SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az iskolában halálos erőszakot elkövető gyerekeknek korábban viselkedési zavaraik voltak

Családinet [cikkei] - 2019-11-08
Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövető gyerekeknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők - állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését.
Az iskolában halálos erőszakot elkövető gyerekeknek korábban viselkedési zavaraik voltak

Az 1998-ban létrehozott és az amerikai igazságügyi minisztérium kebelében működő központ az amerikai társadalmat belülről fenyegető veszélyek feltárásával, ezek elemzésével és megelőzésükre tett javaslatokkal foglalkozik. A most nyilvánosságra hozott jelentését az amerikai kommentárok 1999, a coloradói Columbine iskolájában elkövetett véres lövöldözés óta a legátfogóbbnak tartják.     

A jelentés összeállítói 41 iskolai támadást vizsgáltak meg mélyebben, igénybe véve rendőrségi dokumentumokat, nyomozati anyagokat, korábban nem publikált adatokat és elemzéseket. Az erőszakba fúló támadásokat 2008 és 2017 között követték el amerikai közép- és felsőfokú oktatási intézményekben, köztük például a virginiai műegyetemen (2007-ben), a connecticuti Newtown városka Sandy Hook általános iskolájában (2012-ben), vagy a floridai Parklandban tavaly februárban.

Az összegyűjtött információk rendszerezésétől és elemzésétől a szakemberek azt remélik, hogy segítséget nyújthat mind az iskolai vezetőknek, mind a rendőröknek abban, hogyan azonosítsák jobban, illetve hogyan állítsák meg időben azokat a diákokat, akik erőszakos cselekmények elkövetői lehetnek.

"Ezek nem hirtelenjében, váratlanul elkövetett cselekedetek, amelyeket pusztán azért követ el egy diák, mert éppen rosszkedve van. Ezeknek az akcióknak a jó része igenis megelőzhető" - fogalmazott újságíróknak Lina Alathari, a NTAC vezetője a jelentést bemutató sajtókonferencián.     

A NTAC vezetője ismertette, hogy az iskolai támadások elkövetői elsöprő többségükben fiatal férfiak, tinédzserek. 2008 és 2017 között csupán hét lány volt a tettesek között. A támadók 63 százaléka fehér, 15 százaléka afroamerikai és 5 százaléka spanyolajkú volt. A legtöbb esetben lőfegyverrel támadtak, de gyakran használtak késeket is. Az egyik támadó fiatal például  második világháborús bajonettel gyilkolt.   

Az erőszakos cselekményeket elkövető fiatalokról nem lehet általános képet rajzolni. De néhány részlet szembetűnő: sokukat korábban kizárták az iskolából, az osztálytársaik zaklatták és gúnyolták őket, vagy otthon voltak gondjaik a szüleikkel. Nem egy fiatal így akart híressé válni, mások pedig öngyilkossági gondolatokkal küszködtek. Legtöbbjük az interneten rendszeresen nézett erőszakos filmeket, vagy játszott erőszakos videojátékokkal.

Alathari elmondta azt is: a központ 2018-ban 40 olyan kurzust rendezett, amelyen iskolai vezetőket és rendőröket készítettek fel erőszakos iskolai cselekmények megelőzésére. A kurzusok ingyenesek voltak, és az NTAC vezetője szerint az idén is folytatódnak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI
Kép: Jabbacake / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja