A baj ott kezdődött, amikor a felhalmozott sok-sok kelléket már nem tudta egyedül elrakni, és rendben tartani a mini buszban. Kereste a fél pár fellépő cipőjét, de nem találta. Még maga is meglepődött, amikor a galambok eltüntetésére használt varázsdobozból váratlanul - az eltűnt madarak helyén -, a saját fellépő cipőjét látta viszont. A nézők a bűvész meglepődését valódinak találták, a cipő megjelenését pedig a mutatvány részének, így meg is tapsolták érte az ügyes bűvészt. Mr. Magic meg magában csak azért örvendezett, hogy végre előkerült a régóta keresett fél pár cipője.

Egy másik alkalommal, délutáni szunyókálásából riadtan ébredt, azt hitte, tovább aludt kelleténél, ami miatt félő volt, hogy lekési az esti fellépését. Kereste az öreg, de eddig megbízható ébresztőórát, de nem találta sehol. Miközben kora esti vacsoráját készítette, a tűzhely közelében tiktakoló hangot hallott. El nem tudta képzelni, honnan jöhet a zaj, hiszen a konyhában nem tartott órát. Kereste, kutatta a hang forrását, mígnem egy ötlettől vezérelve leemelte az egyik fazékról a fedőt, és láss csodát, a fazékban ott lapult, ketyegett az elveszettnek hitt ébresztőóra.

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyszer a pöttyös bögréjéből a reggeli kakaója is szőrén-szálán eltűnt, de utóbb visszagondolva, azt már maga sem tudta eldönteni, hogy valóban eltűnt-e, vagy ő itta meg, csak már nem emlékezett rá.)

A pohár vagy bögre akkor telt be végleg Mr. Magicnél, amikor a varázscilinderből a nyulacska után előtűnt két habverő, újabb fellépésén pedig a kabátujjából nem csak a színes kendők füzére, hanem egy fél pár barna zokni is előkerült. Ekkor döntötte el: segédre van szüksége a munkájához, és talán nem is egyre. Olyan munkatársakra szeretett volna szert tenni, akik rendet tesznek nemcsak az életében, de a lakókocsijában is a bűvészkellékek között, amelyekkel az előadásaira szokott felkészülni. Egyedül nem megy - szögezte le magában.

Mr. Magic feladott hát rögvest egy hirdetést az újságban, hogy bűvészinast keres, akár többen is jelentkezhetnek. Pár nappal a hirdetés feladását követően, váratlanul egy nagy utazótáskát talált a lépcsőn, amikor a reggeli újságjáért, még pizsamában, kilépett a lakókocsijából.

Megemelte, nézegette a nagy batyut, és éppen vissza akart menni a meleg kocsiba, amikor hirtelen ott termett előtte egy kicsit pocakos, kerek arcú, piros orrú fiatalember, és ezekkel a szavakkal üdvözölte őt: voilá, itt vagyok, engem keresett! Én lennék az Ön ideális bűvészinasa.

Behívta, kikérdezte, és - tekintettel a jelentkező természettől való adottságaira, mármint a gömbölyded arcra, és a piros orra -, azonnal munkába is állította a fiatalembert. Megmondta neki, hogy a bűvészszámok között szeretné, ha egy kedves, humoros ember bohóctréfákkal hangolná jó kedvre a nézőit, egyben lehetőséget adna neki arra, hogy felkészüljön a következő műsorszámra.

A felkérést örömmel elfogadta a jelentkező, de azt muszáj volt elárulnia, hogy az orra nem természettől fogva, csak a nagy hideg miatt olyan piros. Ugyanakkor, a közös cél érdekében, hajlandó egy igazi bohócorrot is viselni az előadások alatt.

Táska Tamás, ahogy Mr. Magic az első inasát elnevezte, meg volt elégedve a munkájával.

Nem úgy a bűvész. A varázskalapból még mindig előkerült a nyuszi után egy merőkanál, ami a trükknek nem is volt része, és a kabátból előhúzott színes kendőlánc után ismételten elővarázsolódott egy oda nem illő darab, konkrétan egy férfi trikó, ami kis idő óta a szekrény második polcáról, szokásos tartózkodási helyéről hiányzott.

Nem vagy elég egymagadban a munkára, Táska Tamás - mondta a nagy Mr. Magic. Ne vedd zokon, de még mindig nincs meg az elvárható, tökéletes rend sem a bűvészkellékeim, sem a személyes holmijaim között.

Egyelőre nem volt mit tenni, nem volt további jelentkező a bohóc képében való bűvészinaskodásra.

Az egyik előadáson azonban furcsa dolog történt. Amikor az „eltüntető varázsdobozból” eltűnt a fehér galamb, és helyette megjelent fél pár lakkcipő, a nézők közül egyszer csak megszólalt valaki. A galamb idevarázsolódott hozzám - mondta a nézőtér harmadik sorában ülő fiatalember. Felállt és meg is mutatta, hogy ott ül a vállán a galamb. Biztosan megérezte, hogy szeretem a madarakat - tette még hozzá. Fel is vitte a galambot a színpadra, mire a meglepett Mr. Magic ott tartotta a produkció végéig, és megkérte, hogy segítsen neki a kellékek kézre adogatásában.

Az előadás végén kiderült, hogy a fiatalember szívesen állna munkába a bűvész mellett, mivel éppen állást keres. A haja furcsamód élénkvörös volt, kis rosszindulattal pirosnak is lehetett mondani. Mi is kell más egyéb egy leendő bűvészinasnak? Ez egyértelmű jele volt az elhivatottságának. Mindjárt hozom a csomagomat, és már maradok is, kezdődhet a munka - mondta az újdonsült bohócjelölt. Azzal térült-fordult, és behozott odakintről egy hatalmas batyut. Na, megvan a művészneved is - mondta Mr. Magic megelégedéssel. Te leszel Táska Tamás társa, Batyu Benő.

Azontúl már mindig hárman léptek fel az előadásokon. Míg Mr. Magic a trükköt készítette elő, addig két bohóctársa - Táska Tamás és Batyu Benő - hatalmas csomagjaikból kipakolták a porondra a saját munkaeszközeiket. Táska Tamás a hangszereit, amelyek között - hiszen óriási volt az a táska -, volt nagybőgő, na meg tangóharmonika, hegedű, és egy szájharmonika is.

Amikor az első hangszeren játszani kezdett, bohóctársa azonnal hangos jajveszékelésbe fogott amiatt, hogy milyen ijesztő hangokat csal ki Tamás abból a szegény hangszerből, mennyire nyúzza, kínozza azt. Hogy a hangzavar abbamaradjon, elvette a nagybőgőt Tamástól. Táska Tamás azonban nem hagyta magát, és miután kivették kezéből kedvenc hangszerét, azonnal egy következőre váltott. Előbb tangóharmonikára, majd hegedűre, végül szájharmonikára, és így folytatta tovább rendületlenül a hangversenyt. Aztán már nem maradt semmije, de azért valami mégis, mert utoljára fütyülni kezdett a saját szájával, és olyan szépen csücsörített, hogy azon csak mosolyogni lehetett.

Mr. Magic bűvész trükkje következett, majd az újabb számhoz való készülődés alatt, Batyu Benő lépett a pódiumra, ő került a figyelem középpontjába. Benő zsonglőrként kívánt bemutatkozni, labdákat és különböző egyéb kellékeket szeretett volna a levegőbe dobálni, egyszerre nem is egyet, hanem többet, de ezt meg a zeneélvezetben korábban megzavart Táska Tamás persze nem hagyta.

Visszaadta a kölcsönt, odalopakodott szép csendben a labdákat épp levegőbe hajító Batyu Benő mögé, és egy-két labdát óvatosan elcsent, amelyek nem estek vissza a levegőből a zsonglőr kezébe. Meg is lepődött az, körbeforgott, de nem találta ki, hogy bohóctársa, Táska Tamás tréfálta meg őt azzal, hogy elkapta a labdáit. Amikor pedig nekiveselkedett, hogy a legnagyobb, a focilabdánál is nagyobb labdájával dobálós mutatványt adjon elő, meglepődve vette tudomásul, hogy az amúgy lepkekönnyű gumilabda szinte meg se mozdul, mivel az, amíg nem volt szem előtt, suttyomban oda lett ragasztva a padlóhoz. A tettes természetesen Táska Tamás volt most is, aki így akart borsot törni bohóctársa orra alá, a megzavart zenei koncertje miatt.  

Lassan azonban kialakult a Mr. Magic által annyira vágyott rend. A lakókocsiban előbb-utóbb mindennek meglett a maga helye, és többé nem tűnt el egyetlen ruhadarab sem. Nem hiányoztak sem fél pár cipők, sem zoknik, és az öreg ébresztőóra is oda lett ragasztva az éjjeliszekrényre, nehogy ismét csavarogni támadjon kedve, és a fazékban kössön ki.

Mr. Magic, a nagy bűvész, két segítője révén, azontúl mindig zavartalanul adhatta elő a műsorszámait, mert körülötte mindenütt rend volt, úgy az otthonában, mint a porondon. Ott voltak mellette jóban-rosszban segítőtársai a bohócok, Táska Tamás és Batyu Benő, akik jókedvre derítették nem csak a nézőket, de munkaadójukat, a bűvész-varázslót is.

A történethez hozzátartozik, hogy végül, Retikül Rebarbara néven, egy harmadik, immár női bohóc is csatlakozott a társulathoz, de ő nem tréfált, hanem rögvest feleségül ment Mr. Magichez…

Fotó: pixabay