SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Czene Attila és Bánhidi Petra kuponokkal spórol

Singola Edit [cikkei] - 2009-03-09
A népszerű házaspár a vásárlásai során előszeretettel használ kedvezményre jogosító bónokat. Állításuk szerint egyáltalán nem verik a fogukhoz a garast, de figyelnek arra, hogy mennyit költenek.
 Czene Attila és Bánhidi Petra kuponokkal spórol

Czene Attila és Bánhidi Petra, a Szombat esti láz első szériájának győztesei igyekeznek olyan tudatosan alakítani mindennapjaikat, mint amilyen következetességre volt szükség ahhoz, hogy olimpiai bajnok úszó, illetve tangó világbajnok táncos legyen belőlük. Éppen ezért mindig alaposan átgondolják azt is, hogy mikor mit, és nem utolsó sorban mennyiért vásárolnak.

Sportolói pályafutásom során megtanultam bánni a pénzzel, hiszen amikor edzőtáborba, versenyekre utaztam, be kellett osztanom a költőpénzt. Amikor pedig Amerikában tanultam még inkább oda kellett figyelni a kiadásaimra. Az USA-ban szinte mindenki használ kuponokat a vásárlás során, hiszen az emberek örülnek, ha olcsóbban vásárolhatnak. Engem is magával ragadott ez a lehetőség, és azóta is szívesen használom, ha venni szeretnék valamit. Nagyon jó, hogy már online kuponok is vannak, amiket otthon, az interneten böngészve kiválaszthatok, kinyomtathatom, majd beválthatom ott, ahol vásárolok” – mondta Czene Attila.


A házaspár szerint Attila figyel oda jobban a pénzügyekre, de már Petra is egyre megfontoltabb a vásárlás során. Legutóbb Petra figyelt fel egy akcióra, és mivel épp biciklit szerettek volna vásárolni, örültek, hogy olcsóbban jutottak a kétkerekűhöz.

„Mindjárt itt a jó idő, ezért Attilával elhatároztuk, hogy többet fogunk biciklizni. Mivel azonban csak egy kerékpárunk volt, venni kellett egy másikat. Az interneten böngészve megláttam, hogy indul a tavaszi kupon akció. Egy sportáruházban már kedvezményesen juthattunk a biciklihez. A tavasz miatt hamarosan felújítom a ruhatáram, akkor is figyelni fogom, hogy a kuponok segítségével olcsóbban vásároljak” – árulta el Bánhidi Petra.
 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja