Azoknak, akik használják, számukra feltétlenül. És most hadd ne beszéljek arról, hogy az információs sztrádán mennyi hasznos és haszontalan ismerethez lehet hozzájutni, hogy mennyire megkönnyíti ez némely szakma munkáját, hogy milyen informálttá tesz, és milyen naprakésszé. Csak arról fog most szó esni, hogy milyen az Internettől való függés, illetve milyen a tipikus Internet - használó. Az Internet - függés egy létező fogalom, ugyanolyan paraméterekkel, mint az alkoholtól, kábítószertől való függés. Ugye hihetetlenül hangzik?

Az Interneten hihetetlenül sok információ található, ha jól keresi az ember. Némi számítógépes ismerettel és egy modern hardver és szoftver – háttérrel jószerivel bármilyen információhoz hozzá lehet jutni. S emellett, ami nagyon fontos: bárkivel, bármikor lehet kapcsolatot teremteni, akár a világ másik végén. Mindezt másodpercek alatt. Nincs postai szállítási idő, telefonos kapcsolás, azonnal ér az információ a világ túloldalára. Valahol lenyűgöző a dolog, lecsökkenti a távolságokat és nincs időkorlát.

Akkor mi vele a baj?

Több baj is van. Újszerűségével és nagyszerűségével sokakat szegez órákra, napokra gép elé, amitől az élet egyéb tevékenységére kevesebb idő jut. És sajnos, a virtuális világ nem azonos a valós világgal. Egy amerikai kutatás számítógépes szakemberek viselkedését és társas kapcsolatait vizsgálva arra az eredményre jutott például, hogy a naponta 6 – 8, vagy még több órát a gép előtt töltő emberek autisztikus vonásokat mutatnak egy idő után: kommunikációjuk elsivárosodik, szókincsük szűkül, társas kapcsolataik mennyisége alacsony, minősége felszínes. Joggal hördülnek fel most az informatikusok és gondolnak a felmenőimre: természetesen a jelenség nem általános, de mérhető, kimutatható, mint foglalkozási specifikum.

Ahogy a telefon, az sms esetében, az internetes kommunikáció is más, mint a valóságos. Megint arra kell hivatkoznom, hogy nincs meg benne a metakommunikáció és az emberi hang. És ettől más lesz, merészebb, újszerű. Gondoljunk bele például, mennyivel könnyebb telefonon elmondani valakinek kínos dolgokat. Azért, mert legalább piruló arcunk nem látható. Az internetes kommunikációban legtöbbször még hang sincs, hát meglehetősen könnyű nehéz témákról, nagyon bizalmas dolgokról hamar beszélni egy távoli idegennek a virtuális térben. Nem lát, nem hall, nem ismer, és talán sosem fog ismerni. Nosza, öntsük hát nyakon a titkainkkal! Kisebb a csalódás lehetősége, nem jön annyira zavarba az ember.

Az általam megkérdezett Internetet gyakran használók körében találtam közel ötven olyan embert, aki rendszeresen éles hangon szól hozzá Internetes közéleti és politikai fórumok témáihoz, adott esetben gyakran bírálva ebben politikusokat, közéleti személyiségeket. Ezek az emberek arra a kérdésre, hogy mindezt hányszor tették meg élőben, politikai, közéleti fórumokon, vagy akár telefonon, azt a választ adták, hogy egyszer sem. Az Internet más, elrejt egy nick, egy kitalált név, ami mögött bárki lehetek. Tájékozott polgár, vad szexuális vágyakkal élő ember, egy előnytelen külső adottságokkal „megáldott” valaki, aki az Interneten sikeresen hódíthat, hála a jótékony virtuális ködnek…

Azt sem szokás bevallani, hogy az Internetet látogatók körében a szexsite-ok a legnépszerűbbek. Itt is az az ok, hogy nem kell odamenni az újságárushoz és elcsukló hangon pornólapot vásárolni, idős nénikkel a sorban mögöttünk. Itt legfeljebb meg kell várni, hogy kimenjen a főnök, vagy elaludjon a család. Nem véletlen, hogy a leglátogatottabb honlap az elmúlt hónapokban az volt, amelyen egy népszerű tévés személyiség meglehetősen intim helyzetben tesz – vesz egy szintén ismert személyiséggel…

Vannak, akik leginkább szörfölnek az Interneten, keresgélnek az információk között. Egy külön csoport az interaktív tevékenységet végzőké: ők fórumokon beszélgetnek, chat-elnek. Van, aki a virtuális levelek szerelmese: e-mailen tartja a kapcsolatot az ismerőseivel, erre használja az Internetet. Vannak, akik társkeresésre használják, és olyanok is – egyenlőre elenyésző számban –, akik vásárlásra.

Magyarországon az Internet – használók háromnegyede férfi: úgy tűnik, nekik előbb sikerült közel kerülni ehhez a világhoz. Egyre több fiatal, főleg diák használja, egyrészt mert az iskolákban elterjedt az Internet használata, másrészt sokkal fogékonyabbak az újdonságokra, mint az idősebbek. Egyenlőre azonban az átlagkor a 25 és 35 közötti. Az egyedül élők körében népszerűbb ez a tevékenység, feltehetően pótolandó a hiányzó társat.

A pszichiátriai rendelők nem zsúfoltak az Internet-függőségben szenvedőktől. Ennek vannak egyszerű okai is, például az, hogy meglehetősen drága az Internet elérés manapság, tehát a magyar használók háromnegyede a munkahelyén internetezik. Ott nehéz függőségi viszonyba kerülni a Hálóval, mert előbb-utóbb kirúgják az embert. De ok az is, hogy egy ilyen függőséget nehezebb felismerni, és beismerni is nehezebb, hogy valóban kóros állapotban van valaki. Minthogy nem társul hozzá kémiai függés, titkolni, illetve megideologizálni is könnyebb. Lehet azt mondani, hogy ez mind munka, hogy rémes, hogy mennyit dolgoztatják az embert, tessék, napi 10 órát kell itt ülni... Ki veszi észre, hogy mikor fordul át a töménytelen elvégzendő feladat a géptől, az Internettől való függésbe? Hát, mindenesetre jól oda kell figyelni.

Akkor feltétlenül, ha valaki már az élete egyéb – számára előtte fontos – tevékenységei rovására vesz el időt, vagy veszélyezteti valamely részterületét a saját addigi világának. Ha kevesebbet alszik, ha nem lehet kimozdítani sehová, ha amikor választani kell, a gépet választja bármi más ellenében. Nincsenek egzakt tünetek. Zavaró életmód-változások vannak, különböző mértékben és módon. És ugyan ki venné észre időben őket, különösen akkor, ha kivédhető a dolog azzal, hogy „régebben is elég szótlan volt”, vagy „biztos rossz passzban van”.

Az internetes ismerkedés talán a legérdekesebb része ennek a világnak. Ebben ugyanis minden fordítva történik, mint a valóságban. Gondoljunk csak bele: az életben meglátunk valakit, megtetszenek a vonásai, a külseje, a mozgása. Szerencsés esetben sikerül vele megismerkedni, és beszélgetni. Ekkor aztán kiderül, hogy nahát, ő is imádja a mákos tésztát és kutyát tart. Nagy öröm, ha hasonlítanak a szokásai a miénkhez.

Az internetes ismerkedés esetében előbb derül ki, hogy szereti a mákos tésztát, és legtöbb esetben csak utána, hogy milyen a külseje. Ez kockázatos ismerkedési mód, mert mire hosszas beszélgetések során kiderül, hogy valahol egy másik gép előtt egy hozzánk hasonló gondolkodású, értékrendű és ízlésű ember ül, arra leszünk kíváncsiak, olyan-e, amilyennek elképzeltük a beszélgetések során. És persze legtöbbször nem olyan. Nem elég magas / alacsony / szép / sovány, egyszóval nem érezzük azt a bizsergést a láttán, amit egy utcán szembejövő nekünk tetsző személynél. Ráadásul az internetes ismerkedésben minden gyorsan történik. Gyorsan eljut a kapcsolat egy nagyon bizalmas stádiumba, olyan mély fokra, amelyre egy személyes kapcsolatban talán hetekre lenne szükség. Mindez a már említett hiányzó kommunikációs formák miatt van. A chat egy olyan interaktív beszélgetési lehetőség, ahol a leírt közlésre azonnal válaszolni lehet, de persze személytelenül, hiszen nem látszunk, és nem hallatszunk a másik oldalon. Az elektronikus levelezésben, egy e-mailben meg még gondolkodni is van idő azon, mi lenne a legszimpatikusabb mondandó, amit közölhetnénk. Az érzelmeket persze ki lehet itt is fejezni, ezt is kitalálták már. A jókedv és a szomorúság kifejezésére ott vannak a smile – jelek ( J, L ), de hol vannak ezek attól, amikor látunk egy másik arcon döbbenetet, fájdalmat, boldogságot, örömöt? Hát, messze.

Ennek ellenére persze az internetes társkeresés működik, mert ha eleget tesz érte valaki, akkor előbb-utóbb biztos sikerrel jár, csak ki kell várni, de hát az életben is ki kell. Nincs manapság túl sok fóruma az ismerkedésnek, kevés a zenés, beszélgetős összejövetel, ahová járnának az emberek, az utcán leszólítani valakit pedig nagyon is kétesélyes.

Hogy milyen a számítógép előtt ülő Internet–függő? Young és Rodgers ( 1998 ) szerint befelé forduló személyiség, aki a valós világban nehezen, vagy egyáltalán nem tud társas kapcsolatokat kialakítani. Alacsony az önértékelése, egyes esetekben előnytelen a külseje, vagy azt gondolja. Előfordulhat, hogy másfajta addikcióban is szenvedett korábban (alkoholizmus, stb.). Kora alapján húszas évei végén, vagy harmincas évei elején jár.

Ijesztő kép. Tényleg rémek ülnek a másik oldalon? Mentális betegek, csúnyák, introvertáltak? Dehogyis. Azért ennyire nem rossz a helyzet. Nem minden Internet–használó beteg, vagy szenved valamilyen sérüléstől. De jelentős számban vannak ilyenek is. Megnyugtató talán az lehet, hogy az Internet előtt ülők nagy része természetesen nem függő. Ugyanolyan, mint bárki más. Épp csak új szórakozást talált magának, és kipróbálja.

Ekkora terjedelemben lehetetlen minden nyitott kérdésre választ keresni. Igaz, nem is ez volt a cél, pusztán az érdeklődés felkeltése. Emiatt aztán most kétségbeesetten nézhet az olvasó: internetezzen, vagy ne? Az én véleményem feltétlenül az, hogy igen. Módjával.