Azok, akiket minimális szinten érdekel a divat, hamar felismerik, a tévécsatornák stylistjai nem ezt követik. Szeretnék most felsorolni néhány olyan ruhadarabot és kombinációt, amit gyakran látunk a képernyők szereplőin, viszont egyértelműen többéves öreg és unalmas trendek.

Az első helyen van a rakott mini csípőszoknya: azt gondolom, hogy a műsorokot támogató boltok és márkák a szponzorizációt követően még mindig ezreket adnak el ebből a darabból. Ugyanakkor szerintem ezen márkák a világon felhalmozódott többéves rakottszoknya fölöslegüket Magyarországon adják el. Hogy ennek a függőségnek lehet-e az a kiváltó oka, hogy a népviseletre emlékeztet, nem tudom, de miniben a divat évek óta a magasderekú szoknyákat, rövid ruhákat, formában pedig a testhezállót vagy a többrétegű darabokat részesíti előnyben, és sokszor feltűnnek a bőrből készült változatok is. De ha nem a legújabb trendekre kerül a hangsúly, akkor is maradjunk a puffos, vagy tulipánforma, és a 80-as évek metallizált streccse által lezárt határvonalon belül (bár az utóbbiról visít, hogy lejárt szezon, még ígyis stílusosabb választás).

Második helyen áll a csipőfarmer pólóval, amiből kilátszik a köldökpiercing. Főleg, ha előkerül a strasszos öv, vagy egy buta üzenetet hordozó csillogó print a blúzon. Mindenki tudja, hogy ilyesmit csak a piacról lehet beszerezni. Évek óta érdekesnél érdekesebb formájú nadrágok tömkelege jelenik meg a kifutón, amik ráadásul nőiesebbek és több testalkathoz is találnak. Ha meg kényelmes vagy annak tűnő felső mellett kell dönteni, látszódjon, hogy a tervező eljátszott a részletekkel és az anyaggal, gondolkodott rajta. Hiszen ez adja a design értékét. Az olcsóság már rég nem divat. A kilátszó bőrfelület pedig ne azt az érzést adja, hogy fel-le kell húzogatni a pólót, hogy megálljon. Legyen esetleg nagyon rövid, 2009-ben jelent meg újra a haspóló trend, de általában a köldök feletti részt hagyták szabadon és magasderekú nadrággal párosították. A stílus kulcsszava nem az olcsó: a dekadens.

Dobogós a lovagló-, gumi vagy motoros ihletésű magasszárú lapos csizma nőies ruhával vagy pulcsival. Nagyon uncsi. A legérdekesebb trendek az anyagszerűségek es minták megfelelő kombinációján múlnak, és nagyon fontos a harmónia. Igaz, hogy sokszor hallani a nagy kontraszton alapuló anyagtársításról, vagy stílusok összeolvasztásáról, de nagy különbség! Ilyen esetben nem két lapos felületet, két totálisan különböző gardróbból választott darabot tesznek egymással szembe, hanem a kettő közé bezsúfolnak rengeteg kis részletet, texturát, kiegészítőt, egyéb anyagot és átmenetet, ami összeségében a viselet egységét adja. Ezt “szakszóval” úgy hívják: stílus.

Színes-mintás polieszter es poliakril. No comment. Át kell váltani selyemre vagy vászonra. Persze, hogy a szabást is megváltoztatja, ettől fog hasonlítani a trendekre! Sorszám nélkül,de még ígyis a top 5-be kerülnek a színes műanyaggyöngyök, gótikus ihletésű óriásfülbevalók, a viseleten koncepció nékül elhelyezett láncdarabok, vagy strasszokkal teli Bulgari utánzatok, főként nappali, modern öltözetet kiegészítendő. Az ékszerek terén évek óta minden a masszív formák, meghökkentő anyagok, és természetes színek köré szerveződik. Kivéve a Tiffany vagy Cartier háznál: de az ők többezer dolláros darabjaikat csakis elegáns viselethez, megfelelő társadalmi eseményen hordják.

Amiről szó van, az nem az átlagember hétköznapi viselete. Még ha a szakemberek sokszor tudatosan is ezt az üzenetet próbálják a nézők felé közvetíteni: a sorozat szereplője, a fiatal tehetség, a bemondó egy közületek. A hibás tippek mögött az öltöztetésre hatalmas összegeket költenek, és szakembereket ünnepelnek. Miközben rengeteg tehetséges és autohtón magyar bolt és márka szállhatna versenybe. Pesze szabad verseny nincs. És az is lehet, hogy igény sincs. De amire divattervezőként felfigyeltem, nem néhány elszórt eset, hanem egy régóta tartó és folyamatos jelenéség a magyar médiában: az időhúzás, hiszen a vizuális perfekcionizmus felé egy komolyabb stratégia vezetne.

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.