Lehet, hogy az iskolás kor csupán néhány évig tart, de amit ott tapasztalunk kihat az egész életünkre. Aki gyerekként kövér volt, szemüveges, szeplős, szegény, alacsony, tehát kilógott a sorból és emiatt csúfolták, az hiába lesz szép, sikeres és gazdag felnőttként, a gyerekkori sebeket magában fogja hordozni egész életén át. Az ilyen csúfolások, kiközösítések ellen egy jó szülő és pedagógus hatékonyan felléphet, de mi van akkor, amikor a bántalmazó maga a pedagógus?  

Fekete pedagógiának nevezzük azt a jelenséget, amikor a pedagógus visszaélve hatalmával testileg vagy lelkileg bántja a rá bízott gyermekeket és ezzel hosszú távú sérülést okoz a diákoknak. Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária és Serfőző Mónika nagyszámú konkrét esetet gyűjtöttek össze (Hunyady Györgyné – M. Nádasi Mária – Serfőző Mónika: Fekete pedagógia. Értékelés az iskolában. Argumentum Kiadó, Budapest, 2006.), ezek közül idéznék néhányat:

„Az osztályomban volt a »halálos négyes« nevű klikk, amelyik a náluk gyengébbeket terrorizálta, és engem is kinézett célpontjának. Miután megvertek, jelentettem a dolgot az akkori osztályfőnökömnek, aki beírt a magatartásfüzetbe egy „negatív bejegyzést” azzal az indokkal, hogy az árulkodás súlyos bűn, és hogy oldjam meg az ügyet magam őt ez nem érdekli.”

„Felső tagozatos voltam az általános iskolában. Megbeszéltük, hogy van Keleti, Nyugati és Déli pályaudvar. Én megkérdeztem: »Tanárnő! Miért nincs Északi pályaudvar is?« »Azért, mert hülye vagy« – válaszolta. Az bántott nagyon és bánt a mai napig, hogy a tanárnő azért, mert ő nem tudott valamit, engem hülyézett le, az ő tudatlansága miatt engem. A Kukac tanár úr többször jól elvert, de az nem fájt ennyire.”

„Általános iskola harmadik osztályába jártam, amikor osztálytársaim azzal vádoltak meg, hogy elköltöttem az osztálypénzt. Egy héten keresztül különféle atrocitások értek mind a pedagógusok, mind az osztálytársaim részéről, amikor sírva panaszoltam el a dolgot anyukámnak… Az édesanyám másnap eljött velem az iskolába, hogy tisztázzuk a dolgot. A tanítónő azt felelte, hogy ezen nincs mit tisztázni. Rajtam kívül itt minden gyerek szülei az orvos, mérnök, tanár társadalomba tartoznak, nincsenek arra utalva, hogy pénzt lopjanak. Az édesanyám azt válaszolta, hogy ez nem így működik, és ragaszkodott hozzá, hogy az egész osztály előtt tisztázzák az esetet, idézzék fel azt a napot, amikor eltűnt a pénz. Végül így történt, s rövidesen meghallgatásra került az a gyerekcsoport, aki a pénzért felelt. Kiderült, néhány percen belül az igazság, az, hogy közülük az egyik kislány költötte el a pénzt. Édesanyám ragaszkodott ahhoz, hogy történjen bocsánatkérés is. Így muszájból megbékéltünk egymással. A három lány azonban végig, amíg egy osztályba jártunk, nem szólt hozzám egy szót sem. Az egyikük az eset után 8 évvel bocsánatot kért tőlem. Számomra akkor már nem volt annyira fontos, de nagyon jólesett.”

Ma  már nem elfogadott nevelési eszköz a testi fenyítés, így erre szerencsére kevés példát találunk, de olyan helyzetekre, amikor a pedagógus nem pártatlan, előítéletes és cserben hagy egy méltatlan helyzetben az osztálytársakkal szemben, sérteget, megaláz, kinevet, megsemmisít, sajnos túl sok példát hallunk és látunk.

Olyan is előfordulhat, amikor a pedagógus tapasztalatlansága és megfelelési vágya miatt okoz károkat a diákoknak. A napokban derült fény egy konkrét esetre, amikor is egy kezdetektől jó tanuló, szorgalmas kislányon negyedikes korában a kiégés tüneteit tapasztalták egy lelkes fiatal tanító néni módszerei miatt. A tanítónő pozitív diszkriminációval motiválta a diákjait, rengeteg szorgalmi feladatot adott, aki meg akart felelni neki, gyakran késő estig, hétvégén és szünetekben is tanult. Aki pedig nem tartozott a szorgalmas, jó tanuló diákok közé, azzal szinte nem is foglalkozott - olvashatjuk a wmn.hu cikkében.

Amikor a szülők elmesélték a többi szülőnek is gyermekük problémáját, kiderült, hogy az osztályban a tanulók jó része szorong, stresszel és depressziós tüneteket mutat. Mindenki azt hitte, hogy az esetük egyedi, de így összeállt a kép. Bár a pedagógus jót akart, mégis ártott diákjainak.

Ezeket a történeteket olvasva, illetve saját emlékeinkben kutatva biztosak lehetünk benne, hogy az iskolaválasztásnál nem is a tananyag és a számonkérés erőssége a legfontosabb, sokkal inkább a pedagógus személye.

Mit tehet a szülő?
 

• Első lépésként érdemes lehet meghallgatni a pedagógust. Kérjünk időpontot hozzá, beszélgessünk vele. Kérdezzük meg, mik a nevelési elvei, mit érez hivatásának, hogyan látja gyermekünket? Egy ilyen beszélgetésből nagyon hasznos lehet. Kiderülhet számunkra is, hogy a pedagógusnak mik az elvei, értékrendje, elvárásai, módszerei, és azokkal tudunk-e azonosulni. Megtudhatjuk, hogy tud-e, akar-e segíteni a gyermekünknek? Tudunk-e közösen megoldást találni, mennyire tekint partnernek minket?
• Beszélgessünk a többi szülővel is a problémáról. Könnyen lehet, hogy nem egyedi a problémánk, és segíthet a megoldásban, ha nem vagyunk egyedül.
• Ha azt tapasztaljuk, hogy a pedagógussal nem lehet szót érteni, nem segít a probléma megoldásában, keressük meg az iskola vezetését, akár a többi szülővel együtt.
• Ha az iskola vezetése sem lép érdemben a gyermekek védelméért, úgy a legjobb döntés az iskolaváltás. Akár évközben is, akár úgy is, ha emiatt többet kell utazni.
• Ne féljünk szaksegítséget kérni gyermekünknek. Egy iskolapszichológus, vagy akár egy magán gyermekpszichológus sokat tud segíteni neki abban, hogyan dolgozza fel és védje ki az őt ért igazságtalan bántásokat, ráadásul mi is tanácsokat kaphatunk  arról, hogyan segítsük gyermekünknek.

Bízom benne, hogy a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó személyek, bár tudom, hogy nehéz terepen mozognak, de előbb veszik észre magukon a kiégés, vagy az alkalmatlanság jegyeit, és kérnek segítséget időben, minthogy maradandó károkat okozzanak - hiszen biztos vagyok benne, hogy nem emiatt választották ezt a szép és nehéz pályát.

Kép: jarmoluk / Pixabay