SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

5 hiba, amelyet gyakran elkövetnek a szülők

Családinet [cikkei] - 2016-12-06
A mai gyerekek nehezen kezelhetőek, önfejűek, és valljuk be sokszor a szülők fejére nőnek. Hányszor láttunk már üzletben makacsul üvöltő gyereket, vagy felnőttnek üvöltöző fiatalt? Miért lesz gyerekközpontú az egész napunk, miért a gyerek mondja meg, hogy hová megyünk, mit veszünk, vagy éppen mit csinálunk? Szakemberek szerint a szülők nagyon sok esetben hibásak azért, mert a gyerek “rabszolgáivá" válnak.
5 hiba, amelyet gyakran elkövetnek a szülők

Nézzük azokat a hibákat, melyeket oly gyakran elkövetnek a szülők. Emma Jenner, a Huffington Post szakértője szerint 5 súlyos hiba jellemző, melyeknek következményeit csak sokkal később fogjuk megérezni.
 

1. Félünk a saját gyerekünktől

Ha a gyerek egy másik csészéből kéri a tejet, mint amibe éppen kitöltöttük, gyorsan igyekszünk teljesíteni a kívánságát, hogy elkerüljük a hisztit. Attól félünk, hogy nem fogja meginni a tejet, és sírni kezd.
Emma szerint ez egy nagyon nagy hiba. Ne hagyjuk, hogy a gyerek parancsoljon. Ha nem tetszik neki a csésze, és ezért nem akarja meginni a tejet, nyugodtan sírjon, akár vonuljon be a szobájába, és ott rendezze magában a dolgokat. Nem kell mindig azt tenni, amit a gyerek mond, hagyjunk időt neki, hogy átgondolja a történteket.
 

2. Csökkennek az elvárások

Az egyik legnagyobb hiba az, ha nyilvánosság előtt csak azért bocsátunk meg egy gyereknek, és adjuk be a derekunkat a hisztijének, mert, hogy “ő még csak egy gyerek, majd kinövi”. Ezzel arra buzdítjuk a gyereket, hogy továbbra is folytassa ezt a viselkedést, hiszen úgyis teljesülni fog minden kívánsága.
Ne felejtsük, egy gyerek mindenre képes azért, hogy elérje, amit akar. Emma azt mondja, hogy elvárásokat kell támasztani a gyerekkel szemben, így ismeri csak meg igazán a határait.
 

3. Kiborulunk, ha mások szidják a gyereket

Régen a tanárok szigorú szavakkal illették a gyereket, ha az nem úgy viselkedett, ahogy elvárták volna. Napjainkban, ha egy tanár szidja a gyereket, a szülő kiáll mellette, védelmezi, esetleg még a tanárt is bepereli. Mielőtt felelőtlenül cselekednénk, gondoljuk át, hogy volt-e oka a tanárnak a gyereket szidni, megfenyíteni.
 

4. A gyerek áll mindig az első helyen

Sajnos sok szülő eltúlozza a dolgokat, és a nap 24 órájában a gyerek kiszolgálására fekteti a hangsúlyt. Ne tegyük ezt, mert egy bizonyos szinten túl már egyáltalán nem fogjuk tudni irányítani őt. 
Sok szülő már teljesen félredobja a saját életét, csak a gyereknek él. Tanulja meg, hogy mindenkinek megvannak a saját feladatai, kötelezettségei, tanuljon meg egyedül játszani, és akkor is képes legyen lefoglalni magát, ha éppen nem vagyunk mellette. Higgyük el, nem történik semmi, ha a gyerek egy kis időre egyedül marad.
 

5. Nem mindig a könnyebb út a jobb!

A szülők gyakran a könnyebb utat választják, hogy jobb legyen a gyereknek. Például inkább kezébe adják a telefont, hogy azon nézze a mesét, minthogy olvasnának neki. Vagy inkább megveszik neki a csokit, csak azért, hogy ne üvöltsön az üzletben. Meg kell tanítani a gyereket arra, hogy hogyan legyen türelmes.

Forrás: Filantropikum.com
Fotó: martakoton/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja