SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így tarthatod távol gyermeked az internet veszélyeitől

Családinet [cikkei] - 2014-05-22
Csak annyit látunk, hogy gyermekünk a gép előtt ül, és látszólag nyugton van, de mi zajlik valójában ilyenkor szeme előtt? Az internetezés lehetséges veszélyeire és az azokkal szembeni védelemre hívta fel a figyelmet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Így tarthatod távol gyermeked az internet veszélyeitől

A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege, hogy a kiskorúak sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz.
A könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert a szolgáltatók honlapjáról lehet majd letölteni – közölte az államtitkár. A szolgáltatóknak a szoftverek elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatót is közzé kell tenniük honlapjukon, negyedévente pedig értesítőt kell küldeniük a felhasználóknak a szűrőszoftver újításairól, fejlesztéseiről.

Balatoni Monika szólt arról is, hogy szeptember 1-jétől a nyilvános könyvtárak és az iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata.

Elmondta, a kormányzat nem akarja a fiatalok internethasználatát megtiltani vagy lebeszélni őket róla. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy egy Google-felmérés szerint Közép-Európában a magyarok interneteznek a legtöbbet, ezért is oda kell figyelni arra, hogy a gyerekek biztonságban vannak-e az "internet végtelen világában".

Felmérések szerint a fiatalkorúak az internetnek nem elsősorban az "információs jellegét" használják ki, tehát nem az oktatási segédanyagokat keresik, hanem a közösségi oldalakat preferálják – tette hozzá. Utalt arra, hogy a közösségi oldalakon 13 évesnél fiatalabbak nem lehetnének fenn, mégis ma már hat-hétévesek is naponta minimum fél órát használják a közösségi hálót. Az államtitkár egy másik friss felmérést is ismertetett, amely szerint a 14 éves gyerekek már napi négy órát töltenek közösségi oldalakon.

A törvény előírta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozzon létre egy internetes kerekasztalt, amelynek egyebek mellett az a feladata, hogy meghatározza a szűrőszoftverekkel kapcsolatos feltételeket, szempontrendszereket – idézte fel. A kerekasztal ajánlása szerint a szoftvereket a szülő és a gondviselő kérheti, és életkor szerinti profilokból választhatja majd ki, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten.
Hozzátette: az ajánlás szerint lehetőség nyílik majd a "finomhangolásra" is, tehát arra, hogy a szoftver kulcsszavak alapján szűrjön, vagy a szülő a gyerek életkorára tekintettel meghatározza, mennyi időt tölthet például közösségi oldalakon.
Elmondta, az ajánlás kiáll a megtekintett oldalak "naplózása" mellett is, és ha a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesíti a szülőt.

A KIM népszerűsítő kampányt indít "Csendben van, de biztonságban?" címmel, hogy felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét az ingyenes szoftverek letöltésének lehetőségére.

A sajtótájékoztatón Balatoni Monika bejelentette azt is, hogy a tárca Gyermekbarát igazságszolgáltatási programjának részeként kifejlesztettek egy telefonos játékalkalmazást. A különböző okostelefonokra és eszközökre telepíthető applikáció a program kabalafigurája, Kimi segítségével a gyerekeket különböző nehézségű pályákon vezeti keresztül; az előrejutás feltétele pedig az, hogy a fiatalok jól válaszolják meg a tudatos internethasználatra vonatkozó kérdéseket.

Forrás: www.mti.hu
Kép: wikimedia commons

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja