SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Köszönjük, Tanár úr! - Ranschburg Jenő emlékére

Módra Ildi [cikkei] - 2011-03-11
Vannak olyan emberek, akikről valahogy azt hisszük, örökké élnek. Ők azok, akik nemcsak olyan dolgot tettek le a nagy közös asztalra, amivel megváltották a halhatatlanságra jogosító jegyet, hanem egész személyiségükkel képviselték azt, amiben alkottak és gondolkodtak. Ilyen nagyszerű ember volt a tegnap 75 éves korában elhunyt Ranschburg Jenő, a Tanár úr is.


Köszönjük, Tanár úr! - Ranschburg Jenő emlékére

ranschburg_jenoKét hete még a Nyitott Akadémia színpadán láttam. Bár volt ott szék is, ő a 75 évével végig állva beszélt, csak a végén pihent meg egy kicsit, amikor leült, akkor is a lépcsőre, hogy jobban hallja, mit mond a kérdező. Lenyűgöző volt. A kamaszokról, a kamaszkorról beszélt, és bár néha úgy tűnt, hogy a gondolatai el-elkalandoznak, a végén mindig kiderült, hogy csak úgy tett, s a történetek, mint az útjukra induló vadlibák, kavarogtak egyet a levegőben, majd tökéletes sorba rendeződve nekivágtak, hogy bevegyék a végtelent.

A Tanár úr szakterülete azonban nem a végtelen volt, hanem a nagyon is véges: az ember maga. Vannak még a világon, sőt, hazánkban is, híres és remek pszichológusok, akiktől nem lehet elvitatni a tudást és a hozzáértést. Ranschburg tanár úr azonban valahogy más volt: ahogy a színpadon sem, a tevékenységével sem fészkelte be magát egy kényelmes karosszékbe a tudósok elefántcsont tornyában, utolsó lélegzetéig köztünk élt, gondolkodott, véleményt formált, írt, mesélt, tanított, s megpróbálta helyrehozni azt, amit magunkban vagy másokban elrontottunk. Nincs azonban az a hozzáértés és felkészültség, amely felérne a mindenek feletti gyógyító erővel, a szeretettel: neki minden szavát áthatotta ez a manapság leértékelődött attitűd.

Azon a vasárnapi előadáson úgy beszélt a rettenetes gyerekekről, hogy az ember legszívesebben kifutott volna a körútra, és megölelt volna minden orr-, nyelv- és egyéb piercinggel rendelkező kamaszt, és bocsánatot kért volna tőlük mindazért, amit tett vagy éppen nem tett meg értük, ellenük. Sajnáltam, hogy nem ország-világ hallja azt, amit mond, és azt is, hogy amit egészen idáig elmondott nekünk, azt nem hallotta, nem akarta meghallani mindenki. Mert jobb lenne a világ, ha csak feleakkora elfogadás, szeretet és empátia lakozna bennünk, mint amennyit Tanár úr felénk sugárzott azzal, ahogy látta és láttatta a világot. Olyan volt ott azon a színpadon, mint egy végtelenül bölcs gyermek, aki megpróbálja önmagán keresztül megértetni velünk az életét, és gyermekek voltunk magunk is, akik végre láthattak a katedrán egy minden tiszteletre méltó, igazi tanárt. 

Köszönjük! Azt a vasárnapi előadást, a sok másikat, a könyveket, a Családi kört, az egész életművet, a szeretetet, a tanítványokat, akik remélhetően tovább viszik a tanítást. Biztos nem haragudna meg azért, hogy egy olyan versrészlettel búcsúzunk tőle, melyet valójában egy hölgynek dedikált Heltai Jenő, hiszen most nem igazán számít, férfi vagy nő: ember volt, a javából, emléke pedig mindig velünk lesz.


mild

Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,


Széppé a rútat, jóvá, ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.

/Heltai Jenő: Marianne emlékkönyvébe (részlet)/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja