SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Körvonalazódik, mit tehet a szülő, aki nem szeretné iskolába küldeni a hatéves gyermekét

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-11-08
Lassan aktuálissá válik azoknak a gyerekeknek az iskolaérettségi vizsgálata, akik augusztus 31-ig betöltik a 6. évüket, de a szüleik mégsem szeretnék még iskolába küldeni őket. A téma körül eddig teljes volt a bizonytalanság, most azonban az Oktatási Hivatal a Pegagógusok Demokratikus Szakszervezete kérelmére ismertette a folyamat tervezetét.
Körvonalazódik, mit tehet a szülő, aki nem szeretné iskolába küldeni a hatéves gyermekét

Cikkünk 2019-ben frissült utoljára!

A PDSZ aktivistái, Magyar Emma és Fehér Tibor pszichológusok nemrég nyílt levelet írtak Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, amelyben azt kérték, vessen véget a téma körül tapasztalható információhiánynak. Az EMMI köznevelésért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán válasza alapján megpróbálták körvonalazni, mi várható a jövőben, és ezt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldalán tették közzé.

Eszerint a folyamat várhatóan a következőképpen fog alakulni: az iskolaérettségi vizsgálat iránti kérelmet az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani január 15-ig. A szülőnek csatolnia kell az általa választott szakvéleményeket és egyéb dokumentumokat. A beérkezett kérelmeket 30 fő fogja elbírálni, és ha indokoltnak tartják, a gyermeket a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz fogják továbbküldeni, akik lefolytatják az iskolaérettségi vizsgálatot. Az Oktatási Hivatal negatív elbírálása esetén a szülő közigazgatási perben érvényesítheti az igazát. Ha a szülő a pedagógiai szakszolgálat véleményével nem ért egyet, az eddig megszokott módon fellebbezhet.

Az továbbra sem egyértelmű, pontosan milyen dokumentumok szükségesek a kérelemhez. A minisztérium ezt azzal indokolja, hogy jelen esetben a szülőké a felelősség, vagyis az ő dolguk annak bizonyítása, hogy a gyermek kora ellenére még nem iskolaérett. A két pszichológus szerint azonban ennek eredménye csak az lesz, hogy a magasabb jövedelmű, jobb kapcsolatokkal rendelkező szülők könnyebben beszerezhetik majd a papírokat.

Mint ismeretes, a köznevelési törvény nyáron elfogadott módosítása nagyban megnehezítette annak lehetőségét, hogy az augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltött gyermekek még egy plusz évet az óvodában maradhassanak. Eddig a szülő és az óvodavezető egyetértésével ez minden további nélkül kivitelezhető volt, mostantól azonban csak azok számára lesz erre lehetőség, akiket egy külsős szakértői szerv hivatalosan is iskolaéretlennek nyilvánít.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Evgeny Atamaneko / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja