SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyerekek és gyász - hogyan tud segíteni a szülő?

Családinet [cikkei] - 2022-10-19
A gyerekek másképp gyászolnak, mint a felnőttek, gyakran nem is kérdeznek egy halálhír kapcsán, nem mutatnak szomorúságot, inkább elmennek játszani. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyászfolyamat ne érintené őket akár egészen mélyen, szülőként pedig akkor tudunk a legtöbbet segíteni nekik, ha beszélgetünk velük az érzéseikről, gondolatairól, veszteségnél pedig értőn és türelemmel segítjük át őket a nehéz időszakon. A Mindennapi Pszichológia Magazin (MiPszi) új számában gyászterapeuta ad tanácsot az érintetteknek.
Gyerekek és gyász - hogyan tud segíteni a szülő?

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk a gyászolóknak, ismernünk kell magát a gyászfolyamatot, amit sokszor kísér megemelkedett szorongás, elkeseredettség, esetleg düh vagy bűntudat. Ez alól pedig a gyerekek sem kivételek, ám ők saját szintjükön fogják fel a halált. „Mivel mesékből, beszélgetésekből, a hírekből azért hallanak róla, saját eszméket alakítanak ki a témával kapcsolatban” – fejtette ki a MiPsziben Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó. „Segíthetjük őket, ha nemcsak akkor beszélünk a halálról, a halál utáni életről, a gyászról, amikor éppen előállt egy ilyen esemény, hanem prevenciós céllal, akár már ovis korban „elővesszük” a témát” – tette hozzá a szakértő.

Sokszor a szülők aggódnak, ha például egy hozzátartozó halálakor a gyerek nem beszél a gondolatairól, érzéseiről, holott a szakember szerint ez érthető, ez néha mindannyiunk számára nehéz. „A gyerekek gyászfolyamata eltérő a felnőttekétől. Ők az első sokk után látszólag visszatérnek gyermeki életükhöz, játszanak, nem mutatnak feltétlenül szomorúságot. Sokszor késleltetetten, akár egy-két hónap után fogják fel, hogy a halál végleges, vagyis a szeretett elhunyttal már tényleg nem fognak találkozni, nem tér vissza onnan, ahová ment” – mondta el Révész Renáta Liliána.

Az első lépés a veszteség tudomásulvétele, és a szakember szerint éppen ezért fontos a temetés, az elbúcsúzás. Azonban, ha a szertartáson a gyermek is ott lesz, a részletekre fel kell készíteni őt. „Magyarázzuk el, milyen látható, hallható, tapasztalható dolgok történnek majd a temetésen. Érdemes kitérni arra is, hogy a földbe tétel, vagy az elhantolás már nem okoz fájdalmat - a halál után a test már csak emléke annak a valakinek, aki azt már elhagyta. Mint egy pillangó a bábot. Emellett fontos felkészíteni a gyereket a résztvevők várható érzelmi megnyilvánulásaira, reakcióira.”

Van, amikor a veszteség feldolgozásához terápiás folyamat szükséges a gyerekeknél is. Ebben a - szakember által kísért - folyamatban először felmérik, hogy milyen mértékű a gyerek szorongása, frusztrációja, dühe vagy épp bánata. „A terápiás folyamatban a pszichológiai teendőket lépcsőzetesen felépítve segíthet a szakember a gyerekeknek túljutni a krízisen, kialakítva egy belső tudást és eszköztárat a megküzdéssel kapcsolatban” – magyarázta a gyászterapeuta. Végezetül kiemelte: a gyász folyamata a gyerekek számára is azt jelenti, hogy a veszteséget meg kell élni, de aztán a sebek begyógyulnak, és ők újra képesek lesznek kapcsolódni az élethez.

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja