Collegium Martineum - a mánfai regény
A roma gyerekek tanításához szükséges információk a tanárképzésben szinte egyáltalán nem jelennek meg, és zömmel hiányoznak a megfelelő szakanyagok is. Az elmúlt években több olyan oktatási intézmény alakult, amelyek célzottan a roma gyerekek iskolai lemorzsolódásának megakadályozását tűzték ki célul. Bár módszertanilag teljesen eltérő intézményekről van szó, mindegyik alapítványi formában működik, így állami segítséget ritkán, önkormányzati támogatást szinte soha sem kapnak.
"Amikor Márton még római katonatiszt volt, közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert egy koldus tápászkodott fel a hóból, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és fogvacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban, katonatársaival épp az imént játszotta el minden pénzét, s így kiáltott:
- Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz sincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad! Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak." Természetesen mindez nem Mánfán történt. Ott ily regényes dolgok nem történnek. Vagy mégis?
A Collegium Martineum kollégiumban töltött négy év alatt a diákok kapcsolatba kerülnek számos cigány és nem cigány értelmiségivel. Olyan élethelyzeteket ismerhetnek meg, melyekben érezhetővé, meghatározhatóvá válik számukra a megszerzett tudás súlya. A kollégium alapelvei közé tartozik, hogy lakóit önálló, saját mindennapi életük kérdéseiben felelős döntések meghozására képes személyeknek tekintik. Szándékaink szerint a kollégium dolgozói sem felügyelői, hanem mindenekelőtt segítőtársai a kollégistáknak. Legfontosabb feladat persze a szülők bizalmának, támogatásának megnyerése. Ez azért is fontos, mert nem szeretnék, ha a fiatalok tanult emberré válva, a középosztálybeli kultúrát megismerve eltávolodnának családjuktól, a szülői háztól - hiszen nem janicsárokat képeznek, mondja Heindl Péter, a kollégium vezetője.
A továbbtanulás során a fiatalok jó része zárt falusi közössége szoros erkölcsi rendjéből kilépve nem találja helyét és gyakorta elvész a nagyvárosban. Mánfán, ebben a 800 fős faluban hozták létre a kollégiumot, és a falusi háztartás mintájára osztották be a tereket: a kollégium képes az otthoni közösséghez hasonló védelmező szerepet is ellátni. A kollégium családias jellegét beás gazdaasszonyok alkalmazásával is erősítik. Ők "pótmamaként" viselik gondját a fiataloknak, segítik őket a háztartási munkákban, ügyes bajos dolgaikat is gyakran nekik mondják el diákok először - többnyire anyanyelvükön.
A történelem már csak ilyen: emberek jönnek, mennek, születnek, meghalnak. Mánfa két település: Mánfa és Budafa egyesüléséből alakult ki. A római korban a község határában húzódott egy hadiút. A ma Mánfai templom néven ismert egyhajós Árpád-kori román templomot a XI. és a XII. század fordulóján emelték. A XIII. majd a XIV. században is tovább bővítették; ma Baranya egyik legnevezetesebb műemléktemploma. A XVIII. század fordulóján német zsellérek telepedtek itt le. Baranyában elsőként itt kezték meg a telefonhálózat kiépítését 1894-ben. A II. világháború utáni kitelepítések a községet nem érintették. 1949. január 1-jén Mánfa és az akkori Pécsbubafa egyesülését követően alakult ki a mai település, amely jelenleg Komló része.
1996 nyarán az Alsószentmártoni Római Katolikus Egyházköszség, a witteni St. Martin Caritas, a Pécs Egyházmegyei Caritas, a tehetséges cigány fiatalok segítésével évek óta foglalkozó pécsi Amrita diákkör, és három magánszemély azért határozta el a Collegium Martineum létrehozását, hogy a Dél-Dunántúl szegény sorsú fiataljainak esélyük nyílhasson rangos középiskolákon keresztül magasabb társadalmi helyzetbe jutni. Erre szükség is volt: a cigányság lehetőségei, különösen a hátrányosabb helyzetű országrészekben, egyre szűkültek, egyre kilátástalanabbá váltak.
A Collegium Martineum az 1996/97-es tanévben kezdte meg működését Mánfa községben, először ideiglenes helyen, a plébánia épületében. A kollégium gyökerei még a Magyarmecskei Általános Iskolába nyúlnak vissza. Itt a 80-as évek végén fiatal és lelkes tantestület dolgozott, amely olyan intézményt szeretett volna létrehozni, ahonnan esélyük nyílik a különböző szociokulturális hátterű tanulóknak a továbbtanulásra, s ahová a szülők szívesen engedik gyermekeiket. Komplex helyi fejlesztő tantervet dolgoztak ki - pedig még híre nem volt a mai integrációs törekvéseknek. Persze hamar kiderült, hogy mit sem ér a segítség, ha nem az egész közösséggel foglalkoznak: elkezdtek "együtt élni" a cigánysággal, klubokat, hétvégi játszóházakat, táborokat szervezetek, barátságokat kötöttek a cigány szülőkkel. Némelyikük a nyelvüket is megtanulta. A tantestület 1990-ben "Állami Ifjúsági Díjat" kapott.
Hamar kiderült azonban, hogy a továbbtanuló cigány fiatalok hamar bajba kerültek - nap mint nap szembesülniük kellett lelki, fizikai konfliktusokkal, amelyre sem felkészülve nem voltak, sem megoldani nem tudták önerőből. Segítség pedig nem volt. Így aztán a mecskei pedagógusok vállalták a középiskolába járók tanulmányi lelki, szociális és kulturális segítését. Csakhogy ez nem oldható meg házilagosan: intézményi keretet kellett teremteni. A cigány fiatalok középfokú oktatása érdekében létrejött első nagyszabású innovatív pedagógiai vállalkozás ezekre a tapasztalatokra is építve vette kezdetét 1992-93-ban, a hatosztályos Gandhi Gimnázium megszervezésével.
Ám volt, aki nem jutott be az ország egyetlen, cigány fiatalokat segítő gimnáziumába. Az Amrita Egyesület korrepetálást, klubot, rendzevényeket szervezett nekik, és így jött létre a különböző pécsi gimnáziumokba, szakközépiskolákba járó "amritás" diákokból álló első csoport. A sikereken felbuzdulva néhány szakember 1996-ban egyházi segítséggel létrehozta a Collegium Martineum Alapítványt, amelynek elsődleges célja egy tehetséggondozó középiskolai kollégium fenntartása és működtetése volt.
De miért épp Mánfa lett a kiválasztott település? A helység megválasztásánál döntő szerepet játszott az iskolavárosnak számító megyeszékhely közelsége és az aprófalvakból érkező gyerekek számára ismerős falusi közeg, valamint a nyolcszáz fős település, családias emberléptékű környezete és az, hogy gyakorlatilag húsz perc alatt bárhová el lehet jutni busszal.
A kollégium végül az 1996/97-es tanévben kezdte meg működését, kezdetben ideiglenes helyen, a mánfai katolikus plébánia épületében. Közben a német katolikus egyház kelet-európai programokat támogató, "RENOVABIS" segélyszervezetének támogatásából az alapítvány vásárolt egy parasztházat a község főutcájában és itt kezdődött a kollégium építése. 1997 szeptemberére készült el az első épületszárny. A következő évben a második, majd két év alatt az egész épület. 2000 szeptemberére 60 fő befogadására vált alkalmassá a kollégium, s így az intézmény elérte az eredetileg tervezett méretet.
Sikertörténet? Hogyne, lehet az is. Az elmúlt években a mánfai kollégium végzőseinek 70 százaléka jutott be felsőoktatási intézményekbe. Az oktatási szakemberek által egyöntetűen elismert baranyai intézmény azonban folyamatosan súlyos anyagi gondokkal küszködik. Heindl Péter elmondta, hogy az állam évente 200 ezer forintot ad egy tanuló kollégiumi ellátására, Mánfán viszont ez hozzávetőleg 600 ezer forintba kerül. A különbség oka egyrészt az, hogy a Collegium Martineum diákjai kiscsoportokban igyekeznek behozni korábbi tanulmányi lemaradásukat, másrészt az intézmény - a szülők helyett - általában kénytelen magára vállalni a diákok utazásának és étkezésének, valamint kulturális és sportprogramjainak költségét. A kollégium eddig - ha roppant nehezen is - pályázatok révén mindig előteremtette a működéséhez szükséges pénzeket, ám mostanra ezek a források is kiapadtak. Hozzátette: miközben a mánfai intézmény fennmaradása veszélybe került, Ózdon a tervek szerint ősszel megkezdi működését egy - ugyancsak a szegény családok gyermekei számára létesülő - kollégium, amelynek oktatási metódusát alapvetően a mánfai tapasztalatokra építik majd.
Azt olvasom a Mánfáról megjelent cikkekben, hogy az önök intézményével megszűnt a faluban cigánykérdés. Ez már önmagában rasszistának tűnő megállapítás. Mit gondol róla?
Heindl Péter: Az idézett kijelentést még nem olvastam, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy olvastam volna. Elég nagy marhaság. Nem is igazán értem.
Amikor 1996-ban Mánfára költöztek, nem fogadta-e ellenállás a roma fiatalokat? Nem mondták-e a faluban, hogy jobban kell vigyázni az értékekre, mert majd "biztosan lopni fognak, hiszen ezek mindig lopnak"?
Nem tudom, mit mondtak a faluban. Tény, hogy amikor Mánfára jöttünk, a falu vezetői részéről aggodalmat tapasztaltunk. A polgármester kérte is, hogy ha lehet, írásban vázoljuk fel: milyen terveink vannak Mánfán és azt ő majd a testület előtt ismertetni fogja. Írtunk is egy szöveget a képviselőtestületnek a kollégiumfejlesztési terveinkről.
Kezdettől fogva igyekeztünk jó kapcsolatot kialakítani a falusiakkal. Emlékszem, elmentünk a kollégista fiatalokkal együtt az esedékes falugyűlésre és felajánlottuk a kollégium szolgáltatásait (könyvtár, számítógép-használat, korrepetálás, kollégiumi programok látogatása) a mánfaiaknak. Amikor a már egy éve fennálló kollégiumban egy teljes délutánt töltöttek a helyi nyugdíjas klub tagjaként megjelent idős nénik a kollégistákkal, akkor mondtuk először, hogy most már bizonyosan elnyertük a falusiak szimpátiáját.
Bő hat év alatt nagyon sok közös programunk volt a helybéliekkel. Különféle sportrendezvényeken (pl. az itt nagy eseménynek számító Challange Day-en) a mánfaiak mindig számítanak a kollégisták közreműködésére. Rendszeresek a közös meccsek a falu focipályáján. Legutóbb, júniusban két, a kollégisták által előadott cigány témájú színdarab bemutatójára (melyre a budapesti KÁVA Kulturális Műhely művészeinek irányításával készültek fel a fiatalok) annyian eljöttek a faluból, hogy a kultúrházban egy gombostűt sem lehetett volna leejteni.
Az utóbbi időben a kollégisták által szervezett zenés rendezvényeket is a falu kultúrházában tartjuk. Egyrészt azért, mert oda többen beférnek a falusaik közül is, másrészt pedig azért, mert a kollégium közelében idős emberek laknak, és nem szeretnénk, ha a késő esti zenélés zavarná őket a pihenésben.
Önök tanítanak cigány nyelvet is. Mennyire kell ezt megtanítani a gyerekeknek - ismerik-e egyáltalán?
Sokféle a gyerekek cigány nyelvtudása. Aki beszél, vagy ért cigányul a kollégisták közül, az - egy fiú kivételével - nem az indiai eredetű "romani" nyelvet ismeri, hanem a "beás"-t. A Dél-Dunántúlon nagy többségben vannak a román nyelv egy archaikus változatát beszélő (vagy már nem beszélő) cigányok, a beások. A romani-t beszélő oláh cigányok (errefelé kolompároknak, vagy beásul "lãkãtár"-oknak hívják őket) száma lényegesen alacsonyabb ebben a régióban.
Van, akinek már a szülei sem beszéltek cigányul. Van, aki azt mondja magáról: - "Sokat értek, de beszélni nem tudok." S aztán vannak, akik kiválóan beszélik a cigány nyelvet.
Akik jól beszélnek beásul, azoknál a nyelvtanítás tkp. írás-olvasás tanítást jelent. A Magyarországon standardizált beás írás alapvetően a magyar fonetikus helyesírást követi, de a magyarban nem használt hangokat a román írásból vették át a nyelv magyarországi művelői. Ezt az írást használják az - egyenlőre nem túl nagy számú - iskolai használatra készült mesekönyvek, nyelvkönyvek, daloskönyvek és szótárak, s ezzel a helyesírással lehet beásból a nyelvvizsga írásbeli részét letenni.
Nagyon sok fiatalról, aki azt állítja magáról először, hogy nem tud, vagy csak néhány szót tud beásul, kiderül, hogy elég jól beszéli a nyelvet, de (nem kis mértékben az általános iskolában belérögzült gátlások miatt) leginkább csak az otthoni környezetben tud megszólalni anyanyelvén. Ez a gátlás föloldható, ha a fiatal azt érzékeli, hogy az otthon használt nyelvnek van értéke másutt is, s mi arra törekszünk, hogy a kollégiumban ezt érezze. Aztán vannak, akik tényleg csak némi csekély passzív szókinccsel rendelkeznek, de ez a tudás nyelvi társalgási foglalkozásokon fejleszthető, s egy középfokú nyelvvizsgára ezek a fiatalok is fel tudnak készülni kollégiumi éveik ideje alatt. De volt már, aki teljesen kezdőként kezdte a nyelvtanulást.
A nem-cigány kollégák közül is már többen szereztek nyelvvizsgát az elmúlt években. Fontosnak tartjuk, hogy a nevelők is tanuljanak cigányul. A nevelők cigány nyelvismerete a fiatalok és a családjuk számára azt is jelenti, hogy a kollégium elismeri és becsüli az ő otthoni világuk értékeit, kultúrájukat. Nagyon fontos, hogy a kollégisták és az otthoniak ezt érezzék, mert munkánk csak akkor lehet sikeres, ha kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapul az együttműködésünk.
Az új kollégisták felvételéről konferencia dönt. Ez mit jelent?
A kollégisták 12-14 fős lakóközösségekben élnek egy-egy különálló épületszárnyban és a lakóközösségek teljesen önkormányzati alapon szervezik napi életüket, programjaikat. Az önkormányzatok intézményi formái a hetente lakóközösségenként megtartott "házi konferenciák". Ezeken a lakóközösség kollégista tagjai és a hozzájuk tartozó nevelő(k) vesznek részt. A házi konferenciák parlamentáris keretek között működnek - egy ember, egy szavazat. A házi konferenciák döntenek az újonnan jelentkezők felvételéről is. Ez úgy történik, hogy előtte néhány hétig - egy nyári tábor keretében, vagy ha tanév alatt érkezik valaki, akkor "próbaidőre" - együtt vannak a régiek az új jelentkezővel. Ezután egy hosszabb vita után a "régiek" titkos szavazással döntenek arról, hogy felveszik-e az új jelentkezőt a lakóközösségükbe. Azt gondoljuk, erről is joguk van dönteni, hiszen ők élnek együtt éveken keresztül egymással és ha valakit összeférhetetlennek bizonyul, az megkeserítheti társai életét.
Eddig a hat év alatt egyszer fordult elő, hogy valakit egyetlen lakóközösség sem fogadott be. Az elutasított fiatal számára a kollégium személyzete igyekezett Pécsett megfelelő szállást és mentort találni.
A pedagógiai alapelveikben önök alapvetőnek tartják a szülőkkel való együttműködést. Ez mindig zökkenőmentes? Hátrányos helyzetű fiatalokról van szó, nem csodálkoznék, ha a család részéről ellenállásba ütköznének - minek tanuljon a gyerek stb.
A szülők többnyire nagyon szeretnék, ha a gyermekük tanulna, mert az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai alapján pontosan érzékelik, hogy a privatizált gazdaságban szakképzetlenként, faluról bejárva szinte lehetetlen munkát találni. Különösen akkor, ha a munkát kereső cigány ember. ("Hála" a munkáltatók között széles körben érvényesülő cigányellenes előítéleteknek.)
A fontos az, hogy olyan bizalomra épülő kapcsolatot alakítsunk ki a szülőkkel, hogy elhihessék: képesek vagyunk megfelelő körülményeket biztosítani féltve szeretett gyermeküknek ahhoz, hogy elvégezhessék a középiskolát.
Tudom, hogy a közvélemény egy jelentős része (igen gyakran az általános iskolás tanárok is) úgy gondolják, hogy a cigány szülők nem motiválják gyermeküket a tanulásra. Ez nem így van. A baj az, hogy az alacsonyan iskolázott, s az iskolát gyakorta idegen, néha ellenséges világként érzékelő cigány szülőknek nincsenek eszközeik arra, hogy gyermekeiket az iskolai kudarcoktól megmentsék. Féltik gyermekeiket s az iskolát teszik felelőssé a kudarcokért. S ha belegondolunk: Igazuk van! Hiszen adatokkal igazolható, hogy a mai iskolarendszer, a differenciált oktatásra nem képes, a korszerű (nyugaton már évtizedek óta általános, nálunk csak az alternatív iskolákban használt, de még a tanárképző intézményekben sem tanított!) oktatási módszereket csak elvétve alkalmazó iskolák túlnyomórészt képtelenek arra, hogy az alacsony képzettségű szülők, a legszegényebb családok gyermekeinek iskolai sikerességét biztosítsák. Hát ezért haragszanak a szülők gyakorta az iskolára, s a másik oldalon ezt a tanulás ellenzéseként érzékelik. Előfordul az is, hogy a cigány szülők megengedik gyermeküknek, hogy maradjon otthon és nem menjen el az iskolába. De ki a szülő, aki szívesen engedi el a gyermekét olyan helyre, ahol az folyamatosan szenvedni kénytelen az őt érő kudarcok miatt?!
A pedagógiai célokban az szerepel, hogy szeretnék, ha a fiatalok megőriznék a családi kapcsolataikat. Lehetséges-e ez a kialakuló óriási kulturális szakadék ellenére is?
Akkor és ott nagyon nehéz ez a feladat, ahol az oktató-nevelő intézmény azt sugallja: az otthonhagyott világ alacsonyabb rendű, lenézendő hely ahhoz képest, ahová a diákot az intézmény segíteni igyekszik.
A Collegium Martineum pedagógiai filozófiája ennek éppen az ellenkezőjét igyekszik sugallni. Van egy régi jelmondatunk: "Nem akarunk janicsárképzést!" Nem akarjuk a fiatalokat "kiemelni", s nem akarunk belőlük egy általunk, középosztálybeli értelmiségiek által elképzelt idea szerinti "embert faragni". Nem akarjuk őket saját közösségük ellen nevelni.
Ezért vannak nálunk a gyakori családlátogatások, ezért tartunk családi napokat itt a kollégiumban. Ezért gondoljuk komolyan, hogy a fiatalok középiskolai tanulmányainak segítése a szülőkkel közös feladatunk és e közös munka során egyenrangúak vagyunk. Ezért igyekszünk a fiatalok számára más módon is érzékelhetővé tenni (pl. azzal, hogy a pedagógusok cigányul tanulnak), hogy az otthoni világ értékei itt is értékek. Ezért van az, hogy a kollégium személyzetének kb. a fele maga is cigány. Ezért gondoltuk komolyan a házi konferenciák közvetlen demokráciáját, hogy a kollégiumban semmi se történhessen olyan, ami a fiatalok saját értékeivel ellentétes.
A kollégisták középiskolás éveik alatt nagyon sokat változnak, kapcsolataik jelentős része egyre inkább nem csak egymáshoz és az otthon maradottakhoz, de iskolai osztálytársaikhoz, a nagyvárosi középiskolások világához köti őket. Ráadásul ezt mi kifejezetten szorgalmazzuk is. (Igyekszünk pl. adományokat szerezni ahhoz, hogy a mánfai kollégistáknak is legyen lehetőségük moziba, színházba, koncertekre, klubrendezvényekre járni, részt venni az osztálykirándulásokon, nemzetközi táborokba eljutni stb.) Mégis, azt gondolom, a lényeg az, hogy az otthoni világ ne váljon számukra lenézetté s akkor tudni fognak a két "kultúra" között közlekedni, sőt közvetítő szerepet játszani a "két világ" között. Ez nagyon fontos, mert a már leérettségizett, diplomát, vagy magas presztízsű szakképesítést szerzett fiatalok igen jelentős szerepet játszhatnak az otthoni közösségből származó újabb fiatalok továbbtanulásának segítésében. Nem feltétlenül tanárként, hanem egyszerűen idősebb, a továbbtanulás világában már tapasztalatot szerzett testvérként, rokonként, szomszédként, vagy falubeliként, akit meg lehet keresni azzal, hogy mondja el tapasztalatait, adjon tanácsot a továbbtanulás buktatóiak leküzdéséhez. S ha nagyobb számban lesznek már ilyen otthontól nem elszakadt, hétvégenként hazajáró idősebb segítők, talán már nem is lesz szükség a mánfai kollégiumra.
Vannak-e tapasztalataik arról, mi történik a fiatalokkal a kollégiumból való kikerülés után? Nem lesz még nagyobb a csalódásuk - hiába tanultak, dolgoztak, lettek nyitott emberek, ha a társadalom elutasítja őket? Egyáltalán: továbbtanulnak a gyerekek? Munkát vállalnak? Mi a további sorsuk? Nyomonkövetik őket - és hogyan?
Valamennyi volt kollégistával van szorosabb, vagy kevésbé szoros kapcsolatunk. Akik Pécsett tanultak tovább, azok gyakran kijárnak a kollégiumba. De különféle kollégiumi rendezvényeken, nyári táborokon a távolabbiak is gyakran megfordulnak. Több cigány, vagy hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását támogató civil szervezet, diákkör tagjaként (ilyen pl. a pécsi Amrita Egyesület, a Faág Baráti Kör, a Frátyé Baráti Kör, az Amice Egyesület) is gyakran találkoznak egymással és egykori nevelőikkel volt diákjaink. Mindenkiről tudjuk hol van és éppen mivel foglalkozik. A volt kollégisták kétharmada egyetemen, főiskolán tanult tovább. A többiek többnyire érettségihez kötött (pl. technikusi) szakképesítést szereztek, s néhányan a középiskola után külföldre mentek nyelvet tanulni és dolgozni. Az a tapasztalatunk, hogy érettségi után már lényegesen csökken a cigány fiatalokkal szembeni társadalmi előítélet. Komolyan büszkék vagyunk arra, hogy a leérettségizett fiataljaink valamennyien a "helyükön vannak", nem "termeltünk" munkanélkülieket! Azt gondolom, hogy ennek sok más mellett két oka biztosan van: Az egyik az, hogy bár Mánfán nagyon sok támogatást kaptak a fiatalok, de négy éven át délelőttönként integrált középiskoláikban, többnyire középosztálybeli osztálytársaik között kellett helyt állniuk. A másik ok pedig az, hogy a mánfai házi konferenciák vitái és demokratikus döntéshozatalai, a döntésekért való felelősségvállalás jól felkészítették a kollégistákat arra, hogy a középiskolát elhagyva maguk legyenek képesek felelős döntéseket hozni - az új környezetükben élők érdekeivel összehangolva - saját sorsukról.
A fiatalok számára a kollégium a következoket nyújtja:
|
Közösségi hozzászólások: