SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mire jó az asztrológia?

Péterfy Gabriella [cikkei] - 2005-02-13
Az asztrológia ősi tudás, nem a \"jóslás\" a lényege, nem arra való, ahogy mostanában elég sokan gondolják, hanem az önismeretről szól.
Mire jó az asztrológia?

 Aquinoi Szent Tamás mondta: "A bölcs uralkodik a csillagok fölött, ahogy önmaga fölött uralkodik". Önmagunk fölött úgy tudunk uralkodni, ha megismerjük önmagunkat, ehhez nyújt segítséget az asztrológia.

 

Pl. azért nem is lehet, és nem szabad jóslásra használni, mert minden bolygónak több analógiája is van, és a tudatszintünkön múlik, hogyan tudjuk megélni azt az adott bolygóállást. Lehet, hogy valakinél ugyanaz a bolygóállás súlyos depressziót fog kiváltani, míg egy másik ember képes összeszedett lenni, befelé fordulni, meditálni, visszavonulni, és ha ezt önként megteszi, nem lesz depressziós. A spirituális fejlettségünk, szellemi szintünk nincs benne a horoszkópban. Aki elindul spirituális fejlődés, az önismeret útján, egyre jobban képes lesz arra, hogy a maga kezébe vegye az életét, és ne legyen „kiszolgáltatva” a bolygóknak.

 

Létezik szabad akarat, és eleve elrendelés, a sorsunkat meg kell élnünk, mese nincs, de hogy hogyan, milyen szinten, az a szabad akaratunkon múlik. Például egy betegséget nem feltétlenül kell betegség formájában, fizikai síkon megélnünk, ha azzal az adott analógiával, amit akkor, ott meg kell tapasztalnunk, más módon is képesek vagyunk találkozni, másképp is megélhetjük, és elvileg képesek vagyunk erre, akkor nem szükséges, hogy betegség formájában tapasztaljuk meg a megtanulnivalónkat. Az asztrológia segít abban, hogy megtudjuk, az adott időszakban mit kell megtanulnunk.

 

A bolygók nem hatnak ránk, és nem kényszerítenek minket semmire, szimbólumok, mint például egy közlekedési tábla az út szélén, és rajtunk múlik, hogy figyelembe vesszük-e azt a jelzést, például egy stop táblát, vagy megállás nélkül tovább hajtunk, és vállaljuk az esetleges következményeket, például egy baleset, vagy a rendőri büntetés formájában.

 

Egy pontos születési időpontra kiszámított horoszkóp megbízható képet tud adni az illető jelleméről, tulajdonságairól, életsorsáról, az életeseményeinek várható bekövetkezésének időpontjáról. Pontos születési időpont hiányában is lehetőség van a horoszkóp elkészítésére, ha az illető legalább egy körülbelüli időpontot tud, ebben az esetben a fontosabb életeseményei alapján kiszámítható, pontosítható a születési időpont.

 

Nagyon nagy segítséget tud nyújtani az asztrológia a következő területeken:

 

- két ember kapcsolatának elemzése:

 

Két ember horoszkópjának összehasonlításával megtudhatjuk, hogyan jönnek ki egymással, mint barát, munkatárs vagy házastárs. Megérthetjük, mik lehetnek kapcsolatuk buktatói, hogy mire számíthatnak egymástól. Ez hatalmas ajándék, hiszen előre látjuk és készülhetünk az örömökre, tudjuk a kapcsolat lehetőségeit, ugyanakkor emellett a nehézségeket is megismerjük, jó és felelős döntéseket hozhatunk meghatározó kapcsolatainkról.

Pl. egy Bika ember, aki nagyon ragaszkodik mindenhez és mindenkihez, és nehezen mozdul, nem várhatja el a Vízöntő társától, hogy állandóan otthon üljön, és nem menjen el a barátaihoz, ha korlátozza, akkor a Vízöntő elmenekül a kapcsolatból.

 

- szülőknek nagy segítség a gyermekük horoszkópjának megismerése, hiszen jobban megérthetik a viselkedését, később a pályaválasztásban is segítséget jelent, hiszen a horoszkópból kiderül, a gyereknek mihez van tehetsége, képessége.

Pl. egy Bak gyerek nem igényli annyira az érintést, a simogatást, és pl. egy Mérleg anyuka állandóan simogatni, puszilgatni, ölelgetni akarja. Egy Bak, vagy egy Skorpió gyereket is néha kicsit békén kell hagyni, hagy legyen magában, a gondolataival, ő szívesen elvonul néha a világ zajától. Vagy pl. egy Ikrek gyerek, akinek hatalmas mozgásigénye, és információéhsége, és jó nyelvérzéke van, és szeret utazni, de elég felületes, inkább külkereskedő kegyen, mint könyvelő.

 

- segítség a fogantatásban:

 

Meddő asszonyok, akik hosszú időn keresztül nem estek teherbe, és már sok mindent kipróbáltak, akiknek volt már sikertelen terhességük, esetleg beteg gyerek született, vagy akik szeretnék megválasztani gyermekük nemét, segítséget nyújthat az asztrológia a fogamzásra megfelelő időpont kiválasztásával.

 

- fontosabb események, nagyobb utazások, műtétek időpontjának megválasztása:

 

Életünk meghatározó eseményeinek időpontját érdemes úgy megválasztanunk, hogy az a körülményekhez képest a lehető legjobb legyen, persze a sorsunkat így sem tudjuk „kijátszani”. Természetesen nincs tökéletes időpont, az ún. „rossz bolygók” is mindig állnak valahol, lehetnek a bolygók között feszült kapcsolatok, de tudatosan megválasztva az esemény időpontját rengeteget segíthetünk, hogy a lehető legjobban történjenek meg az adott események. Pl. egy előre tervezhető műtétnél érdemes odafigyelni a Hold állására, nem mindegy, milyen jelben van, éppen növő, fogyó, vagy telihold van, egy jól megválasztott időpont sokkal könnyebbé, gyorsabbá teszi a gyógyulást.

Jelentős döntéseket hozni, fontos lépéseket tenni, házasságot kötni, új munkahelyet kezdeni, vállalkozást indítani mindig érdemes az asztrológia segítségével.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja