SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szülinapok, gyerekzsúrok, játékok... 3

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-20
Jó a hangulat? Ha igen, akkor játsszunk tovább...
A "Kelj fel, Jancsi" mindenki számára ismerős játék lehet, de hogy ne feledjük el, azért mégis elhoztam, vidám kinti játék, amelyben a legkisebbtől a nagyobb gyerekekig mindenki részt vehet.
Szülinapok, gyerekzsúrok, játékok... 3

rajz

Hogyan is játsszuk?

Sorba állnak a gyerekek, velük szembe egy kérdező, ha nem tudunk megeggyezni a személyében, kiszámolós játékkal is kiválaszthatjuk.
A kérdező labdát dob a sorban elsőnek álló gyereknek és azt mondja:
- Kelj fel, Jancsi!
- Hány órára? - kérdez vissza a megszólított.
- Két békaugrásra.
A kérdező joga megnevezni, hány lépést kell előre tenni a játszótársnak, és milyen lépésben. Sorra azok győznek, akik beérnek a már előre meghatározott határvonalra.
Az utolsó gyerek lesz a következő kérdező.

Még egy érdekes játék, amelynek nagyon szeretem a hangulatát.
Sok helyen szoborjátéknak nevezik.
Kiszámolós játékkal keressük a kezdő játékost, aki háttal áll a mögötte felsorakozó gyerekeknek, majd elindul.
Amikor pedig hirtelen hátrafordul, szabály szerint a mögötte levő gyerekek szoborszerűen merevednek abba a testhelyzetbe, amelyben akkor voltak, amikor társuk megfordult.
Csak hasra ne essetek, de ha igen, az sem baj...

Óvodában játszottuk, benti játékra ajánlom a következő játékot, amely nem kis vidámságot szerez gyereknek, felnőtteknek.
A gyerekek leülnek a földre, egy gyerek lesz a cica, aki körbemászik a lakásban, és nyávogó hangon odadörgölőzik valamelyik ülő gyerekhez. Az ülő gyerek megsimogatja a nyávogó cicát, s nagyon komolyan azt kell mondania: "Szegény cicus". Ha elneveti magát, akkor ő lesz a mászó cica, aki minél "cifrábban" nyávog, annál hamarabb adhatja át helyét a következő játékosnak.

Rajzolós játék, amely még albumba is kerülhet, nem kis örömet szerezhet felnőttkorban, amikor előkerülnek a gyerekkor féltve őrzött kincsei.

A gyerekek körülülik az asztalt, mindenki előtt színes ceruza, papír. Embert kell rajzolni, de úgy, hogy előbb mindenki lerajzolja az ember fejét, aztán hátrahajtja a papírt, és a mellette levő gyereknek adja tovább, aki rárajzolja a nyakat, hátrahajtja a papírt és így tovább, amíg el nem készül a rajz, fel nem kerül az ember lábára a cipő.
Végül megnézzük a műveket. Aki ragaszkodik hozzá, haza is viheti.

Elég gyakran említettem, hogy kiolvasással lehet játékost választani. Milyen kiolvasók, kiszámolók is vannak?
Lássuk csak, de hisz beletörik a nyelvetek!

Éni, péni, jupiténi
Éni, péni, jupiténi,
Efer, gefer, guminéni,
Iszipó, iszipó,
Te vagy a fogó!

A közkedvelt: Ecc, pecc...

Ec, pecc, kimehetsz,
Holnapután bejöhetsz,
Cérnára, cinegére,
Ugorj cica az egérre, fuss!

A jó ritmusú: Egyedem-begyedem

Egyedem, begyedem, tengertánc,
Hajdú sógor, mit kívánsz?
Nem kívánok egyebet,
Csak egy falat kenyeret,
Szil, szál, szalmaszál,
Eriggy pajtás, te hunyjál.

Lementem a pincébe

Lementem a pincébe vajat csipegetni,
Utánam jött édesanyám hátba veregetni,
Nád közé bújtam, nádsípot fújtam,
Dí, dá, dú,
Te vagy az a nagyszájú

Még jövök!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja