SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Magyarországon is elindul a sikeres üzletasszonyok programja

Családinet [cikkei] - 2013-06-07
Magyarországon is útjára indítja a sikeres női vállalkozóknak szóló programját az Ernst & Young. Az Entrepreneurial Winning Women egyik legfontosabb célja, hogy olyan fórumot teremtsen az üzletasszonyoknak, ahol nemcsak kapcsolatokat építhetnek, de szakmailag is fejlődhetnek és sikerre vihetik vállalkozásaikat - jelentette be Czakó Borbála, az Ernst & Young globális partnere, a programért felelős globális igazgatója szerdán Budapesten a Nők az üzleti csúcson című konferencián.
Magyarországon is elindul a sikeres üzletasszonyok programja

“A következő egy évtizedben egymilliárd nő lép be a munkaerőpiacra. Közülük pedig egyre többen indítanak saját vállalkozást. A várakozások szerint jelentősen növekszik majd a vezető pozíciót betöltő nők aránya világszerte. Ezt felismerve indult el hat évvel ezelőtt az Entrepreneurial Winning Women program” – mondta Havas István, az Ernst & Young Magyarország vezérigazgatója.

„Az Ernst & Young programjának egyik legfontosabb célja, hogy támogatást nyújtson a női vállalkozóknak, hogy kiaknázhassák a bennük és cégeikben rejlő valódi lehetőségeket. Az Entrepreneurial Winning Women úgy épül fel, hogy hatékony segítséget adjon azoknak a női vezetőknek akik bővítenék, fejlesztenék cégeiket, és ezzel párhuzamosan sikeres hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert szeretnének kiépíteni” – mondta Czakó Borbála, globális partner, az Ernst & Young Entrepreneurial Winning Women program globális igazgatója.



Az Ernst & Young 2008-ban indította útjára az Entrepreneurial Winning Women programot, amely ma már a világ több mint tíz államában működik. Az országok sorában jelen van egyebek mellett az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Oroszország, Japán, Ausztrália és Brazília is.

A részt vevő női vállalkozók bevételei átlagosan 49 százalékkal nőttek a kezdeményezéshez való csatlakozás óta. A cégvezetők 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a program segített nekik fejleszteni saját vezetői képességeiket, mintegy 80 százaléka szerint pedig a kezdeményezés hozzájárult az üzleti ismeretségi körének bővítéséhez. 92 százalékuk mondta azt, hogy a program inspirálta őket vállalkozásaik bővítésében – derül ki a programhoz kapcsolódó felmérésből.

Kép: stockimages, freedigitalphotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Szabó Regina Petrát keresi a rendőrség.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja