Kamaszkorod cikis nyara Drága Kincsem, Egyetlen Fiam! Jobb címet nem is találhattam volna ennek az emlékeztető levélnek. Már születésed előtt is jelezted, nem lesz felhőtlen a kapcsolat kettőnk között, pláne, mikor belépsz majd kamaszéveidbe. Nagyon nagy türelemre és még több energiára, kitartásra volt szükségem, hogy egyáltalán életet verjek még ki nem bontakozott magzati fejedbe, de már akkor megfogadtam, hogy rám minden körülmények között számíthatsz, s tőlem a türelemmel együtt mindent meg fogsz kapni, ami másnak, vagy éppen nekem nem adatott meg. Természetesen, az adott lehetőségek határáig. Megfogadtam, bár akkor még nem sejtettem, hogy ez mivel jár majd együtt. Vegyész precizitással összeötvözött természeted, a mai napig nem tudom kitől örökölted! Annyi makacsságot, annyi hisztérikus megnyilvánulást még az életben nem tapasztaltam senkitől, mint amit néhány év során tanúsítottál kamaszkorodban velem, velünk szemben. Honnan? Honnan szorult beléd az a mérhetetlen ellenállás, amivel jó pár éven keresztül megajándékoztál? Lehettél volna fukarabb is! Most már talán úgy látszik, kezdünk kilábalni ebből az időszakból, de őszintén megmondom, most így papíron keresztül, egyenesen a szemedbe, hogy rendesen megkeserítetted az életemet. Mos húsz éves vagy. Még nem felnőtt, még mindig inkább csak gyerek, de szerencsére mára már sikerült sok mindent elhagynod régi énedből. Még azért hagytál faragnivalót rendesen, de majd idővel arra is sor kerül! Az élet annyira furcsa. Én is voltam állítólag kamasz, mint ahogy Te is keresztülmentél ezen az időszakon, de mint ahogy én elfelejtettem a saját dolgaim nagy részét, ugyanúgy Te sem emlékszel sok mindenre. Hát figyelj ide Drágaságom! Felfrissítem egy kicsit az emlékezetedet. Nem akarok, Isten őrizz, hogy minden ügyes-bajos dolgodat most a szemedre vessem, de egy példát mindenképpen kiragadnék ebből a "gyönyörű" időszakból. Egy példát, ami méltóképpen igazolja és tömören adja vissza mindazt, amire egy kamasz képes. Amire Te voltál képes. Azért, hogy visszaidézd Te is, okulj belőle, és azért, hogy előre lásd, mivel kell majd számolnod, ha a Te sarjad lesz kis-, vagy nagykamasz. Íme, az emlékezet felfrissítő történet: Életünk egy szakaszában megengedhettük magunknak, hogy a szomszéd országokat mellőzve, nagyobb távolságokra is utazhassunk. Idejekorán beleugrottunk egy üdülőjogba, ami hosszú éveken át csak nyűg volt a nyakunkon, de most apáddal elhatároztuk, hogy élünk a lehetőséggel, fix, jó minőségű szálláson fogunk nyaralni. És ráadásul jó messze az otthonunktól. Nem avattunk be a szervezés részleteibe, 16 éves zsenge korodban túl sokat nem feltételeztünk rólad ezen a téren. Meglepetésnek szántuk. Meg is lepődtél abszolúte mértékben, mint ahogyan mi is rajtad. Addig semmi gond nem volt, élvezted a családi nyaralásokat, akár szűk családi körben, akár nagyobb társaságban, de ellenállás nélkül, örömmel, velünk együtt. Velünk együtt csodáltad a tengert, velünk együtt örültél, ha kiszabadulhattunk a hazai tél fokságából, bőrünkön érezhettük az afrikai tél simogatóan meleg napsugarait. Mindez azonnal a feledés mély bugyrába hullott, amint megemlítettük neked, hogy mivel is lepünk meg 16-ik születésnapodra. Hosszas szervezés előzte meg ezt a pillanatot, amit nem kívánok teljességgel részletezni most előtted. Nem volt mindegy, hogy mennyiért és hogyan tudunk repülőjegyet szerezni, de akkor már nagyobb volt bennünk a vágy a maja kultúra megismerésére, minthogy kapásból elvessük az ötletünket. Jóval korábban, még az utazás előtt fel kellett fedni előtted a titkot, hiszen még ki kellett kérnünk az iskolából is. Az meg sem fordult a fejünkben, hogy Téged is megkérdezzünk, akarsz-e egyáltalán jönni? Készpénznek vettük, hogy a csillagokig ugrasz majd örömödben, ha meghallod, hová is utazunk. Óriásit tévedtünk! Istenem, de mekkorát! Később már összeállt a kép, hogy miért is ütköztünk ilyen heves ellenállásba, de akkor semmit nem értettünk belőle. Őrjöngtél, sírtál, ordítottál. Kijelentetted, hogy semmi szín alatt nem jössz velünk Mexikóba, ne is álmodjunk róla. Mindezt akkor, amikor a drága repülőjegyek már a kezünkben voltak. Nem értettem, miért is mondasz ilyeneket Te, aki minden évben már januártól kezdve érdeklődtél, hova tudunk elmenni az idén? Türelmesen magyaráztam, napokon keresztül fűztelek, hogy felejtsd el azt, ami most itthon tartana, megtalálod két hét múlva is, de Te hajthatatlan voltál. Minden idegszáladdal tiltakoztál az ellen, hogy kimozdítsunk egy szuper nyaralásra. Ráadásul mindezt magyarázat nélkül. A cérnám akkor szakadt el igazán a spulniban, amikor a fejemhez vágtad még, hogy nem kényszeríthetlek erre az utazásra! Hinnye, hogy az Isten rogyassza rád az eget! De igen fiam! Ha Te ezt kényszernek érzed, hát érezd annak, most már akkor is jönni fogsz, ha belegebedsz is! Más gyerek tetőtől talpig nyalná körbe a szüleit egy ilyen ajándékért, Te meg itt őrjöngsz, mert kényszerítőnek érzed? Istenem hova fajult a világ? Vagy csak én nyúltam ennyire mellé a nevelési módszereimben? Hát mit neveltem belőled? Baromira nem érdekel, hogy mi a bajod, baromira nem érdekel, hogy kényszernek érzed, akkor is velünk fogsz jönni, ha megkötözve viszlek, akaratod ellenére, és punktum! Mindent latba vetettél, hogy kikészíts idegileg, még az indulás napján is. Sikerült, ezt így utólag elárulom neked. Ilyen feszült idegállapotban még az életben nem indultam el itthonról. Ha még emlékszel, nem egyedül, hanem a barátainkkal utaztunk, ami azért tűnt jó ötletnek, mert nekik is volt hasonló korú lányuk, így nem maradtál (volna) csak velünk egyedül nagy kényszerhelyzetedben. Az csak később derült ki - már utazás közben -, hogy ők is megvívták ugyanezt a csatát a saját gyermekükkel szemben, aki a maga őrjöngő stílusában szintén nem kért ebből a nyaralásból. Mi történt? Vajon mit nem vettünk észre? Vajon mit hagytunk ki a saját kamasz emlékeinkből? Az nem lehet, hogy egyszerre mindkét szülőpáros ekkorát hibázzon a nevelésben! Sem nálunk, sem náluk nem volt apelláta, mindketten jöttetek velünk, hiába mondtátok egész úton a magatokét, hiába sírtatok, morogtatok még akkor is, amikor már Bécs felé száguldott velünk az autóbusz. A madridi 10 órás kényszerpihenő alatt még dobtatok egy-két lapáttal a hangulatunkra, így igazán üdítő volt a lelkiállapotunk. Néha úgy éreztem, megfojtalak csendesen, titokban. Néha szerettelek volna belegyalulni az aszfaltba, mert úgy éreztem szétrobbanok, ha nem teszek benned valami kárt, ha ezzel a módszerrel nem tudom elérni, hogy abbahagyd az állandó nyavalygást. Tettem volna mindezt azzal a jó szándékkal, hogy végre észrevetessem veled, mekkora ajándékot kaptál az élettől! A várakozás és a hosszú utazás alatt, míg megérkeztünk Mexikóvárosba volt bőven időnk beszélgetni a barátainkkal, hogy eszmét cseréljünk, számunkra teljesen idegen, idegtépő és érthetetlen viselkedésetekről. Kiderült, hogy barátunk lánya éppen őrülten szerelmes, és emiatt tiltakozott az utazás ellen. Mivel Te nem voltál hajlandó semmit mondani a háttérdolgokról, így valami hasonlót feltételeztünk a Te ellenállásoddal kapcsolatban is. Mint szülő, megtettem mindent még az út során is. Türelmesen elmagyaráztam, hogy ez a pici idő nem fogja szétszakítani a kapcsolatodat, de nem tudtalak jobb belátásra bírni. Undok voltál, morogtál, nem voltál partner semmiben. Ez a közel 40 órás utazás, míg eljutottunk Cancunba, mint szülőt, teljesen megsemmisített. Az már csak ráadás volt, hogy alig álltam a fáradtságtól a lábamon, de még így is el kellett viselnem nyomdafestéket nem tűrő stílusodat. Már nem tudtam, hogy mitévő legyek, és már-már hajlottam arra a gondolatra is, hogy képen töröljelek, vagy felültesselek az első hazainduló gépre, csakhogy vége szakadjon ennek az áldatlan állapotnak. Szerencsére nagyobb volt bennem és benned is a gyávaság, minthogy erre sor kerüljön. A szállásunk elfoglalását követően egy kissé alábbhagyott a morgás, egy kissé megenyhültek a kedélyek. De sajnos még nem teljesen. Az első hét nagy része hasonló hangulatban telt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtetek a helyi animátorral. Hála az égnek ettől az időponttól kezdődően nem kellett a nap minden pillanatában látnunk a savanyú képeteket. Kicsit moderáltátok a viselkedéseteket. Sőt hajlandóak voltatok velünk eljönni, és a magatok módján megcsodálni azt a több ezer éves rommaradványt, a Cichen Itzát, amit mi felnőttek ki nem hagytunk volna semmi pénzért sem. Az önfeláldozó hozzáállásotok sajnos elég rövidre sikerült. Miután megtudtátok, hogy azt a hatalmas területet, ahol a rommaradványok találhatók, gyalogosan kell bejárni, visszatértetek a régi kerékvágásba. Nem állítom, hogy kellemes dolog a tűző napon, 40 fokos hőségben caflatni a romok között, de ez itt van, most van rá lehetőség, holnap már nincs rá mód. Most kell megnézni, most kell fáradni érte. Mi, felnőttek vettük is a fáradtságot, ti viszont nem. Újra beindult a szátok, újra morogtatok, újra kilátástalanná tettétek, hogy mi jól érezzük magunkat. De már nem foglalkoztunk veletek. Ha nem jöttök, hát maradjatok. Üljetek az árnyékba, és élvezzétek a saját sanyarú sorsotokat. Mi körülnézünk, és majd találkozunk, ha visszaértünk. Barátnőm lánya maradt, neked viszont volt annyi vér a pucádban, vagy megijedtél a következményektől, ami esetleg itthon várt rád négyszemközt, jöttél velem, bár egy kukkot sem szóltál hozzám. Egy egész országnak való ecetet lehetett volna kitermelni a rólad sugárzó savanyúságból. A világ fájdalmát a vállaidon cipelve hallgattad magyarázatomat az elénk táruló látványról. Bár szerintem az egyik füleden be, a másikon ki. Őszinte legyek? Már nem érdekeltél. Ha nem jöttél volna, az sem lett volna számomra nagy probléma. Eljöttél a világ másik végére "kényszerből", hát majd így fogsz emlékezni rá később. Ha maradsz ott, a lánnyal ülve az árnyékban, legfeljebb később, idősebb korodban majd erről számolsz be, nem a látottakról. A romok után egy érdekes helyre, egy földalatti belső tóhoz látogattunk el, ahol az első pozitív megnyilvánulást láttam rajtad, az első pozitív véleményt hallottam tőled. Uramatyám! Hát ezt is megéltük? Az én fiam nem vonul a háttérbe, nem nyarvog, nem őrjöng? Tetszik neki a környezet? Tetszik neki a kirándulás? Mint ahogy később a szabadidő park, a delfinsimogató, az ejtőernyőzés és a többiek. Igen. Ezek a kirándulások valóban olyan felejthetetlen élményeket adtak, amire a mai napig szívesen emlékszel. Mint ahogy szép lassan a többire is. A szállodában az animátor elárulta, hogy egész Mexikó leghíresebb diszkója itt működik Cancunkban, és talán lehetőség van, hogy a korhatártól eltekintve bejuthassatok ti ketten fiatalok. Édes drága Jó Istenem! Ember még nem élt át kamasztól olyan tantaluszi kínokat, mint én, és a barátnőm, ezzel a diszkó látogatással kapcsolatban. Az animátor már az indulás előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy a lányt valószínűleg beengedik, egyrészt mert lány, másrészt, mert idősebbnek látszik a koránál, de az én kölyökképű fiamat, nem jellemző, hacsak nem találunk protektort, aki engedékenyebb. Te fiam, ahelyett, hogy egy pici pozitív hozzáállást mutattál volna, csak úgy áradt belőled a rengeteg negatív hullám. Figyeld meg - mondtad - nem fognak beengedni. Amilyen peches vagyok, biztosan eltanácsolnak. Nincs is kedvem elmenni. Csak kudarc lesz az egész. Akkor minek készülődjek? Jaj drága Istenem! Egy kis észt adjál neki! Vegye már észre, hogy nem biztos az, amit annak hisz. És ha mégis, hát akkor kirándulunk egy jót a nagy büdös cancuni éjszakában. De bevált az előzetes megérzés! A lányt még beengedték (volna), de téged, aki a korodnál jóval fiatalabbnak látszottál, már nem. Édes Istenem! Elindult a pokol. Félreállítottak. Te fiam itt őrjöngtél, a lány a másik oldalon, aki miután megtudta, hogy bemehetne, de egyedül a szülők őt sem engedik. Az egyikőtök jobbra szaladt, a másik balra. A két férfi, apád és a barátunk magasról leszarta a problémát. Beültek az első sörözőbe, hogy ott várják ki, amíg csitulnak a kedélyek. Mi, a barátnőmmel csak álltunk ott az útkereszteződésben, azon problémázva, hogy melyikőtök után szaladjunk. Az egyik után, aki megállás nélkül fröcsög, hogy mi a szarnak kellett eljönni, miért kellett ebbe a blamázs helyzetbe hozni, vagy a másik után, aki őrjöngve sír, toporzékol, mert nem mehet be mégsem az áhított szentélybe? Úgy döntöttünk, hogy mi is leszarjuk a problémátokat. Nem siettünk egyikőtök után sem. Ha nektek jó ez az önsanyargatás, akkor tegyétek. Ha úgy gondoljátok, hogy mi vagyunk a hibásak, felvállaljuk, fogjátok ránk nyugodtan. Elegünk van egyszer és mindenkorra. Nem vagyunk hajlandóak tovább részt vállalni a kamaszvilágból. De azért még tettünk egy utolsó próbát. Közöltük, hogy mi keresünk egy másik diszkót, ha akartok, velünk jöttök, ha nem, hát majd hazamentek. Érdekes módon mindkettőtök visszaballagott, így együtt indultunk el újabb diszkót keresni. A két férfi ebből már viszont nem kért, így ők hazaindultak. Találtunk egy diszkót, ahol nem volt korhatár, bár a bent látottakból nyugodtan lehetett volna. Teljes döbbenetünkre ti mindketten az iszonytató tömegben a fal mellé behúzódva megálltatok, és faarccal, mozdulatlanul töltöttétek el a következő 1-2 órát. Mi viszont, korunkat jócskán meghazudtolva táncoltunk barátnőmmel sok helyi és turista fiatal között. Mi nagyon jól éreztük magunkat. És Ti fiatalok? Ha igen, örülünk neki, ha nem, magatokra vessetek. A diszkó látogatás meghozta a gyümölcsét. Véget ért a háború! A szállodában az animátoron keresztül egyre több fiatallal ismerkedtetek meg, így egy idő után azt vettük észre, hogy már csak enni és aludni jártok haza. Hála az égnek! Legalább jut pár nap pihenés a számunkra is. Az utazás előtti és az első heti megpróbáltatások után a második hét végre igazi nyaralás volt. Annyira jól éreztétek magatokat, hogy a végén már haza sem akartatok jönni. Könnyes szemmel búcsúztatok az animátortól, a többi havertól. Istenem! Miért nem lehetett ezt a diszkót hamarabb felfedezni? Borzasztó sok kellemetlenségtől kíméltük volna meg magunkat. Itt ér véget a történet Drága Fiam. Remélem, emlékezni fogsz rá még sokáig. És remélem arra is, hogy nem sokkal az ominózus kirándulás után már azt kérdezgetted, hogy hová megyünk legközelebb együtt. Pedig néhány héttel korábban még azt jelentetted ki, hogy velünk soha többet sehova. Hát igen, változnak az idők, és szerencsére a felfogás is. Örülök, hogy visszataláltál körünkbe! Ölel nagyon, nagyon sok szeretettel: Anyu.