A zene jelentőségéről a Zene világnapján
Singola Edit [cikkei] - 2008-10-01
Október elsején ünnepeljük közös, az egész világon ugyanazt jelentő, testi-lelki támaszunk, érzelmeink legteljesebb kifejezőjét: a zene világnapját. Ez alkalomból vegyük sorra a zene gyerekekre, betegekre, egészségesekre gyakorolt hatását.
Viva la musika!
Yehudi Menuhin mondta 1975. október 1-jén Torontóban ezekkel a szavakkal buzdította az embereket közös muzsikálásra:
"Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói."
A zene olyan természetes számunkra, mint a levegő. Már észre sem vesszük, hogy mennyire kitölti az életünket. Amint felkelünk, bekapcsoljuk a rádiót, tv-t, a buszon is sokszor szól valamilyen zene, az autóban ugyancsak benyomjuk a rádiót vagy betesszük a kedvenc cd-ket, közben önkéntelenül dúdolni, énekelni kezdünk, lábunkkal, ujjainkkal ütjük a ritmust. A gyerekek mp3 lejátszóval a fülükben mennek az iskolába. Arról nem is szólva, hogy úton-útfélen megszólalnak a mobilok ismert dallamokkal. Ha öröm ér bennünket, világgá akarjuk kürtölni boldogságunkat, ilyenkor sokszor énekelünk, vagy jó hangosra tekerjük az éppen szóló hangforrást, de hasonlóan cselekszünk bánatunkban is, csak épp lágy és halkabb zenére hangolódva tesszük ugyanezt – vérmérséklettől és egyéniségtől függően. Valamit tud a zene, ami bennünk zajlik, amit szavakkal nem lehet kifejezni… Miben rejlik titka?
Kodály a következőképpen fogalmazta ezt meg:
„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.”
A zene mindenkié
Az emberiség pótolhatatlan és nélkülözhetetlen szükséglete a zene. Kortól, nemtől, kultúrától függetlenül minden időben és korszakban a világ minden részén él a zene, a zene iránti fogékonyság. A zene mindenkié: öregeké, fiataloké, gyerekeké, magzatoké, betegeké, egészségeseké, vakoké, süketeké, szegényeké, gazdagoké…
Az ember veleszületett tulajdonsága, hogy hangot, ritmust képez valamilyen módon. Az őskori társadalomban együtt zenéltek a vadászat előtt, hogy csökkentsék a félelmüket. A zene hatása mit sem változott azóta, segít feloldani a feszültséget, levezetni a stresszt, kifejezni azt, amit másként nem tudunk, összehozza az embereket. Közös nyelv volt és lesz az idők végezetéig, mert a zene sokkal mélyebbre hatol, mint a szó, és azt is képes kifejezni, amit a szavak már nem tudnak.
Már a magzati korban fontos szerepe van a zenének. Az első ritmus, amivel a baba találkozik, az édesanyja szívhangja. A huszonhetedik héttől kezdve kifejezetten pozitívan hat a pocaklakóra, ha zenét hallgat a mama. Tévedés, hogy nem hallja, a magzatvíz felerősíti a hangokat, valamint az anya lelkiállapotának változását is érzékeli a kicsi, amit a zene vált ki a mamájában. Később is egyfajta összehangolódás lehet a gyerek és a szülő között a közös zenehallgatás, esetleg közös zenélés, vagy a legegyszerűbb mód: az éneklés. A zene tehát híd a gyerek és a szülő között.
A zene kapocs a siket és halló emberek között is, hiszen a siketek „hallják” a zenét, vagyis érzékelik a rezgéseket, amelyek nyugtatólag hatnak rájuk is.
A zene gyógyít: zeneterápia
Ókori tudósok rájöttek a zene testi-lelki gyógyító hatására. "a hangszerek és a húrok játéka segít az egészség megőrzésében és az elveszett egészség visszanyerésében. A hangok a rossz kedély számára ugyanazt jelentik, amit az orvosság a beteg test számára."
Zeneterápiával ma is nagyon sok betegség gyógyításában érhetünk el eredményeket. Főleg a zene feszültségoldó hatását lehet kihasználni az orvostudományban, teszik is ezt például fogorvosi kezeléseknél, szülésnél.
A hangok varázsa feloldja a hangulatbetegségeket, javítja tájékozódási képességet, segíti a koraszülöttek túlélési esélyeit, az epilepsziás rohamok elkerülését, erősíti az immunrendszert. Zene hatására az immunsejtek erősödnek, számuk növekedésnek indul, így az áttétek, káros sejtek pusztulásra vannak ítélve, tehát segíti a rákos betegek gyógyulását. Zene hatására több kalcium termelődik a szervezetben, amely hat a dopamin nevű anyagra, aminek az idegsejtek közötti információ átvitelben van feladata, egyúttal csökkenti a vérnyomást is.
Zenetanulás síppal, dobbal, nádi hegedűvel…
Ha a zene és zenélés mellett ennyi érv szól, miért nem kedvelik a gyerekek az énekórákat, miért nem mernek sokan mások előtt énekelni, miért érzik kínszenvedésnek a szolfézst, a rengeteg krampácsolást, gyakorlást, ha hangszeren tanulnak?
Talán nem is a gyerekekben van a hiba, hanem a felnőttek hibásak. Valamit elrontunk a gyerekek zenei nevelése során, nem jól vezetjük őket be a zene világába. Antropológiai vizsgálatok mutatják, hogy az ember hamarabb kezdett el énekelni, mint beszélni. Ősi ösztönként él bennünk a muzikalitás, nincs joguk a felnőtteknek ezt megváltoztatni, sőt engedni kell a gyereket, hogy hozzájuthasson ehhez a kincshez.
Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy a zene nagymértékben befolyásolja a gyerek fejlődését. A korán elkezdett zenetanulással a zene második anyanyelvvé válik. Az aktív zenélés növeli az intelligenciát, fokozza az agy teljesítőképességét, erősíti a koncentrációt, fejleszti a szociális viselkedést, jótékonyan hat a gyerek miden más tevékenységére, segíti rendezettebbé válását.
A zenetanulás soha nem lehet teher, ha nem akarja a gyerek, nem kell erőltetni. Viszont lehetőséget kell biztosítani számára, hogy minél többféle hangszerrel, zenével kerülhessen kapcsolatba. A komolyzene nem „divat” a fiatalok körében. Ha a családban nem hallgatnak klasszikus zenét, nem mutatják meg a gyereknek, milyen egy Mozart, Beethoven mű, nem viszik el hangversenyre, akkor máris hátrányba kerül. Olyan darabok bemutatásával lehet a gyerek érdeklődését felkelteni a komolyzene iránt, amelyek közelebb állnak az ő világukhoz, például amelyekben állathangok utánzása hallható, vagy játékos, könnyű dallamokkal színezettek.
Felmerül a kérdés, hogy milyen hangszeren tanuljon a gyerek? Ha van a családban otthon hangszer, kipróbálhatja, valószínűleg utánozni is fogja a szülőket, akik játszanak rajta. De ahány személyiség és ahány gyerek, annyiféle igény létezik. Egy örökmozgó gyereknek nem biztos, hogy menni fog az egy helyben ülés és gyakorlás. Valamilyen ütős, esetleg fúvós jobban le fogja kötni. Azt a gyereket, amelyik nehezen nyílik meg, nem terhelhetjük énektanulással, helyette valamilyen hangszer ajánlatos, viszont egy állandóan cserfes kisgyereknek jót tesz, ha énekléssel fejezheti ki folytonos mondandóját. Igaz, általános érvényű szabályt nem alkothatunk, hiszen minden gyerekben ott rejlik a művész, és a hangszer és a zene által kapcsolatba léphet a világgal, kihozhatja magából a csodákat.
A zenetanulás a nem csak a zenei fejlesztés szempontjából jótékony, egyúttal érzékenyebbé, kreatívabbá, kitartóvá, fegyelmezetté, befogadóvá válik általa a gyerek. Mindenképp kitartást igényel mind a szülő, mind a gyermek részéről, hiszen többféle tevékenység egyszerre történő összehangolásából áll a zenetanulás: olvasás, memorizálás, mozgáskoordináció, érzelemkifejezés…
Yehudi Menuhin mondta 1975. október 1-jén Torontóban ezekkel a szavakkal buzdította az embereket közös muzsikálásra:
"Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói."
A zene olyan természetes számunkra, mint a levegő. Már észre sem vesszük, hogy mennyire kitölti az életünket. Amint felkelünk, bekapcsoljuk a rádiót, tv-t, a buszon is sokszor szól valamilyen zene, az autóban ugyancsak benyomjuk a rádiót vagy betesszük a kedvenc cd-ket, közben önkéntelenül dúdolni, énekelni kezdünk, lábunkkal, ujjainkkal ütjük a ritmust. A gyerekek mp3 lejátszóval a fülükben mennek az iskolába. Arról nem is szólva, hogy úton-útfélen megszólalnak a mobilok ismert dallamokkal. Ha öröm ér bennünket, világgá akarjuk kürtölni boldogságunkat, ilyenkor sokszor énekelünk, vagy jó hangosra tekerjük az éppen szóló hangforrást, de hasonlóan cselekszünk bánatunkban is, csak épp lágy és halkabb zenére hangolódva tesszük ugyanezt – vérmérséklettől és egyéniségtől függően. Valamit tud a zene, ami bennünk zajlik, amit szavakkal nem lehet kifejezni… Miben rejlik titka?
Kodály a következőképpen fogalmazta ezt meg:
„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.”
A zene mindenkiéAz emberiség pótolhatatlan és nélkülözhetetlen szükséglete a zene. Kortól, nemtől, kultúrától függetlenül minden időben és korszakban a világ minden részén él a zene, a zene iránti fogékonyság. A zene mindenkié: öregeké, fiataloké, gyerekeké, magzatoké, betegeké, egészségeseké, vakoké, süketeké, szegényeké, gazdagoké…
Az ember veleszületett tulajdonsága, hogy hangot, ritmust képez valamilyen módon. Az őskori társadalomban együtt zenéltek a vadászat előtt, hogy csökkentsék a félelmüket. A zene hatása mit sem változott azóta, segít feloldani a feszültséget, levezetni a stresszt, kifejezni azt, amit másként nem tudunk, összehozza az embereket. Közös nyelv volt és lesz az idők végezetéig, mert a zene sokkal mélyebbre hatol, mint a szó, és azt is képes kifejezni, amit a szavak már nem tudnak.
Már a magzati korban fontos szerepe van a zenének. Az első ritmus, amivel a baba találkozik, az édesanyja szívhangja. A huszonhetedik héttől kezdve kifejezetten pozitívan hat a pocaklakóra, ha zenét hallgat a mama. Tévedés, hogy nem hallja, a magzatvíz felerősíti a hangokat, valamint az anya lelkiállapotának változását is érzékeli a kicsi, amit a zene vált ki a mamájában. Később is egyfajta összehangolódás lehet a gyerek és a szülő között a közös zenehallgatás, esetleg közös zenélés, vagy a legegyszerűbb mód: az éneklés. A zene tehát híd a gyerek és a szülő között.
A zene kapocs a siket és halló emberek között is, hiszen a siketek „hallják” a zenét, vagyis érzékelik a rezgéseket, amelyek nyugtatólag hatnak rájuk is.
A zene gyógyít: zeneterápia
Ókori tudósok rájöttek a zene testi-lelki gyógyító hatására. "a hangszerek és a húrok játéka segít az egészség megőrzésében és az elveszett egészség visszanyerésében. A hangok a rossz kedély számára ugyanazt jelentik, amit az orvosság a beteg test számára."
Zeneterápiával ma is nagyon sok betegség gyógyításában érhetünk el eredményeket. Főleg a zene feszültségoldó hatását lehet kihasználni az orvostudományban, teszik is ezt például fogorvosi kezeléseknél, szülésnél.
A hangok varázsa feloldja a hangulatbetegségeket, javítja tájékozódási képességet, segíti a koraszülöttek túlélési esélyeit, az epilepsziás rohamok elkerülését, erősíti az immunrendszert. Zene hatására az immunsejtek erősödnek, számuk növekedésnek indul, így az áttétek, káros sejtek pusztulásra vannak ítélve, tehát segíti a rákos betegek gyógyulását. Zene hatására több kalcium termelődik a szervezetben, amely hat a dopamin nevű anyagra, aminek az idegsejtek közötti információ átvitelben van feladata, egyúttal csökkenti a vérnyomást is.
Zenetanulás síppal, dobbal, nádi hegedűvel…
Ha a zene és zenélés mellett ennyi érv szól, miért nem kedvelik a gyerekek az énekórákat, miért nem mernek sokan mások előtt énekelni, miért érzik kínszenvedésnek a szolfézst, a rengeteg krampácsolást, gyakorlást, ha hangszeren tanulnak?
Talán nem is a gyerekekben van a hiba, hanem a felnőttek hibásak. Valamit elrontunk a gyerekek zenei nevelése során, nem jól vezetjük őket be a zene világába. Antropológiai vizsgálatok mutatják, hogy az ember hamarabb kezdett el énekelni, mint beszélni. Ősi ösztönként él bennünk a muzikalitás, nincs joguk a felnőtteknek ezt megváltoztatni, sőt engedni kell a gyereket, hogy hozzájuthasson ehhez a kincshez.
Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy a zene nagymértékben befolyásolja a gyerek fejlődését. A korán elkezdett zenetanulással a zene második anyanyelvvé válik. Az aktív zenélés növeli az intelligenciát, fokozza az agy teljesítőképességét, erősíti a koncentrációt, fejleszti a szociális viselkedést, jótékonyan hat a gyerek miden más tevékenységére, segíti rendezettebbé válását.
A zenetanulás soha nem lehet teher, ha nem akarja a gyerek, nem kell erőltetni. Viszont lehetőséget kell biztosítani számára, hogy minél többféle hangszerrel, zenével kerülhessen kapcsolatba. A komolyzene nem „divat” a fiatalok körében. Ha a családban nem hallgatnak klasszikus zenét, nem mutatják meg a gyereknek, milyen egy Mozart, Beethoven mű, nem viszik el hangversenyre, akkor máris hátrányba kerül. Olyan darabok bemutatásával lehet a gyerek érdeklődését felkelteni a komolyzene iránt, amelyek közelebb állnak az ő világukhoz, például amelyekben állathangok utánzása hallható, vagy játékos, könnyű dallamokkal színezettek.
Felmerül a kérdés, hogy milyen hangszeren tanuljon a gyerek? Ha van a családban otthon hangszer, kipróbálhatja, valószínűleg utánozni is fogja a szülőket, akik játszanak rajta. De ahány személyiség és ahány gyerek, annyiféle igény létezik. Egy örökmozgó gyereknek nem biztos, hogy menni fog az egy helyben ülés és gyakorlás. Valamilyen ütős, esetleg fúvós jobban le fogja kötni. Azt a gyereket, amelyik nehezen nyílik meg, nem terhelhetjük énektanulással, helyette valamilyen hangszer ajánlatos, viszont egy állandóan cserfes kisgyereknek jót tesz, ha énekléssel fejezheti ki folytonos mondandóját. Igaz, általános érvényű szabályt nem alkothatunk, hiszen minden gyerekben ott rejlik a művész, és a hangszer és a zene által kapcsolatba léphet a világgal, kihozhatja magából a csodákat.
A zenetanulás a nem csak a zenei fejlesztés szempontjából jótékony, egyúttal érzékenyebbé, kreatívabbá, kitartóvá, fegyelmezetté, befogadóvá válik általa a gyerek. Mindenképp kitartást igényel mind a szülő, mind a gyermek részéről, hiszen többféle tevékenység egyszerre történő összehangolásából áll a zenetanulás: olvasás, memorizálás, mozgáskoordináció, érzelemkifejezés…
Családinet hozzászólások:
Következő hír
Voksán Virág diplomáját a jövőre tartogatja
LEGOLVASOTTABB
Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról
A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai
Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Óriási a korai felismerés jelentősége a nőgyógyászati daganatoknál is
A daganatos betegségek korai felismerése sok esetben élet-halál kérdése lehet, de legalábbis meghatározza a kezelés lehetőségeit. Így van ez a nőgyógyászati daganatok esetében is: minél korábban sikerül felismerni a betegséget, annál jobbak lehetnek a kilátások. Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza, a nőgyógyászati onkológia specialistája elmagyarázta, mikor, kinek és milyen vizsgálatok szükségesek az időben történő diagnosztizáláshoz.
Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?
A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.
Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!
Huszonegy éves kor fölött rizikófaktorok, tünetek hiányában legalább öt évente, krónikus betegség, idős életkor esetén évente javasolt a laborvizsgálat, amely fényt deríthet a tartós fáradékonyság, sápadtság, szem alatti sötét karikák, ingerlékenység, hajhullás, gyors hízás vagy fogyás, haspuffadás, bőrproblémák, véres vizelet vagy széklet hátterében húzódó problémákra is. Mindez azért fontos, mert az időben felfedezett betegségek, nagyobb hatékonysággal gyógyíthatók - mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: