Anyák napja
/Kabosa/
Az én anyám
Az én anyám csendes nyugodt, szelíden szerető jó anya,
amelyből - tudom - sok százezernyi él és szeret,
félt, dédelget s aggódva felnevel
egy - egy lányt, fiút, úgy ahogy
anyám teszi, ahogy ő nevel
szelíd mosollyal, kedvesen.
Az én anyám lelke erős, de nem nyel le büszke könnyeket,
- mit az öröm hív elő - ha magához szorít
úgy mint más anya teszi ezt
egy - egy boldog ünnepen
ő is pont olyan büszkén könnyezik
- lágy szívvel boldogan - ő is így teszi!
Az én anyám karja erős, törékeny válla nem remeg
temérdek súly alatt,
melytől összeroppanna a büszke férfi test
és jajgatva futna el,
de ő mint sok - sok más anya,
csak nevet és úgy tesz, mintha éppen játszana.
Az én anyám aggódva figyel
ha úgy látja más vagyok, ha valami bánt
vagy csak úgy, elmerengve éppen hallgatok.
Félt, mint minden más anya,
de bölcs mosollyal hagyja csak
megérni bennem minden titkomat.
Az én anyám mégis más mint a többi száz ezer!
Az enyém szebb talán, vagy éppen kedvesebb?
Az enyém jobban rám figyel, többet elvisel
szemében csillogóbb a fény, ha rám nevet
és úgy ahogy az én anyám szeret, úgy senki, senki nem szeret!
Mama
Ha fehér kötényét felköti,
elővesz lisztet, mérleget
és öreg szemüvegén át
egy régi füzetet nézeget,
melybe a számtalan receptet
sok - sok éve írja át
már érzem a készülő
finom sütemény illatát.
Ha kis dobozában a gombolyag
elfogy lassan két tű között,
meleg zokni, vagy pulóver
lesz amit nekünk kötött.
egyet - egyet a csillagokból is
- ha kérjük - kivesz,
ha ezt hallja tőlünk, hogy:
Mama.....
Mama kérlek!
Mama légy szíves!
Anyák napjára
Sebesen suhanó sólyom, szárnya alatt a széllel
suhan úgy tova a tájon, mint ahogy múlnak az évek.
Emlékek, tétova percek, tűnnek el nyomtalanul,
vissza idézni a szépet, próbálom hasztalanul.
Egyetlen kép ami tiszta, mióta emlékezem,
anyu, hogy fölém hajolva megfogja a két kezem.
Szemében szeretet csillog, az arcán büszke öröm,
hogy ő lett az anyám - a sorsnak - ezerszer megköszönöm!
Anyám hetven éves
Ráncait a kendő keretbe fogja
s a csomónak dupla szára nőtt
fontosabb, mint amiért megkötötte,
összefogja múlttal a jövőt.
Szorít könnyező emlékeket, melyeknek
elvarrta szálát a mosoly,
megbékélt már itt, - a földi létben -
együtt a menny és a pokol.
Közösségi hozzászólások: