SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mása és a medvehagyma

Mester Györgyi [cikkei] - 2018-04-23
Anyák napi mese.
Mása és a medvehagyma

Sűrű erdő közepén, kék tavacska mellett, égbetörően magas hegy gyomrában, tágas barlangban éldegélt a medvecsalád: Pása, a folyton dörmögő medve papa, Dása, a mindenkihez barátságos medve mama, és huncut kicsi medvebocsuk, Másenka.

Dása, a medve mama, igen gondos szülő volt. Mindig ügyelt arra, hogy még élelemszerző körútjukon se tévessze szem elől a kis mackólányt. Együtt szemezgették a bokrokról a bogyókat, terméseket, kutatták fel erdő szerte az ehető fűféléket, gumókat és gyökereket.

Néha az apróbb-nagyobb gerinceseket is levadászták, már csak ilyen a medve étvágy.

Medve mama nem ritkán otthon készítette el családja számára az aznapi ennivalót. Mindnyájan ínyencek voltak, szerették a finom ízeket, a fűszeres harapnivalókat.

Elérkezett az Anyák napja, amit az erdő lakói is meg szoktak ünnepelni.

Dása mamának ez alkalomból tengernyi tennivalója akadt a barlang körül, emellett egy különleges ebédet is akart készíteni a családjának. Mindenféle élelem volt már odahaza, csupán egy ízesítőszer, a medvehagyma hiányzott a főzéshez.

Mása korábban még sohasem járt az erdőn egymagában, de mivel már nem volt olyan kicsi és gyámoltalan, a mamája rábízta a fűszer beszerzését.

Mása örült a megbízatásnak, mert így legalább valami ajándékot adhatott az édesanyjának, a segítségét, hogy elmegy a fűszerért.

Az anyukája elmagyarázta neki, merre induljon, hol keresse, és miről fogja felismerni a növénykét.

Leírta, hogy hosszúkás, harsány zöld levelei vannak, de nem ám olyan vékony, lándzsa alakú, mint a fűé, hanem kicsit hasas a levél, ami hegyes csúcsban végződik. Általában párosával, egy-két levél található egy tövön. Jó a szaga, finoman csiklandja a medveorrot. Biztosan nem fogja elvéteni, csak hozzon belőle egy szép, nagy csokorral az ebédhez.

Másenka jó darabig elidőzött, medve mama már éppen aggódni kezdett érte, amikor a kicsi bocs feltűnt a barlang bejáratánál.

Mancsát a háta mögé dugva, mosolyogva közeledett.

Lelkendezve mesélte a mamájának, hogy messzire kellett mennie a hagymáért, azért késett, de visszafelé már nagyon sietett, hogy minél előbb hazaérjen.

Tágas tisztás közelében talált a szép, zöld levelekre, amelyek sűrűn beborították a fák alját. Már messziről érezte a fűszeres, jó illatot. Ám érdekes módon, nem csak ő, a méhecskék is körbedongták a leveleket. Alig tudta elhessegetni őket. Azért sikerült csípések nélkül megúsznia, és jó sokat szedett a hagymából.

- No, mutasd, had lássam, mennyi finomságot sikerült hazahoznod - kérte a mamája.

Ekkor Másenka elővett a háta mögül egy gyönyörű csokrot, ami telis-teli volt zöld levelekkel, és hófehér csengettyűvel megszórt, illatos virágokkal. Átnyújtotta a mamájának.

- Ügyes voltam, ugye, hogy ennyi medvehagymát sikerült szednem? - kérdezte.

Medve mama elnevette magát.

Csak azt felejtettem el mondani neked, hogy még véletlenül se téveszd össze a gyöngyvirág levelével a hagymát - mondta mosolyogva. - De sebaj. Úgy veszem, kedves meglepetést kaptam tőled Anyák napjára. Egy illatos csokor gyöngyvirágot. Köszönöm! - Ezt azonban nem a fazékba, hanem a vázába tesszük.

Aznap nem került medvehagyma a finom ünnepi ebédbe, azonban soha nem érzett, kellemes illat lengte be az egész barlangot. És ettől lett még különlegesebb és emlékezetesebb ez az Anyák napja.

Indexkép: pixabay - mobi99

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja