SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Digitálisan és gyorsított eljárásban lehet pályázni hűtőgépcserére

Családinet [cikkei] - 2016-06-29
Az Otthon melege programban digitálisan, gyorsított eljárásban lehet pályázni a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, július 4-én az észak-alföldi régióban nyílik az első pályázati honlap - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: július végéig valamennyi régióban megnyílik a lehetőség.

Az államtitkár kiemelte, a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak két nappal korábban megnyitják a pályázatot, a feltételek már olvashatók az interneten, és azt javasolta, hogy a pályázók minél előbb töltsék fel a kért adatokat.

Szabó Zsolt emlékeztetett arra, hogy a korábbi hűtőgép és fagyasztócsere program sikeres volt, több mint 25 ezren nyertek.

Az NFM államtitkár elmondta: javultak a pályázati feltételek, példaként említette, hogy a korábbi maximum 40 ezer forint helyett most már 45 ezret lehet nyerni a programban.

Forrás: MTI
Fotó: Ambro/FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja