Megalázó "nyomozás" a suliban: a kislányoknak a tanárok előtt kellett letolni a bugyijukat
A dömösdi általános iskolában "ismeretlen tettes" a wc mellé piszkított, a tanárok és takarítók pedig megdöbbentő módon büntették meg a lányokat 2016. májusában - a Blikk információi szerint.
A 2. és 3. osztályos kislányoknak az udvaron kellett felsorakozni, majd hármasával behívták őket egy terembe, ahol letolt bugyival kellett lehajolniuk - így próbáltak fényt deríteni arra, ki lehetett az "elkövető". Az esetre egyszerűen nincsenek szavak - a 8-9 éves kislányokat ilyen megalázó helyzetbe hozni elfogadhatatlan és nem pedagógushoz méltó, ennek ellenére a kínos vizsgálatban három tanár is részt vett, és egy takarító.
A szülők a KLIK-hez fordultak segítségért - a takarítót elbocsájtották, a pedagógusokat pedig azzal büntették meg, hogy két éven át nem kaphatnak fizetésemelést. A szülők elmondása szerint amikor számon kérték a pedagógusokat, az egyikük csak annyit válaszolt: "5 év múlva úgyis lehúzzák majd a lányok bugyiját". Érthetetlen, miért taníthatnak továbbra is az iskolában.
Friss hírek az ügyben:
Budapest, 2016. június 22., szerda (MTI) - Írásbeli megrovást kaptak azok a pedagógusok, akik egy dömsödi általános iskolában a gyermekek fehérneműjét ellenőrizték arra hivatkozva, hogy a lánymosdót valaki nem rendeltetésszerűen használja - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerdán az MTI-vel. Egyúttal jelezték: tévesek azok a sajtóhírek, amelyek az intézményben történtekről megjelentek.
A központ szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola egyik telephelyén valaki több alkalommal nem rendeltetésszerűen használta a lánymosdót. A tanítók többször megkérdezték a gyerekeket, hogy ki volt az, de senki nem vállalta. Felhívták a figyelmüket a fertőzésveszélyre és a higiéniára, majd május 27-én újból előfordult az eset. Ekkor úgy döntöttek, hogy a gyerekek fehérneműjét ellenőrzik, az ügyben három pedagógus és a telephelyen dolgozó takarító vett részt.
A tankerülethez június 1-jén érkezett szülői bejelentés az esetről, azt követően azonnal megkezdődött a vizsgálat. Ennek során a tankerület igazgatója megállapította, hogy a pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegését követték el. Tettük nem volt szándékos, azért tették ezt, mert tartottak a fertőzésveszélytől és a további eseteket szerették volna megakadályozni - olvasható a Klik közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy az érintettek a tettüket megbánták, többszörösen bocsánatot kértek, amit a szülők el is fogadtak.
Több levél érkezett a tankerülethez a pedagógusok védelmében, ezekben szülők azt kérik, hogy továbbra is az említett pedagógusok tanítsák a gyermekeiket, hiszen tapasztalt pedagógusokról van szó.
A központ közölte azt is, hogy a pedagógusokat elmarasztalták, írásbeli megrovást kaptak. A technikai dolgozó szerződése július 1-jén lejár, azt nem hosszabbítják meg.
Emellett a szakszolgálat közreműködésével a tankerület szakember (pszichológus) segítségét ajánlotta fel a gyerekeknek és a szülőknek. Jelezték: a pedagógusok a nyár folyamán érzékenyítő tréningen vesznek részt, amelyen felfrissíthetik a gyermekvédelemmel, a gyermeki jogok gyakorlásával kapcsolatos ismereteiket.
Forrás: MTI
Te mit tennél, ha a te lányoddal tették volna ugyanezt?!
Kép: Lindsey Turner / Flickr.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: