SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A vak szerencsére bízták magukat a sztárok

Singola Edit [cikkei] - 2009-03-31
Az Earth Hour, a globális felmelegedés ellen harcoló kezdeményezéshez csatlakozott jó néhány híresség. Egy kör erejéig a vak szerencsére bízták magukat, hiszen úgy ruletteztek, hogy semmit sem láttak.
A vak szerencsére bízták magukat a sztárok

A mozgalom napján, amikor a világ minden pontján egy órára lekapcsolják az áramforrásokat, gyertyafénynél próbáltak szerencsét a legnagyobb budai elektronikus kaszinóban.

A Merkur nyerőtereARTH hOURem-hálózat is csatlakozott a globális felmelegedés ellen harcoló Earth Hour - a Föld Órája - szervezethez, így 2009. március 28-án este lekapcsolták a világítást, hogy kevesebb áramot fogyasszanak. Ebből az alkalomból gyertyafényes szerencsepartira hívták meg a hazai hírességeket a Merkur Mamut DeLuxe-ba, hogy együttes erővel vállaljanak közösséget a nemes cél érdekében.

A sztárvendégek versenye előtt lekapcsolták a világítást, majd gyertyát gyújtottak, és elkezdődött a rendhagyó rulett parti. A legnagyobb budai elektronikus nyerőteremben az első körben a hírességek olyan szemüveget kaptak, amelyben semmit nem láttak, tehát a vak szerencsében bízva próbáltak nyerni. A vendégeket azonban ez nem hátráltatta. Farkasházy Tivadar és Mimi, Czene Attila és Bánhidi ketetsbenPetra, a Fiesta együttes frontembere, Csordás Tibi és párja, Müller Attila és kedvese, Alexa, Labancz Lilla, az Álom.net - hamarosan bemutatandó tinifilm - főszereplője, Váradi Vivien, Várdai Anikó, Tallós Rita, Debreczeni Zita, Világi Péter, Ricky, Beleznay Endre, Béres (VV) Anett, Kis-Hegedűs Réka modell és párja, Balogh Gábor öttusázó, Delhusa Gjon, Erdőhegyi Brigitta, Pintácsi Viki, Radics Márk, Ács Bálint és Brunner Márta, Kovácsovics Fruzsi és Ben, Kefir,valamint az új felfedezett énekesnő, Sabrina talán még nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a játékba, mint ha a megszokott körülmények között kellett volna játszania. A gyertyafényes rulett bajnokság végén Kefir, Ricky és Sabrina alkalmi zenekarrá formálódott, és akusztikus zenével, énekkel szórakoztatták a vendégeket, majd ezen felbuzdulva Beleznay Endre és csapata is a hangszerek közé csapott.

A gyertyafény mellett zajló rulett körök győztesei a játék végén nagy feladatot kaptak a Merkur Mammut DeLuxe-ban: egy szobabiciklit 3 percig tekerve kellett áramot fejleszteni,
hogy némi világosság legyen a teremben. A szobabiciklin azonban kilométeróra is volt, így a három kör győztesének, Farkasházy Tivadarnak, Czene Attilának és Csordás Tibinek abban kellett versenyeznie, hogy az adott időn belül, ki tud “messzebbre jutni”. Eközben párjaik - szintén elektromos áram felhasználása nélkül - egy ventillátort hajtva segítették a versenyzőket, hogy könnyebben bírják a próbatételt. Az est abszolút győztese Farkasházy Tivadar lett.


Magam sem gondoltam, hogy lekörözöm a fiatalokat, de boldog vagyok, hogy így alakult. Annak is örülök, hogy a gyertyafényes rulett partin nyertünk a feleségemmel, ám ennek az estérulettnek nem ez a lényege. Az a fontos, hogy ha csak szimbolikusan is, de tettünk valamit környezetünkért. Nagyon jó, hogy már sokan csatlakoztak a Föld Órája mozgalomhoz, mint ahogy a gyertyafényes rulett partinak helyet adó legnagyobb budai elektronikus nyerőterem-hálózat is, és ezáltal még több emberhez eljut az üzenet: jobban figyeljünk oda a környezetünkre” - hangsúlyozza Farkasházy Tivadar.

A feleségemmel, Petrával igyekszünk nem csak évente egyszer, hanem minden nap tenni a környezetünkért. Jó ideje szelektáljuk a hulladékot, és nem használjuk fölöslegesen az energiát. Kettőnk közül én figyelek erre jobban, de Petra is egyre környezettudatosabb. Néhány évig Amerikában éltem, és ott azt láttam, hogy komoly hangsúlyt fektetnek az emberek a környezetvédelemre. Rendkívül fontos, hogy mindenkiben tudatosodjon: ha csak egy kicsit is tesz a Földért - mint például nem pazarolja az energiát -, és ezt beépíti a mindennapjaiba, már annak is hatalmas értéke van” - teszi hozzá Czene Attila.
gyertya
Nagyon sokáig roppant hanyag voltam e tekintetben, egyáltalán nem érdekelt, hogy ha például otthon az egyik szobából kijöttem, és nem kapcsoltam le a villanyt. Azonban néhány éve - talán épp a Föld Órája kezdeményezés kapcsán - szöget ütött a fejembe, hogy mekkora kárt teszünk, amikor felelőtlenül pazarlunk. Hiszen nem arról van szó, hogy menjünk vissza több száz évet az időben, és éljünk úgy, mint az ősember, hanem hogy a civilizált, gondolkodó ember módjára létezzünk, és tudatosan ne tegyünk rosszat a Földnek, ezáltal magunknak sem” - mondja Csordás Tibor.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja