Füzes Pétert vonzotta a lehetőség, hogy egy tanévet külföldön töltsön. Családjával korábban élt Németországban, gondolta, egyedül is kipróbálja magát, hogy mennyire tud helytállni egy idegen országban. Így esett a választása az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítványra, amely számos országban jelen van, és több évtizedes tapasztalattal bír a nemzetközi cserediákprogramok terén. Peti 2019 októberében adta be a jelentkezését egy lengyelországi nyaralás után. Úgy gondolta, szívesen megismerné jobban a lengyel embereket, a nyelvet és a kultúrát. Az AFS lengyelországi szervezete találta azt a lublini családot, akik vállalták, hogy tíz hónapra családtagként befogadják a magyar diákot.

Peti izgatottan várta a 2021 őszi indulást, és már tavasszal felvette a kapcsolatot a család két, hasonló korú lányával, akikkel több levelet is váltott. Augusztus végén utazott Krakkóba, ahol az AFS kétnapos összetartása után érkezett meg Lublinba. Az első napokban minden jól is alakult, bár a fogadó család Peti szerint elég visszafogottan viselkedett. A visszafogottság aztán teljes közönybe váltott, mi­után elkezdődött a tanév. Az 58 négyzetméteres lakásban Peti egy „sufnit” kapott, aminek csak egy apró, függöny nélküli belső ablaka volt, így bárki beláthatott a hozzá.

Befogták a házimunkába is: a magyar diák kertet ásott, nemcsak a saját szobáját tartotta rendben, de vele takaríttatták hetente a fürdőszobát és a WC-t is (előfordult, hogy a családfő mögötte állt, hogy ellenőrizze, valóban kimeri-e a csészéből a vizet, mielőtt kisikálja).

A család kutyájának sétáltatásába is beszállt. Peti úgy gondolta, a békesség és a beilleszkedés érdekében ezeket meg kell tennie. Szó nélkül végezte hát a rá kiszabott feladatokat.

Cserébe azonban semmit sem kapott. Az érkezése utáni hetekben elvitték egy múzeumba és egy kiállításra, de később nem szerveztek semmilyen programot, még közös otthoni étkezések sem voltak. Adódott egy kisebb nézeteltérés is abból, hogy Peti egyszer nem ment haza rögtön iskola után, csak később, ami miatt megbízhatatlannak minősítette az anyuka. Peti innentől datálja az elszigetelődés kezdetét. Egy idő után azt vette észre, teljesen magára maradt. Egyáltalán nem beszéltek vele, azt sem kérdezték meg, amikor hazaért az iskolából, milyen napja volt, vagy evett-e valamit. Bár, ahogy Peti megjegyezte, otthon sem mindig volt ennivaló. Halottak napjára pedig úgy utaztak el két napra, hogy erről előtte egy szót sem szóltak neki. A szülők itthonról igyekeztek biztatni, hogy tartson ki, tegyen meg mindent, hogy elfogadja a kinti családja. Peti azonban nem tudta, mitévő legyen, látszólag semmi sem működött. Hiába hívta ő a családot, a lányokat, hogy menjenek uszodába vagy sétálni, és hiába kérdezte a fogadóanyukától, mit kellene másként csinálnia. Választ nem kapott.

Amikor október végén Peti osztályát karanténba küldték a vírus miatt, azt mondták neki az iskolában, ő továbbra is szabadon járhat közösségbe, mert be van oltva. Ám a fogadószülők ezt nem engedték meg. Peti egyre csalódottabb lett, nem ezt a képet festették neki itthon az AFS összejövetelein.

Peti kinti tanárától online órákon tanul tovább lengyelül
Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Végül megkereste a mentorát, az AFS berkeiben őrangyalnak hívott személyt – akinek leginkább támogatnia kellene a külföldi diákokat a program idején –, egy 20 éves lengyel lányt, akivel beszélt a családváltás lehetőségéről. Ola először segítséget ígért, ám később kiderült, semmit nem tett (ezzel, nem mellesleg, jelentős anyagi kárt okozott), majd azt javasolta Petinek, keressen ő családot magának. Ekkor Peti úgy döntött, leül lengyel anyukájával, és elmondja, nem érzi jól magát, másik családba menne. A fogadóanyuka rosszul fogadta a bejelentést, és hálátlannak nevezte Petit. Másnap hárman – a mentor, a szintén AFS-es édesanyja és a fogadóanyuka – meg is fenyegették, hogy ezért őt akár haza is küldhetik. Peti körül végképp megfagyott a levegő.

A Füzes család ezen a ponton úgy döntött, segítséget kér az AFS itthoni szervezetétől. A történet innentől bonyolódik igazán, mivel – érthető módon – a család a fiuk érdekeit tartotta szem előtt, az AFS viszont a sajátját, ráadásul több időre lett volna szüksége, hogy új családot keressen Peti számára. Ő viszont – szintén érhető módon – ezek után nem szeretett volna tovább Lublinban maradni. Peti szülei végül úgy döntöttek, kiutaznak Lengyelországba, hogy hazahozzák gyermeküket. Az AFS számára ez a lépés azt jelentette, a diák önként szakította meg a programot, vagyis semmilyen visszatérítés nem jár a családnak az általuk előre befizetett hatalmas összegből (konkrét számot nem írunk, de hét számjegyű összegről van szó).

A történetet mégse jogi szálon futtassuk tovább, hiszen Peti családja sem azért kereste meg lapunkat, hogy ilyen jellegű segítséget kérjen. Az édesanya és az édesapa is hangsúlyozta, inkább azt szeretnék, esetük szolgáljon tanulságként azoknak, akik külföldi tanévre készülnek. A programmal történő ismerkedés, az összejövetelek alkalmával vetített kisfilmek és egyéb bemutatók során nyilván csak az „arany” oldalát mutatják be a lehetőségnek – boldog, elégedett diákok, akik rengeteg élménnyel, új nyelvtudással és számos barátsággal tértek haza a külföldi tanévet követően. Csakhogy az árnyoldal ilyenkor nem látszik, és csak utólag hallottak ők is olyan diákokról, akik Petihez hasonlóan több rossz élményt kaptak, mint jót. Azt is csak fiúk hazatérte után tudták meg, hogy a lublini fogadócsaládnál az előző, francia vendégdiák is csak három hónapig bírta.

– Legyen mindenképpen gyanús, ha a fogadócsaládban a szülők nem mutatnak érdeklődést előzetesen sem a fogadni kívánt diák, sem pedig annak szülei, családja iránt. Vegyék jelnek, ha egyetlen képet sem küldenek a lakásukról, vagy arról a szobáról, ahol el kívánják szállásolni a gyermeküket! A szülők és a diákok számára tartott úgynevezett orientációkon merjenek kérdezni, ne szégyelljék magukat! Ne csak a program szép oldalát lássák! Kérdezzék meg, mi van, ha probléma adódik? Mi is bíztunk Peti talpraesettségében, alkalmazkodó-, és problémamegoldó képességében. Mégsem volt ez elég akkor, amikor előállt az adott helyzet, és magára maradt egy távoli, idegen országban, 16 évesen – fogalmaztak a Füzes szülők.

Az esettel kapcsolatban megkerestük Boros Ákost, az AFS Magyarország nemzetközi igazgatóját is. A vele készült beszélgetést hamarosan olvashatják a Feol.hu-n.

Cikk forrása: Feol.hu 

Indexkép: Keindl Anita, az édesanya, Péter és Füzes Csaba, az édesapa
Kép forrása: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap