SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

TikTok videónak köszönhetően találtak egymásra 19 évesen a csecsemőként elválasztott ikrek

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-06
Az anyának a kórházban azt hazudták, hogy meghaltak a babái. Két örökbefogadó család vásárolta meg a lányokat, akik 19 éves korukban találtak egymásra egy TikTok videó által. Úgy érzik, eddig hazugságban éltek.
TikTok videónak köszönhetően találtak egymásra 19 évesen a csecsemőként elválasztott ikrek

19 év után talált egymásra a két testvér

"Olyan volt, mintha tükörbe néztem volna"

19 év kellett ahhoz, hogy a csecsemőkorukban illegálisan elválasztott ikrek egymásra találjanak, mindez peddig egy TikTok videó segítségével történt  – történetükről a LADbible írt. 

Amy Khvitia már 12 éves korában sejtette, hogy van egy ikertestvére, hiszen egy tehetségkutatóban látott egy kislányt, aki nagyon hasonlított rá. Az anyukája azonban a kérdéseire csak annyit felelt, hogy mindenkinek van egy hasnonmása. 

Ám az ismerőseiknek is feltűnt a hasonlóság közte és a tévében látott kislány között, és egyre csak azt kérdezték, miért használ más nevet Amy a tévében. 

Az igazságra azonban még további hét évet kellett várni. Ekkor osztott meg ugyanis egy videót Amy a TikTokon az új szemöldökpiercingjéről. A videó pedig eljutott az ikertestvéréhez is, aki úgy döntött, hogy felkeresi őt.
 


 

A grúz lányok online megismerkedése során kiderült, hogy nemcsak külsőre, de belsőre is hasonlítanak egymásra. Megbeszéltek egy találkozót is. 

"Olyan volt, mintha tükörbe néztem volna, pontosan ugyanaz az arc, pontosan ugyanaz a hang. Én vagyok ő, ő pedig én” – mondta Amy. Ano, a testvére pedig hozzátette, hogy nem szeret ugyan ölelkezni, de őt megölelte. 

Mindketten elmondták a családjuknak a történteket, majd kiderült, hogy a kórházat, ahol születtek, már lebontották. Őket pedig 2002-ben néhány hét különbséggel fogadták örökbe illegálisan. 

A lányok azóta találkoztak a vér szerinti édesanyjukkal is, akinek a szülés után azt hazudták, hogy kisbabái meghaltak a kórházban. 
 


 

Amy úgy fogalmazott, hogy egész életében hazugságban élt, Ano pedig nagyon dühös a családjára.
 

Rendszerszintű lehetett a babalopás abban az időben

Az örökbefogadó családok egyébként azt mondták, fogalmuk sem volt arról, hogy a lányoknak van ikertestvérük, és azt sem tudták, hogy a babavásárlás illegális. Azt azonban nem árulták el, hogy mennyit fizettek a gyerekekért. 

Hasonló esetek felkutatására létrejött egy Facebook-csoport, ahol egy újságírónő, Tamuna Museridze azt állította, ő is csak felnőttként szembesült azzal, hogy örökbefogadták. Szerinte rengeteg babát lophattak el abban az időben, akár 100 ezret is, akkor ugyanis úgy véli, ez rendszerszintű probléma volt. 

A grúz kormány egyébként 2005-ben változtatott az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályokon, 2006-ban pedig további szigorításra került sor éppen az illegális örökbefogadások visszaszorítása érdekében. 

Indexkép (illusztráció): Jess Foami képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja