Együttérzőbbek és életrevalóbbak, akik nagycsaládban nőnek fel

"A gyerekeimen is azt látom, hogy bár vannak konfliktusaik, de hamar megtanultak alkalmazkodni, vigasztalni, védeni, adni, szeretni"

"Nem lennék az, aki most vagyok, ha nem nagycsaládban nőttem volna fel" - Kezdi mesélni a történetét Mónika. 

A 34 éves nő gyerekkorában 4 testvérével élt együtt, ő volt a legidősebb. Ma pedig ő maga is büszke, nagycsaládos édesanya, három kisfia után egy kislánya is született, de azt mondja, örülnének még egy babának. 

"Nagyon meglepődtünk, hogy egymás után három kisfiunk született, de nagyon boldogok voltunk. Most pedig, hogy Panna is megérkezett a családunkba, vele együtt lett teljes az életünk. És ha Isten is úgy akarja, még tovább bővül majd a családunk."

Arra a kérdésre pedig, hogy miért jó nagycsaládban felnőni, így válaszol: 

"Elsőre mindenki azt gondolja, hogy milyen rossz a gyerekeknek, mert folyamatosan osztozniuk kell mindenen. Egyrészt ugye a szüleik figyelmén, másrészt a játékokon, ruhákon, stb.

Ez lehet, hogy így is van, de ettől csak többek leszünk. A gyerekek hamar megtanulják az osztozkodást és azt, hogy legyenek tekintettel a másikra, legyenek önzetlenek. Szerintem amiatt lettem ilyen hamar önálló is, hogy 4 testvérem van. Szerettem tanítgatni a kicsiket, jó példát mutatni nekik.

Sokkal életrevalóbbak is vagyunk és az biztos, hogy tűzbe tenném értük a kezemet. Ha bármi van, tudják, hogy ott vagyok, hogy rám számíthatnak. A mai napig egyengetem az útjukat.

A gyerekeimen is azt látom, hogy bár vannak konfliktusaik, de hamar megtanultak alkalmazkodni, vigasztalni, védeni a másikat, adni, figyelni a másikra, de talán a legfontosabb az, hogy végtelenül szeretik egymást. A mi családunk egy nagyon erős kohéziót alkot és örülök, hogy én lehetek az anyukájuk."
 

A nagycsaládban szerzett hasznos képességeiket felnőttként is tudják kamatoztatni

Szajli Claudia pszichológus szerint a nagycsalád a társas képességek alakulásának, az együttérzésnek és a rugalmasságnak is kedvezhet. Mint mondja,

a testvéri kapcsolatokban természetesen jelen vannak a konfliktusok, de ezekre egész korán kialakíthatnak a gyerekek stratégiákat. Így pedig fejlődnek a konfliktuskezelési készségeik.

"Gyakran látni arra is példát, amikor a testvérek kiállnak egymásért, vagyis képesek átérezni, érzékennyé válni a másik igényeire. Rugalmasságot is igényel az, hogy van olyan helyzet, ahol a másik családtag akarata érvényesül, és amiben kénytelen a gyerek a saját elképzeléseit is rugalmasan alakítani. A határhúzást is gyakorolhatják, vagyis még ha nem is az ő akarata érvényesül, mi az, amihez ragaszkodik, vagy mi az, ami nem fér bele, mert nem érzi önazonosnak vagy magáénak."

A szakember szerint ezeket a hasznos képességeiket felnőttként is tudják kamatoztatni. Például a közösségbe való beilleszkedésben, mások elfogadásában, vagy a rugalmas gondolkodásban.

Hozzáteszi, hogy nagy szerepük van a szülőknek abban, hogy hogyan támogatják az egyéniség kibontakozását, vagy hogy mennyire elfogadott a családban az önálló véleményformálás.

"Például sok elsőszülött esetében megfigyelhető, hogy céltudatos, felelősségteljes felnőtt válik belőlük, hiszen ők töltötték be a nagyobb testvér szerepét, akitől példamutatást vártak, ugyanakkor előfordulhat, hogy a saját igényeik őszinte kinyilvánításával meggyűlik a bajuk felnőttként.

Vagy elképzelhetünk egy középső testvért, aki a figyelemre vágyva próbálta megvívni a szülők konfliktusait és igazság szolgáltatóként volt jelen, vagy éppen versengett mások teljesítményével, amit adott esetben meg is erősítettek a szülők, felnőttként pedig a külső megerősítéstől függhet az önértékelése.

A legfiatalabb testvér pedig lehet a többi családtag által kényeztetett legkisebb, akinek az életében kitolódhat a leválás és a felnőtté válás időszaka. Látszik tehát, hogy több tényezőtől függ, végül milyen felnőtté válnak a nagycsaládban nevelkedettek, és mint mindenhol, itt is jelen vannak előnyök és hátrányok egyaránt."

Indexkép: Depositphotos.com