SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Minek nevezzelek?

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-26
"Eperke, gyere már légyszives!" - Ez a mondat ütöttem meg a fülemet egyik nap. Egy anyuka kiáltott a kislányának. Akkor még oviba jártak a gyerekek. Megkérdeztem az anyukát, hogy honnan jött a névválasztás, mire azt mondta, hogy annyira szerette az Eperke és barátai című mesesorozatot a kislány nővére, hogy Ő adta ezt a nevet a testvérének. Ezen elgondolkodtam. Vajon hány szülő ad még hasonlóan furcsa nevet a gyerekének. Érdekes dolgokra bukkantam.
Minek nevezzelek?

Bármilyen hihetetlen is, de nem adhat a szülő akármilyen nevet a gyermekének. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete minden évben kiad egy anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzéket. Ebben találhatók azok a keresztnevek, amelyeket a szülők adhatnak a gyerekeiknek.

A hivatalos úton túl azonban a család is sokszor beleszól a névválasztásba. Van ahol tradíció a szülő vagy a nagyszülő nevét adni a gyermeknek. Vannak, akik saját nevet választanak, de második keresztnévként azért valamelyik felmenő nevét is megkapja az újszülött.

Mit érdemes átgondolni névválasztáskor?

 

Legyen jó a hangzása?

Vannak, akiknek fontos, hogy a keresztnév összecsengjen a vezetéknévvel. Ilyenkor ugyanazzal a betűvel kezdődik mindkettő, mint például Kiss Katalin, Kovács Katalin, Lakatos Laura vagy Nagy Nándor.

Legyen becéző a keresztnév vagy inkább ne?

Sokan aranyosnak gondolják a Bóbitát, a Bíborkát vagy a Csöppkét. Ezek valóban nagyon aranyosak lehetnek egy kisgyereknek. De vajon 30-40 év múlva is illeni fog a gyermekre a neve? Mi lesz, ha olyan munkája vagy hivatása lesz később, amihez furcsán hangzik majd ez a név.

Legyen valamilyen ismert sorozatból?

Egy időben nagyon népszerű volt a Linda, az Izaura, a Szamanta. Nem véletlenül, hiszen mindegyik egy híres sorozathoz köthető, amit rengeteg ember követett. Ezekkel még talán semmi baj nincs is, de valóban jó ötlet Lorenzónak, Rodrigónak vagy Dzsesszikának nevezni egy gyermeket?

A szülői leleményesség határtalan. Sokan nem gondolják át, hogy a neveket nem 1-2 évre adják, hanem a gyermeknek egy egész életében azzal kell együtt élnie.

Raátz Judit, a MTA Nyelvtudományi Intézet munkatársa, egy korábbi interjújában elmondta, hogy ma Magyarországon sajnos nincs lehetőségük a családnév és a keresztnév harmonizációjába beleszólni. Így születhetnek olyan elképesztő párosítások, mint például Végh Béla, Cserepes Virág, Öntöző K. Anna, Karácsonyi Ajándék, Vörös Hajnal vagy Zöld Pálma.

Kép forrása: Heiner fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.

A szerkesztő ajánlja