SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az anyaság 10 legszebb pillanata

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-10-11
Bár kétségtelen, hogy vannak nehezebb napok, mégis rengeteg olyan dolog van, ami miatt hálásak lehetünk, hogy édesanyák vagyunk. Amikért érdemes reggel felkelni, amiért érdemes mindennap küzdeni, ami feltölt, amitől igazán tartalmas és boldog lehet az életünk.
Az anyaság 10 legszebb pillanata

Az anyaság 10 legszebb pillanata

A gyereknevelés bizony sok lemondással jár. Sok fiatal szájából hangzik el, hogy ő bizony sosem fog szülni, nem akar kakis pelenkákat szagolgatni, vagy az éjszaka közepén gyereksírásra kelni. Lehet, hogy egyszer még mi is így gondoltuk. De aztán eljön az az idő, amikor már vágyunk az anyaságra, és amikor rádöbbenünk, hogy bár igen, néha lemondásokkal jár, mégis rossz lenne, ha nem lenne a mindennapjaink része. Következzen most egy lista, amiért (szerintem) érdemes anyának lenni. A lista nem teljes és szubjektív, mindenki bővítheti a maga szempontjai szerint. 
 

1. Újra gyerekké válni, rácsodálkozni a világra

Mielőtt megszületett volna a gyerekem, állandóan rohantam. Miközben a városban szálltam át egyik buszról a másikra, sosem néztem fel például az égre, hogy megnézzem, hogy repülnek a madarak. De elmentem a cica mellett is, ami az egyik ablakban szokott ülni rendszeresen. Mióta gyerekem van, újra felfedezem a világot, vele együtt.

Már van időm a madarakra és a cicára, sőt, a mosógépet is rendszeresen nézzük, ahogy forog. Jó látni a gyerekem arcát, mennyire tud örülni ezeknek a felfedezéseknek. Én pedig le tudtam lassítani egy kicsit és néha rádöbbenek: tényleg csodálatos hely ez a világ. 
 

2. Azt a mondatot hallani: Anyu, szeretlek!

Amikor azt mondja, anyu, mindig elmosolyodok. Bár már 3 éve beszél, mégis a mai napig úgy örülök neki, amikor azt mondja nekem: anyu. Ilyenkor tudatosul bennem minden egyes alkalommal, hogy van egy kis lény, akiért én felelek, akiért érdemes élnem, aki szeret és akit szerethetek. Nagyon jó érzés hallani, amikor azt mondja, hogy szeret. 
 

3. Az ölelések, a hancúrozások

Szeretek bohóckodni, huncutkodni. Mióta gyerekem van, azóta sokkal többet mosolygok és nevetek, sokkal többet huncutkodok. Szeretek vele vicces dolgokat kitalálni, és szeretem, hogy minden nap átölelhetjük egymást. Szeretem a nyálas kis puszijait az arcomon, és szeretem, hogy én is minden nap dögönyözhetem és puszilgathatom őt. 
 

4. Én is ilyen vagyok!

Szeretem, hogy amikor ránézek, magamat látom benne. Sokszor amikor valami komiszságot csinál, nem tudok rá haragudni, mert arra gondolok, én is pont ilyen voltam. Ráadásul nemcsak a belső, hanem a külső tulajdonságaink is hasonlítanak. Az a jó abban, ha valakinek gyereke van, hogy egy kis része itt marad belőle a Földön, egy kis része tovább él majd.
 

5. Jelenben élni

Azelőtt sokat rágódtam a múlton és sokat aggódtam a jövő miatt. Mióta gyerekem van, erre időm sincs. A gyerekek az "itt és most"-ban élnek, ami annyira csodálatos. Egy másodperc alatt tudják elsírni és elnevetni magukat azon, ami őket éri. A játékba is teljesen belemerülnek: amikor a kisautót tologatják, akkor nem gondolnak semmi másra, csak a kisautóra. Egy ideje pedig én is így vagyok, nem érdekel sem a tv, sem a telefon, semmi, csak a játék. A jelen. Már egyre többször sikerül kikapcsolni az agyamban minden mást. Erre minden felnőttnek szüksége lenne. 
 

6. Sosem vagyok már egyedül

Olyan már nincs, hogy ne kelljen gondoskodni valakiről. A párunkkal töltött idő is felértékelődik, de talán nem is baj, hiszen megtanít arra, hogy értékeljük a közösen eltöltött időt. Ha pedig ott van mellettem a gyerekem, akkor már nem is tűnik olyan unalmasnak vagy hosszúnak a főzés vagy a takarítás. Együtt csinálni ezeket sokkal mókásabb, sokkal izgalmasabb. Még akkor is, ha néha közben elrontunk valamit. 
 

7. Problémamegoldás

Egy anya szó szerint bármilyen problémát képes megoldani. Régen azt hittem, hogy ehhez vagy ahhoz nem értek, hogy ez vagy az nem fog menni. Aztán anya lettem és rájöttem, hogy muszáj. A gyerekem miatt muszáj.

Tökéletesre fejlesztettem például a figyelemelterelő képességemet, egy azonnali hisztis kirohanást meg tudok akadályozni vele. De az sem gond, ha holnap lesz farsang és este 10-kor jut eszembe, hogy nem csináltunk jelmezt. Egy kis kreativitással minden megoldható. Ahogy a törött játékokra is mindig van ötletem, hogy javítsuk meg. 
 

8. Látni a fejlődését

Láthatom, ahogy egy apró kis lény felnő, egyre okosabb és ügyesebb lesz, aki belőlem is lett, és aki már az életem értelme. Nincs is ennél csodálatosabb. Talán csak az, hogy az úton sok mindent taníthatok neki, egyengethetem a kis útját.
 

9. Őszintén nevetni, hallgatni a kacagását és a szuszogását, miközben alszik

Amikor tűzijáték van, akkor nem az eget nézem már, hanem az ő arcát. Amikor bábelőadásra megyünk, nem az előadást figyelem, hanem az ő arcát. Azt nézem, hogy örül-e. Hogy mosolyog-e. Hogy boldog-e.

Jó érzés őt kacagni látni, jó érzés őt boldognak látni. Azért dolgozom minden nap, hogy őt boldognak láthassam. És amikor este lefektetem, néha benézek a szobájába, melléülök, vagy fekszem és csak hallgatom a kis szuszogását. Ez igazán felbecsülhetetlen.
 

10. Egy új élet

Azért is csodálatos anyának lenni, mert elképesztő dolog belegondolni abba, hogy van egy pici kis élet, akit 9 hónapon át hordoztál a hasadban. Akire vigyáztál, akit annyira vártál. És most itt van, és arra vár, hogy gondját viseld, hogy terelgesd, hogy megtanítsd neki, hogy mi a jó és mi a rossz.  Hogy egyszer majd járhassa a maga útját, és amikor majd felnő, azt mondhassa: nagyon boldog gyerekkorom volt, nagyon sokat köszönhetek az anyukámnak. Ezért is érdemes anyának lenni. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja