SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Országos pedagógussztrájk jöhet januárban

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-30
A Pedagógusok Szakszervezete november 22-ig adott határidőt a kormánynak a követeléseik teljesítésére, ellenkező esetben országos sztrájkkal indíthatják a 2020-as évet.

Amennyiben nem sikerül megegyezni a kormánnyal, elképzelhető, hogy az iskolák többsége ki sem nyit januárban. Sok helyen a gyerekek felügyeletét sem fogják megszervezni – mondta el Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője az ATV Start című műsorában.
 

Az oktatási dolgozók a következőket szeretnék elérni:
 

  • Fizetésemelést a tanároknak, az oktatást segítőknek és a technikai dolgozóknak egyaránt.
  • A pedagógusok óraszámának heti 22-ben történő maximalizálását
  • A diákok terheinek csökkenését.
  • A diákok eltérő fejlődési ütemének elismerését, és a beiskolázásnál ennek figyelembevételét.
  • A szabad tankönyvválasztás és a tanítási módszerek szabad megválasztásának visszaállítását.
  • A szakképzést ne szakítsák ki a köznevelés rendszeréből.
  • A kormány tartsa be a szakmai és szociális párbeszéd eredményeként született megállapodásokat.

A Szakszervezet a Magyar Közoktatás Napjáig (2019. november 22.) adott határidőt a követeléseik teljesítésére.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Taken / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja