Míg egy csecsemő ideje legnagyobb részét édesanyja karjaiban tölti, addig az életkor előrehaladtával, az egészséges fejlődés során, egyre erőteljesebb lesz a gyerek igénye a világ felfedezésére. Ez azt jelenti, hogy időről-időre eltávolodik szülőjétől, hogy tapasztalatokat szerezzen a világban, majd ismét visszatér a biztonságos bázisra, hogy édesanyjától energiát gyűjtsön. Ez a fajta szülő által támogatott exploráció azért rendkívül fontos, mert így sajátítja el a gyerek a világban való boldoguláshoz, az önálló léthez szükséges készségeket. Ezért elengedhetetlen, hogy a szülő bátorítsa gyerekét, és ne szabjon indokolatlan korlátokat. Természetesen nem arról van szó, hogy a szülőnek cserben kell hagynia a gyerekét tényleges vészhelyzetekben, hanem arról, amikor egy szülő az élet természetes veszélyeitől, a normál életvitelhez kapcsolódó akadályoktól akarja mindenáron megvédeni a gyerekét. Ilyen például a kisgyereknél, ha az anyukája sosem engedi a játszótéren levő játékokra, vagy később nem engedi el osztálykirándulásokra, táborba, vagy kamaszkorban kimozdulni a kortársakkal.

A túlvédő szülő mindenfajta érzelmi vagy fizikai sérüléstől meg akarja kímélni gyermekét, beleértve mindennemű negatív tapasztalatot, visszautasítást, csalódottságot, boldogtalanságot vagy kudarcot.

A szülői túlvédés tehát olyan szélsőséges magatartást jelent, amelyben a szülő kontrolláló, támogató vagy védő funkciója olyan mértékben van jelen, hogy az gátolja a gyerek autonómiáját, és az önálló életvitelhez szükséges készségek egészséges kialakulását. Nehézkes a túlvédés megítélése, hiszen itt alapvetően pozitív magatartások billenek át a negatív oldalra, ráadásul a legtöbb esetben vitathatatlan a szülő jószándéka.

Jellemző a túlvédő szülőre, hogy

•   Folyamatosan felügyeli és korlátozza gyereke viselkedését
•  Meg akarja szabni, hogy gyereke hol és mit csinálhat, illetve kivel töltheti szabadidejét
•   Túlságosan beleavatkozik gyereke életébe és döntéseibe
•   A biztonságot és a függést támogatja az autonómiával és a felfedezéssel szemben
•   Mindig "ő tudja a legjobban", hogy mi a jó a gyerekének

Túlvédő szülő gyerekének lenni olyan, mint egy aranykalitkában élni. Akárhonnan is nézzük, mégiscsak bezártságról van szó, ami ahhoz vezet, hogy ezek a fiatalok felnőttkorban sem lesznek képesek arra, hogy saját szárnyaikat használják.

Az egészséges szülői szerep kettős: miközben minden életkorban biztosítja a szükséges biztonságos bázist, amellett támogatja gyereke önállóságát, a világ felfedezése iránti igényét.

Bár nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben a túlvédő szülő célja is az, hogy gyerekének mindenből a legjobbat biztosítsa, sajnos az ilyen szélsőséges szülői működés rengeteg negatív következménnyel jár.

A túlféltés következményei
 

1. Alacsony önértékelés, negatív énkép

Sajnos azok a gyerekek, akik túlvédő családokban nőnek fel, később sokkal nehezebben képesek megküzdeni az élet nehézségeivel. Ez abból is fakad, hogy az a szülő, aki mindent készen átad gyerekének, önkéntelenül azt sugallja, hogy a gyereke ezeket a helyzeteket nem lenne képes önállóan megoldani. Márpedig az énhatékonyság kialakulásához pont az ilyen sikerélmények szükségesek. Ugyanígy jellemző, hogy a túlvédő szülő beavatkozik gyereke társas kapcsolataiba, annak érdekében, hogy megvédje őt a csalódástól és a kudarctól. Ez a későbbiekben komoly nehézséget okozhat az emberi kapcsolatok kialakítása és kezelése terén. Ahhoz, hogy egy gyerek önbecsülése szilárd legyen, arra van szüksége, hogy szülei biztassák az akadályokkal való megküzdésre, a komfort zónából való kilépésre

2. Fokozott szorongás és depresszió

Aki gyerekkorában folyton azzal szembesül, hogy a világ egy veszélyes hely és szülei mindenen szoronganak, maga is sokkal inkább hajlamos lesz gyermekkorban és felnőttkorban is a szorongásra, és ez gyakran depresszióval is társul. Ezutóbbi abból is fakad, hogy ha mások oldják meg a gyerek normatív nehézségeit, azzal egyfajta tehetetlenségre tanítják, ami viszont szorosan összefügg a depresszió dinamikájával. Szociális szorongás is gyakran előfordul a túlvédő szülők gyerekénél, mivel a gyerek kortárskapcsolatait szorosan monitorozza a szülő, beleszól abba, hogy kivel barátkozhat, ami végsősoron oda vezet, hogy a gyerek az emberi kapcsolatokban is folyton veszélyt és kudarc lehetőséget lát.

3. Bűntudat és kétség

Egy olyan veszélyes világban, ahol folyton szükségem volt a szüleim védelmére, hogyan fogok tudni egyedül helytállni? Hogy tudok majd egyedül munkahelyet, társat választani? Ez a fajta függés, ami egy tekintélyszemély kontrollja iránti igényből fakad, gátat szab az autonómiának, a világ természetes felfedezésének, a kockáztatás iránti egészséges igénynek. Ha viszont mégis sikerült kilépni a szűkre szabott határokból, az gyakran vezet bűntudathoz. Mit szólna hozzá, ha látná? Tényleg jogom van ilyen dolgokat csinálni?

Ha egy gyerek abban nő fel, hogy mindig mások mondják meg, hogy mit tegyen, akkor a szabadság iránti természetes vágya állandóan konfliktusban áll majd az egész élete során hangsúlyozott függéssel és óvatossággal, és ez is bűntudathoz, illetve ahhoz az érzéshez vezethet, hogy tetteivel elárulja szüleit.

4. Igény mások jóváhagyására és a másoknak való megfelelésre

Amikor a gyerekkor úgy telik, hogy a szülők folyamatosan pásztázzák gyerekük viselkedését, az végsősoron oda vezet, hogy a gyerek azt tanulja meg, hogy az elégedettséghez az kell, hogy mások jóváhagyják, helyeseljék, amit teszek. Ez kezdetben csak a szülő-gyerek kapcsolatban jelenik meg, majd később a pedagógussal, főnökkel, munkatársakkal és párkapcsolatban is. További nehézség lesz határokat állítani és nemet mondani, ha szükséges, mert erősebb lesz a visszautasítástól, szeretetlenségtől való félelem. Másoknak tetszeni mindig elsődleges cél lesz, ami végsősoron háttérbe szorítja a valós igényeket.

5. Kockázatvállaló magatartások

A túlvédő szülők gyerekei, amiatt, hogy egész életüket búra alatt élik, az esetek jelentős részében félősek, visszahúzódóak és kerülik a kockázatos helyzeteket. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy amint kikerülnek a család felügyelete alól, viselkedésük az ellenkezőjébe csap át. A kamaszkor természetes módon magában hordozza a lázadást, de amikor ez intenzív kompenzálása a korábbi elnyomásnak, akkor könnyen veszélyes helyzetek sokaságát eredményezheti. Nem beszélve arról, hogy ezek a gyerekek, amiatt, hogy nincs kellő tapasztalatuk frusztrációs helyzetekben, nem képesek reálisan felmérni egy-egy helyzet veszélyességét. A kockázatvállaló magatartás, amely során végre úgy érezhetik, hogy ők irányítják életüket, megmutatkozhat extrém sportokban, de sajnos a túlzott alkohol- vagy kábítószerfogyasztás, a felelőtlen szexuális élet és a kontrollálatlan szórakozás is megjelenhet ilyenkor. A korábbi túlféltés extrém visszacsapást eredményez, és így pont az ellentétes hatást éri el.

6. Perfekcionizmus

Amikor egy gyerek azt tapasztalja, hogy az elfogadás és dicséret feltételhez kötött, vagyis attól függ, hogy "megfelelő-e" a viselkedése vagy a teljesítménye, akkor szép lassan az tanulja meg, hogy akkor lesz szerethető, ha mindenben tökéletes. Ezáltal a személyiségének a szülők által fontosnak tartott részei megerősítésre kerülnek, míg más részek elnyomás alatt maradnak. Ez folyamatos feszültséget eredményez, hiszen állandó kontrollt igényel, hogy a kívánt kép maradjon fenn. A korábban szülők által képviselt folyamatos kontroll ilyen értelemben belsővé válik, megfosztva a gyereket, fiatalt a felszabadultság érzésétől. Hogy tudna valaki kiegyensúlyozott lenni, ha állandóan két kézzel szorítja a gyeplőt?

A perfekcionizmus másik veszélye, hogy átcsúszhat abba a szülők által is sugallt nárcisztikus tendenciába, hogy mindenkinél jobbnak érzi magát, és ebből már egyenesen következhet, hogy ki az, aki elég jó hozzám? Elég jó hozzám barátnak vagy társnak. Ha belegondolunk, akkor ez a hozzáállás, azáltal, hogy távoltartja az embereket, ugyanazt a védelmet adja, amit korábban a túlvédő szülők: megóv az elutasítástól és a csalódástól.

7. Kötődésre gyakorolt hatás

A túlvédett gyerekekre általában egyfajta szorongó, ambivalens kötődés jellemző. Ez abból fakad, hogy a normál explorációs igényük nincsen támogatva, viszont a szülőhöz, mint a veszélyes világ ellenpólusához szorongással teli kapcsolat fűzi őket. Ez a fajta ambivalencia a későbbi kapcsolatokban is megjelenik: miközben jellemző lehet egy erőteljes függés a másiktól, megjelenhetnek azok a jól megtanult, tipikus játszmák, amelyekben a negatív érzelmek, az elesettség által lehet elérni a másik odafigyelését, hiszen gyerekkorban is erre voltak fogékonyak a szülei. Az is előfordulhat, hogy a gyerek már elég korán azt tapasztalja, hogy nem az ő valós igényeire figyelnek oda, terhesnek éli meg ezt a fajta korlátozó védelmet és emiatt távolságra törekszik. Ez a viszonyulás később is megmutatkozhat abban, hogy nehezen tud lehorgonyozni valaki mellett és kerüli az intimitást.

Ahogyan a cikk elején is írtam, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb szülő cselekedetei jó szandékból és szeretetből fakadnak. Ítélkezés helyett sokkal fontosabb annak feltárása és megértése, hogy egy szülő miért így képes megélni a szülőségét? Miből fakadhat a túlvédő magatartása? Miből fakad a világtól való elemi félelme? Milyen mintákat hordoz magában, amelyek akár generációk óta elkísérik a családot?

Kapcsolódó cikkeink:

• Túlféltés és mentális zavarok - mi lesz azokkal, akik felnőttként találkoznak először a veszéllyel?
• Hová tűnt a szabadság? Az elveszett gyerekkor nyomában
• Több laza szülőt a világnak!
• Úton az önállóság felé: 6 feladat, amelyet NE végezz el a középiskolásod helyett

Forrás: 7koznapi.blog.hu
Kép: Halfpoint / shutterstock