Márki-Zay Péter, az Apa
A Csaladinet.hu arra volt kíváncsi, hogyan érte el mindezt, van-e titkos recept. Erről faggattuk Márki-Zay Pétert, aki kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a kérdéseinkre, vállalva azt is, ha válaszai esetleg nemtetszést váltanak ki egyesekben.
- Kezdjük az elején, a Wikipédia szerint hét gyermeke született, a következő sorrendben: Ferenc (1996), Lilla (1997), Teodóra (1998), Gellért (2000), Emma (2003), Lóránt (2005), Pál (2009). Ez így stimmel?
Majdnem, ugyanis Teodóra lányom 99. január 1-jén született, ezért valamikor tévesen számolhatták ki, amikor arról nyilatkoztam, hogy hány éves.
- A hétből négy már felnőtt. Ők még otthon élnek? Mit tanulnak?
Nagyfiam mérnök-informatikus, otthon lakik, de Szentesre jár dolgozni egy informatikai céghez. Lilla orvostanhallgató, hatodéves Szegeden, háziorvosnak készül. Ő már férjnél van és Makón élnek. Teodóra óvónő, Vásárhelyen laknak a férjével, aki klasszika-filológus bölcsész, a szegedi piaristáknál tanított korábban, most viszont egy informatikai cégnél dolgozik és a közösségi média kampányomban is segít. Gellért rendőrnek tanul, negyedéves a Közszolgálati Egyetemen, Budapesten. Kollégista, de minden hétvégén hazajön. Emma lányom szintén Budapesten tanul a Corvinuson közgazdásznak, a két kisebb fiam a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban tizedikes, illetve hatodikos.
- Mennyire játszik szerepet életükben a vallás?
Katolikusok vagyunk, minden vasárnap és ünnepnap járunk szentmisére. A gyerekek vagy katolikus óvodákba, vagy Kanadában például katolikus iskolába jártak, itthon pedig református általánosba és gimnáziumba Vásárhelyen. Az iskolaválasztásban persze szempont volt az egyházi státusz mellett az is, hogy ott jó közösség és színvonalas oktatás is legyen, és annak is nagyon örültünk, hogy mind a hét gyermekünk abban a gimnáziumban érettségizik majd, ahova mi is jártunk a feleségemmel, illetve ahol a dédapám és ükapám is igazgatója volt ennek a református gimnáziumnak, így a családi hagyományok is szerepet játszottak a döntéseinkben.
A gyerekeink közül többen ministrálnak vasárnaponként a mai napig is. Vásárhelyen két katolikus templom van, az egyiknek én vagyok a világi vezetője, az egyháztanács elnöke, de van, hogy a másik templomba megyek az esti szentmisére, ha az időbeosztásom úgy hozza.
Az esti imádkozás is rendszeresen a napunk része, kisebb korukban együtt imádkoztunk a gyerekekkel, ma már inkább mindenki külön. Tavaly, amikor a COVID miatt a templomok zárva voltak, a szentmise részeit közösen olvastuk fel, együtt imádkoztunk, sokszor mind a tizenegyen.
- Még mindketten fiatalok voltak, mikor az első gyermekük született. Hogyan alakították (át) az életüket, ahogy jöttek a gyerekek?
Feleségemmel a gimnáziumban ismerkedtünk meg, osztálytársak voltunk. Szerzetes szeretett volna lenni, de hosszas udvarlásom után úgy döntött, hogy velem éli le az életét. 22 évesen házasodtunk, 24 évesen jött az első gyermek. Bár ő fizikusnak tanult, és OTDK-n is szép helyezést ért el, amivel még a szakdolgozatát is kiváltotta, de az első gyermek születése olyan boldogság volt mindkettönknek és annyira vágytunk még több kisbabára, hogy diplomázás után nem is kezdte el a fizikus kutatói pályát, ami nehezen lett volna összeegyeztethető a gyermekneveléssel. Évekkel később lakberendezőnek tanult, majd a hatodik gyermek születése után Amerikában szülésznőnek, ami mellé néhány éve még szülészeti-nőgyógyászati szonográfus diplomát is szerzett. Az én pályaválasztásomat is meghatározta, hogy nekem kellett a család számára a biztos anyagi körülményeket megteremtenem, Felícia pedig az otthoni hátteret biztosította.
Egy egyszobás albérlet után a második gyermek születése előtt egy két és félszobás panellakást vettünk Vásárhelyen, a negyedik gyermekünk még oda született, de ekkor kaptam a cégnél egy lehetőséget, hogy Baján dolgozhatok, ahol egy szép nagy kertes házat béreltek nekünk. A gyerekek miatt éltünk a lehetőséggel az alacsonyabb fizetés ellenére is. Onnan már szintén egy bérelt kertes házba költöztünk Szentesre.
Munka mellett, hobbiból tanultam otthon, így szereztem a műszaki, majd a történelem szakos diplomát is, később pedig doktori fokozatot.
- Miért mentek ki Kanadába?
Tapasztalatszerzési céllal, illetve úgy gondoltuk, a gyerekeknek is hasznos, ha megtanulnak angolul és megismernek egy másik kultúrát. Észak-Amerika nekünk is izgalmas volt, sok mindent tanultunk ott magánemberként is, de szakmai tapasztalatnak is nagyon hasznos volt.
Egyebek mellett az oktatásban is lényeges különbségeket tapasztaltunk, amik közül néhányat szívesen megvalósítanék itthon is. Ki merem jelenteni, hogy ott sokkal gyerekcentrikusabb az iskola, mint nálunk.
Nevelésünkben alapvetően a keresztény és a hazafias értékrend a mérvadó. Ezért jöttünk haza Amerikából is, mert fontos volt, hogy a gyerekeket Magyarországon, itthon neveljük fel magyarnak, és hogy ismerjék meg a hazájukat – sokat járunk Magyarországon és a határon túli magyar területeken kirándulni. Rokonaink is vannak Erdélyben, velük is tartjuk a kapcsolatot.
- Mennyit foglalkozik/foglalkozott kisebb korukban a gyerekekkel?
Az eddigi állásaimban a hétvége szent volt. Az estéket is a gyerekekkel töltöttem, alkalmanként iskolába is vittem őket, vagy amikor egyszer a feleségemnek a tanulmányai miatt öt hétre el kellett utaznia Texasba, mindenben én gondoskodtam róluk.
A mindennapi gondoskodást a feleségemtől kapták a gyerekek, én inkább a közös játékban, kirándulásban, hegymászásban vettem ki a részem. Felícia volt együtt velük egész nap, én esténként és hétvégén igyekeztem értékes órákat eltölteni a családdal. Sokat sakkoztunk, labdajátékokat játszottunk, beszélgettünk, és kirándulni is gyakran jártam-járok velük. Francia cégeknél dolgozva gyakran mentem Párizsba üzleti ügyben, ilyenkor egy-egy alkalommal elvittem magammal két-két gyereket a nagyobbak közül: pénteken tárgyaltam, azután ott maradtunk hétvégére és megnéztük a várost. Moldovába, Erdélybe is mentünk már így, katolikus családtáborba is én vittem a gyerekek egy részét. Amerikában például modellvasút kiállításokra jártam úgy, hogy csak az akkori legkisebb jött velem, aki éppen rajongott a vonatokért. Egy másik gyerekemmel az autóversenyre mentünk el Indianapolisba, mert őt az érdekelte – ő az, aki most rendőrnek tanul. Tehát mindig megoldottuk, hogy mindenkinek jusson elég figyelem és saját élmény, minőségi idő.
- Hogyan kezelték a hisztit?
Erről már többször nyilatkoztam korábban is, hogy nem tűrtem el ezt a fajta viselkedést, egy kisebb családban sem lehet megengedni, hogy egy gyerek hisztije rángassa az egész családot. A ráhagyós nevelésnek nem vagyok híve, bár láttam már olyan katolikus nagycsaládot, ahol az is működött. Szerintem a gyerekeknek pici korukban meg kell tanulniuk a szófogadást, a rendet, hogy ha indulunk valahova, akkor első szóra húzzák fel a cipőt, hogy ne várjon rájuk mindenki, ne kelljen könyörögni.
- Van-e valamilyen kőbe vésett nevelési elvük, amihez mindketten ragaszkodtak?
A katolikus nevelés, a szülők iránti tisztelet mindig alapvető volt, ezen túl viszont volt olyan is, ami változott az évek során. Korábban például minden gyerek névnapját, születésnapját egyesével megünnepeltük és összejött az egész család. Ma már, hogy szinte mind felnőttek, nem csinálunk mindenkinek külön gyertyás, tortás, nagy családi köszöntőt, ahova a nagyszülők is eljönnek. Persze ez hiányzik nekem is, de el kellett fogadnunk, hogy változnak az idők, a feleségemnek is nehezebb lenne évente akár húsz alkalommal 20-30 fős összejöveteleket megszervezni, lebonyolítani.
Egy másik példa, hogy karácsony előtt immár hagyomány nálunk, hogy mindenki kihúzza valakinek a nevét a családból, őt valamilyen saját kézzel készült aprósággal vagy szívességgel, kedvességgel ajándékozza meg két héten keresztül. Ebben, most már a vejeimmel, mind a tizenegyen részt veszünk – ez természetesen nem működött volna, amikor még mind nagyon kicsik voltak.
- Mi az, amit a saját szüleitől tanultak, és hozták a saját családjukba, vagy amit kifejezetten másképp csinálnak?
Sokmindenben követjük azt, amit a szüleinktől tanultunk, de mivel a feleségem több időt töltött a gyerekekkel, így az ő hagyományaik jobban érvényesülnek. Például én még Édesapámnak és Édesanyámnak szólítom és magázom a szüleimet, a feleségeméknél nem ez volt a szokás, így a gyerekeknek már mi is Apa és Anya vagyunk, és természetesen tegeznek minket. A tiszteletadás megvan, de a kevésbé szigorú elvek érvényesültek nálunk.
Van egy közös családi füttyjel, amit még nagyapámtól örököltünk, családi hagyományként. Akár házon belül, akár egy kirándulás közben szoktunk ezzel jelezni a másiknak, kiabálás helyett ezzel a családi füttyel.
Mi is sokkal lazább szülők lettünk a hatodik-hetedik gyereknél, mint amilyenek az elsőnél voltunk. Őket már sokkal “ráhagyósabban” neveltük, főleg a feleségem. Persze az is igaz, hogy ők már a nagyobb gyerekektől is automatikusan megtanulták a szabályokat. Bár az iskolai feladataikkal meglehetősen önállóak voltak mindig, a nagyobbaknak még mi segítettünk, ha volt valami kérdésük, idővel viszont ha segítség kellett, már gyakran nem hozzánk fordultak, hanem a nagyobb testvéreikhez, most is Lórántnak a legnagyobb testvére segített fizikában, egymástól is sokat tanulnak.
Szerencsére nagyon jó testvérek, nagyon ritka a veszekedés, ehhez nyilván annak is köze van, hogy sokan vannak. Egyik dologban az egyik testvérével kooperál, másikban a másikkal, különböző tevékenységekben különböző párosok vagy csoportok alakulnak ki a gyerekek között: ez erősíti az együttélésüket, jobban el tudják kerülni a konfrontációt.
- Miért jár jutalom a gyerekeknek, volt-e egyáltalán olyan, hogy valamit jutalomért csináltak? Van-e zsebpénz?
A tanulásért, kötelességekért nem jár jutalom. A feleségem egyébként is megadja nekik, amit szeretnének, legyen az egy játék, egy kedvenc étel akár hétköznapokon is, palacsinta vagy éppen rántott hús, ha éppen azt kérnek.
Zsebpénz nem volt és nincs most sem, inkább születés-, névnapokra kapnak a nagyszülőktől kisebb összeget, vagy elmennek dolgozni. Barátoknál dolgoznak, mezőgazdaságban nyári munkásként, vagy például egy raktárban pakoltak egy ismerősnél - ebből volt némi pénzük arra, amire gyűjtenek éppen. Egyébként amikor vágynak valami apróbb dologra, moziba menni a barátokkal, egy játékra vagy egy számítógépes kiegészítőre, azt addig is megkapták, amíg még nem tudtak elmenni dolgozni. Ilyen szempontból tudatos pénzügyi nevelés nincs a családunkban.
A feleségem is elég puritán, nem szórja a pénzt, és a gyerekek is ilyenek, de mindenkinek megvan a hobbija, például a számítógép vagy a sport, amire akár komolyabb összegeket is elköltöttünk az évek alatt. Ugyanígy fizettük a különórákat, ha újabb nyelvet akartak tanulni, vagy a felvételire készültek éppen.
- Mi a jó szülő legfontosabb tulajdonsága?
Ami igazán fontos, az a feltétel nélküli szeretet. Van, aki ráhagyósan, lazán neveli a gyereket. Mi inkább a kissé szigorúbb, hagyományos nevelést tartjuk helyesnek. De van olyan a katolikus barátaink között is, aki szinte mindent ráhagyott a gyerekre, és az ő gyermekeiből is kiváló fiatalok lettek, tehát elmondható, hogy bármilyen stílusban lehet jó gyereket nevelni, az a legfontosabb, hogy a szülő a feltétel nélküli szeretetet kell nyújtsa nekik. Ez kell ahhoz, hogy magabiztos, nyugodt, kiegyensúlyozott, egészséges személyisége legyen. Mi azt mondjuk, hogy a Jóisten szeretetét közvetítjük ezáltal, ami a feltétel nélküli, elfogadó szeretet, ahol teljesen mindegy, hogy mit csinál a gyermek, a szülő szeretetére mindig támaszkodhat. Sajnos sok szülőnél látom, hogy a nagyon laza nevelés mellett pont a lényeget nem tapasztalja meg a gyerek, és valódi szeretet nélkül nő fel.
A kisebbrendűségi érzés nagyon gyakori lelki probléma a társadalomban, és ennek legfőbb oka, hogy sokan ezt a fajta feltétel nélküli szeretetet, biztonságérzetet, az ezzel járó elismerést, bátorítást nem kapták meg a saját szüleiktől.
Megnyugodva látom a gyerekeimen, hogy ilyen értelemben rendben vannak. Ma is megvan a bizalom közöttünk, mindannyian megbeszélnek velünk mindent, megosztanak minden örömüket, bánatukat, tapasztalataikat, érzéseiket, problémáikat.
- Mi az, amit az apáktól kell megtanulniuk a gyerekeknek?
A férfi és női szerepeket nyilván elsősorban a szüleiktől tanulják a gyerekek. Sok csonka család és szivárványcsalád van, ahol a feltétel nélküli szeretet szempontjából sérülékenyebbek a gyerekek. Van olyan ismerősöm, aki soha nem ismerte az apját, mégis betege annak, hogy saját apa nélkül nőtt föl. Az a tudat, hogy a saját apja őt elhagyta, borzasztó sérülés a gyermeknek, és ezt nem mindenki tudja feldolgozni. A válás a szülők közötti konfliktusra vezethető vissza, de ettől még ez a gyerek számára is óriási trauma: sokszor még tinédzserkorban is úgy éli meg, hogy őt hagyták magára. Ez a legnagyobb tehertétel, amit egy gyereknek valahogy fel kell dolgoznia.
Természetesen senki nem állítja, hogy egy bántalmazó vagy akár csak elhidegült kapcsolat jó lenne a gyermeknek, de az ideális mégis az, ha egy normális házasságban élnek a szülők, és együtt gondoskodnak a gyerekükről. 80 éves korában halt meg a nagyapám, őt például a pici korában elvált szüleinek a válása haláláig nyomasztotta.
- Van-e, amit esetleg így utólag másképp csinálna, ha most lennének kicsik a gyerekek?
Sok mindenben már most is másképp neveljük a hetediket, mint az elsőt. Nem alapjaiban másképp, de mégis lazábbak voltunk már a hetedikkel. Nyilván mi is mások voltunk huszonöt évesen, mint negyven évesen. De megbánás nincs bennem, ilyen szempontból nem csinálnék semmit másképp. Hozzáteszem, mióta polgármester lettem, kevesebbet vagyok otthon, ritkábban jut időm például sakkozni a kisfiammal, ezt persze sajnálom.
Évekkel ezelőtt még gyakran elvittem vasárnaponként a gyerekeket a szüleimhez társasjátékozni, beszélgetni, mostanában ez sajnos nagyon ritka. Ha van egy kis időnk, a feleségemmel kimegyünk az erdőbe sétálni, amit nagyon szeretek, ilyenkor sikerül kikapcsolódnom. Néha a gyerekek is kijönnek velünk, de a szüleimre kevesebb idő jut, amit nagyon sajnálok.
- Mennyire „viszi haza a munkát”? Milyen hatással van a családjára a jelenlegi választási kampány?
Korábban, amikor nem politikusként kerestem a kenyeremet, sokkal jobban el tudtam különíteni a munkát a magánélettől, de mióta polgármester vagyok, ezt már nem lehet ilyen hermetikusan elválasztani. Sok hétvégi programom van, ünnepségek, testvérvárosi látogatások, és most még a kampány is, így a hétvégék nagyon zsúfoltak - szerencse, hogy a gyerekek már nagyobbak. Sajnos ez a munka olyan, ami a családtól is elveszi az időt. Nem beszélve arról, hogy a feleségemmel soha nem beszélgettünk arról, hogy hány villanykapcsolót adtunk el a héten, míg a politikáról vagy a városvezetésről mindenkivel beszélget az ember.
Ráadásul ilyen családnévvel nem lehet névtelenségben maradni, a rokonság is megkapja a támadásokat, és persze kapnak dicséretet, szeretetet, megerősítést is. A munkámból sajnos nem lehet kihagyni őket, még ha a szélesebb családban vannak apolitikus, vagy éppenséggel fideszes rokonok is.
Apósom korábban azt hitte, hogy ő mindig a Fideszre fog szavazni, de amikor látta, hogy az eddigi kedvenc tévéműsorában engem szidnak, és hallotta, hogy mennyi ostobaságot állítanak rólam, amiről ő maga is tudta, hogy nem igaz, akkor ő is megfordult. Nagyon megviselte, hogy amiben addig hitt, az mind hazugság, akiknek addig hitt, azok rendre félrevezették. Nehéz volt neki ezt feldolgozni, nagy csalódás volt számára.
A gyerekeket különböző mértékben érdekli a politika: a legkisebb előszeretettel politizál, sokat foglalkozik vele, napi szinten képben van mindenről. Mint mondtam, a vejem is részt vesz a facebook kampányunkban háttéremberként. A heti élő beszámolóimat technikailag az informatikus fiam rakja össze, számítógépes kérdésekben sokat segít. Családilag természetesen mindannyian támogatnak, de az ezzel járó figyelmet nem szeretik.
- Mik a hosszú távú tervei?
Épp a napokban gondolkoztam ezen, hogy lesz-e nekem még valaha “normális” életem - mondja nevetve Márki-Zay Péter.
Például most is, amikor Brüsszelbe, Pozsonyba, majd Varsóba látogattunk az Európai Néppárt és az Unió vezető politikusaihoz, nagyon sok kedves és fontos emberrel találkoztam és ismerkedtem meg, egyre nehezebb elképzelni, hogy teljesen ki tudjak szállni a politikából. Hogy azzal a háttérrel, amit az elmúlt 4 évben összeszedtem a politikában, egyszer megint a villamos szakmában fogom oktatni a villanyszerelőket az új technikai megoldások használatára, mint ahogy tettem azt korábban.
Egy békés nyugdíjas időszakot viszont nagyon is el tudok képzelni magamnak, ahogy visszavonultan, a mostani házunkban fogadom majd az unokáimat, csak velük foglalkozom, játszok és beszélgetek velük. Ezt nagyon is szeretném. Ilyen volt nekem is az én nagyapámmal, ő nyugdíjasként mindig ráért, míg a szüleink dolgoztak – gyerekként ez nekem nagyon tetszett, hogy ő ennyire szabad. Vágyom arra, hogy előbb-utóbb eljussunk ide, de ez még odébb van: a közeljövőben egyelőre még csak a politika látszik.
A polgármesterség is nagyon szép, alkotó és fejlesztő, menedzsment feladat, én azt is szinte vállalatvezetőként élem meg, ahogy egy várost kell vezetnem, és egyáltalán nem bántam meg a váltást, sőt. Tehát a közeljövő még vagy az országos politika, vagy a városvezetés lesz a számomra.
- Ön mennyire támogatná, ha a gyermekei azon gondolkodnának, hogy külföldre mennek a családjukkal, akár huzamosabb időre?
Egyrészt sokkal jobban örülnék, ha a közelünkben maradnának, másrészt – mivel én is kint éltem öt évet – elvileg sem tilthatnám meg nekik, ha ők is külföldi tapasztalatokat szeretnének szerezni. Azt azért remélem, hogy ha így is alakul, hazatérnének utána. Számomra mindig nagyon fontos volt, hogy ők is ide gyökerezzenek, itt akarjanak élni s halni. Persze ennek előfeltétele, hogy ez az ország végre olyan legyen, ahol mindannyian úgy érezhetik, hogy ők tökéletesen boldogok lehetnek itt, és itt tervezzék a jövőjüket. Ezért tettem és teszek meg mindent, a jövőben is.
Fotók: Márki-Zay Péter saját képei
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: