán üvöltene.

Riadtan kapkodom a fejem, kezem önkéntelenül a hangerő szabályozót keresi a fotel karján.

Persze nincs. Előbb-utóbb hozzászokni kényszerülök a fokozott hangerőhöz. Viszont nem értem, miért kell egy filmet teljes hangerőn lejátszani? Miért ezzel stimulálják a nézőt? A filmnek kéne rá hatnia. Persze, csak ha olyan. A film is, a néző is.

Egy-egy erősebb hanghatásnál belesüppedek a székbe, szemeim kidüllednek.

Aztán a képernyő. Biztos az én hibám, de nem tudom átfogni a teljes képernyőt. Mármint "szemileg". Hátrább kellett volna ülni? Csak balról jobbra haladó fejmozgással tudom átlátni az egész képet. Ez időnként zavaró. Mire eljutok a jobb sarokig, már vált a kép.

Ezzel a sok feliratos filmmel sem vagyok kibékülve. Mire végig olvasnám, vagy elkapják és lemarad a mondat vége, vagy a cselekményre nem tudok kellően odafigyelni. A színészek mozdulataira, arcjátékára, a tájra, stb.

Persze érthető, hogy nincs idő szinkronizálni a nyugatról hetente betóduló filmeket. A gyors profit a lényeg, ami gondolom bőven meg van, elnézve a tömött nézőteret.

Még egy kellemetlen élményben lesz részem.

Nyár lévén, a kinti melegre tekintettel pólóban vagyok, amit mintha egyre kevésbé éreznék magamon. A hőmérséklet erőteljesen a hideg irányába hajlik. Valaki maximumra állíthatta a légkondit. Vagy inkább már a fagyasztó fokozatra.

Előbb libabőrözöm, egy óra múlva csendesen vacogok. Persze ennek előbb-utóbb vonzata is lesz, mégpedig a film helyett - ami mellesleg amúgy sem tud teljesen lekötni - egyre inkább kényelmes, meleg vécék kerülnek érdeklődésem homlokterébe. Sőt, szoláriumos vécéről ábrándozom!

Az utolsó fél óra kínszenvedés. Igyekszem összezárt szájjal vacogni, nehogy véletlenül zavarjam a mellettem ülőket a műélvezetben.  Ami mellesleg nem is élvezet, de annál inkább mű... Az sem vigasztal, hogy lehetne jó is a mondanivalója. Soha ennyire nem vártam még film végét. Már magam előtt látom, ahogy vékony jégkéreggel bevont testemet két alkalmazott kiemeli a székből, majd bevisznek egy terembe, ami teli van mereven előre néző, vékony jégkéreggel bevont emberekkel...

Valaki megbök. Magamhoz térek. A film véget ért. Tódulnak ki a nézők a kijáraton. Mindenkinek hirtelen sürgőssé válik minél előbb elhagyni a termet. Talán ők is fáznak. A vécé előtt kb. 2 km hosszúságú sor. De legalább meleg van, kényelem, tisztaság.

Barátom csodálkozva néz rám, amikor kérdésére, hogy milyen volt a film, azt válaszolom, nem emlékszem. Mégsem fogom neki elmagyarázni, hogy a saját szenvedéseim kötöttek le...

Hát ennyit a multiplex mozikról.

Én már csak maradok a hagyományos, barátságosabb megoldású moziknál, ahol nincs ugyan óriás kivetítő, digitális hangtechnika, légkondi (szerencsére!).

Viszont van eredetiség, hangulat, kis kávézók, sörözők, kényelmes kanapék az előtérben.

Csekélyke adományommal, ami ezeken a helyeken egy jegy ára, inkább a még üzemelő magyar mozikat támogatom.

Hiszen ezek is egy kihalóban lévő "faj" utolsó példányai.

(megjegyzés: jó hír, hogy az Uránia, és a Duna mozi épületében az Odeon-Lloyd mozi újra üzemel)

Fotó: geralt/pixabay.com