SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elkényeztetett gépfüggők vagy egy minden eddiginél okosabb generáció?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-08-02
Avagy: talán mégsem kell annyira féltenünk a fiatalokat
Elkényeztetett gépfüggők vagy egy minden eddiginél okosabb generáció?

Hányszor hallottad már az elmúlt években, hogy a mai fiatalokat beszippantotta a virtuális tér, hogy képtelenek a való életben kapcsolatokat létesíteni, hogy elkényeztetettek és önállótlanok?

Ugyanakkor ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a nemzedéket, úgy találjuk, valójában sokkal talpraesettebbek és intelligensebbek, mint előttük bárki.

A New York Times több szakértőt kérdezett meg a témában, és ez alapján az eddig megszokottnál jóval árnyaltabb képet kapott az ezredforduló környékén született úgynevezett Z-generációról. Ők azok, akiket digitális bennszülötteknek is szoktak nevezni: akik kisgyerekkoruktól megszokták a mobiltelefonok, a számítógép és az internet használatát, és akik legkésőbb kiskamasz koruktól láthatták a szüleiket okostelefont és közösségi oldalakat használni – majd nagyon hamar ők is birtokukba vették ezeket az eszközöket. Ez pedig igen komoly hatással lett a személyiségükre, és a szüleik előtt ismeretlen irányba kezdtek fejlődni.

"Elkényeztetettek, megszokták, hogy minden elérhető egy gombnyomásra."
"Mi bezzeg még megküzdöttünk egy sima telefonhívásért is."
"Nem bandáznak a téren, nem járnak bulizni, csak a gépüket nyomkodják egész nap"
 – halljuk a szülők és a többi felnőtt helytelenítő megjegyzéseit nap mint nap. A megállapításokban kétségkívül van igazság.
 

De valóban akkora a probléma, mint látszik?

Tény, hogy a mai fiatalok már nem igazán tisztelik automatikusan a tekintélyt. Ez valóban vezet néha pokoli iskolai és családi helyzetekhez, helyes mederben tartva azonban pozitív hozadéka is lehet: egy olyan fiatalság, amely kiáll a jogaiért, és már fiatal korban aktívan képes tenni azért, hogy jobb legyen körülötte a világ. Néhány hónapja hazánkban is nagy port kavartak a tüntető középiskolások, akik kulturált hangnemben, értelmes javaslatokkal előhozakodva fejtették ki, mi a problémájuk a közoktatással. Amikor pedig a Független Diákparlament szóvivője, Kálló Dániel nyugodt, érett viselkedésével szinte a földbe döngölte az Echo TV őt megalázni kívánó műsorvezetőjét, mindannyian láthattuk: a jogtudatosság kamaszkorban sem egyenlő a szemtelenséggel. (A felvétel ma már sehol nem érhető el, az Echo TV letiltotta.)
 

Tény, hogy a mai kamaszok sokkal kevésbé élnek veszélyes életet, mint a korábbi nemzedékek tagjai.

Ritkábban járnak el szórakozni, kevesebbet isznak, később kezdik a szexuális életet. Ehelyett inkább a szobájukban chatelnek a barátaikkal vagy játszanak online játékokat. Vannak kutatók, akik mindezt aggasztó trendnek tartják, és úgy vélik, a sok kütyüzés tönkreteszi a fiatalok egész életét. Hazánkban a legnevesebb pszichológusok, mint Vekerdy Tamás vagy Tari Annamária is leginkább ezt az álláspontot képviselik.

Mások azonban nem látják ilyen sötéten a helyzetet. Az ENSZ Gyermekjogi Alapja, az Unicef decemberi jelentése alapján a mérsékelt eszközhasználat még jót is tesz a mentális egészségnek: azok a fiatalok, akik ésszerű keretek között használják a számítógépet, jobban vannak lelkileg, mint azok, akik egyáltalán nem vagy éppen túl sokat gépeznek. Mindennek a hatása azonban eltörpül az olyan tényezők mellett, mint a család működése, anyagi körülményei vagy a társas kapcsolatok dinamikája – ezek, és nem a gép előtt töltött idő az, ami befolyásolja a fiatalok állapotát.

Niel Howe, a Millenals Rising (Az ezredfordulós generáció felemelkedése) című könyv szerzője is optimista nézetet vall: "A mai fiatalok nagyon ügyesen fordítják a szabályokat a maguk javára, és kiválóan tárgyalnak a szüleikkel arról, hogyan lehet tágítani a határokon. Ez egy nagyon hatékony módszer, és minden eddiginél több teret ad nekik. Nem a korábban jellemző »utánam a vízözön« – típusú nemzedékről van szó. Sikerült építő jellegű kapcsolatot kialakítaniuk az idősebbekkel, együttműködnek azokkal, akikben megbíznak, így próbálják meg hatékonyabbá és erősebbé tenni a környezetüket."

Igen, a mai kamaszok és fiatal huszonévesek nem olyanok, mint mi voltunk. De mi olyanok voltunk, mint a szüleink? És azok, akik a 60-as, 70-es években voltak fiatalok, vajon nem botránkoztatták meg halálosan az idősebbeket? A maiak sem rosszabbak, csak mások. Hatalmi szó, tagadás és szörnyülködés helyett talán érdemesebb lenne megismerni őket. Mindannyian jobban járnánk.

Indexkép: wikimedia.org

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja