SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Július 12-ig pótolhatják hiányzó dokumentumaikat a felvételiző diákok

Családinet [cikkei] - 2023-07-05
Július 12-ig, vagyis jövő szerdáig pótolhatják a felvételiző diákok a még hiányzó dokumentumaikat, és addig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel.
Július 12-ig pótolhatják hiányzó dokumentumaikat a felvételiző diákok

Mint írták, a jelentkezők a pontszámításhoz még szükséges dokumentumokat a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételi rendszer "Dokumentumok" menüpontjában tölthetik fel, és ugyanitt követhetik nyomon azok elbírálását is.

A közlemény szerint nem kell feltölteni a 2006. január 1. után megszerzett érettségi bizonyítványt, illetve tanúsítványt - így a tavaly május-júniusi érettségi eredményeket tartalmazókat - a 2003. január 1. után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványokat, illetve a 2006. február 1. után szerzett hazai oklevelet sem.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezek adatait az elektronikus közhiteles nyilvántartásokból veszik át. Ha a felvételiző a jelentkezés után szerezte meg nyelvvizsgáját, akkor a felületen csak a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait kell megadnia. Az idei érettségi eredmények folyamatosan érkeznek meg a központi felvételi nyilvántartásba - írták.

A felvételizők egyetlen alkalommal - jövő szerdáig - módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét, az E-felvételi "Sorrendmódosítás" menüpontjában. A változtatások az elküldött kérelmek feldolgozása után jelennek meg az ügyintézési felületen. A sorrendmódosításkor csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átrendezni vagy törölni, új képzés már nem rögzíthető - ismertették.

A személyes adatok változását szintén jövő szerdáig jelezhetik a felvételizők a "Személyes adatok" menüpontban. Egyes személyes adatok - mint a névváltozás, vagy az állampolgárság esetleges változása - módosítását dokumentummal is igazolni kell.

A közleményben jelezték, hogy az idén külföldön érettségizők vagy felsőfokú oklevelet szerzők számára a dokumentumbenyújtási határidő július 18., és az ezen határidőig benyújtott dokumentumok feldolgozása a ponthatárok kihirdetéséig tart.

A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 26-án hirdetik ki, és azok elsőként a felvi.hu honlapon lesznek elérhetőek. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobiltelefonszámukat, már aznap SMS-ben kapnak értesítést az eredményről. A besorolási határozat - amely tartalmazza, hogy a felvételiző mely képzésen kezdheti meg tanulmányait - legkésőbb augusztus 5-ig az online felület "Hivatalos iratok" menüpontjában lesz elérhető és erről minden jelentkezőt e-mailben is értesítenek - olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.

Forrás: MTI
Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja