Tréfi, mert társai csak így nevezték, ha kellett, ha nem, folyton viccelt. Munka közben, meg azután is megnevettette a többieket, rímeket faragott, tréfákat gyártott, többnyire persze nem a maga, hanem a mások rovására.
A munkában sosem járt az élen, a többiek azonban, cserébe a sok jó viccért, általában elnézték neki. Nem lehetett rá haragudni, hiszen állandóan vidám volt, mindenkire rámosolygott, két kicsi csápja folyton rezgett a visszatartott nevetéstől, és még a szeme se állt jól a huncutnak.
Egy napon azonban csúnya tréfát eszelt ki, csak hogy a munka alól kihúzza magát. Aznap olyan kedve volt, sőt, olyan jó kedve volt, hogy azt semmiképpen nem akarta nehéz cipekedéssel, gyaloglással, munkával elrontani.
Mikor hangyatársai zsinóralakban a boly felé meneteltek, hátukon egy-egy téli élelemnek szánt maggal, levéldarabkával, ő váratlanul kiállt a sorból, és az őt követő kis hangyát, Szorgoskát is megállította.
Egy kis szívességet kérnék tőled - kezdte nagy fondorlatosan.
Ugyan mit? - kérdezte gyanútlanul a dolgos hangyácska.
Tudod - folytatta Tréfi -, nekem most fontosabb dolgom lenne az élelem szállításánál. Rímeket kellene faragnom a következő nagy, versben előadott tréfámhoz.
És az nagyon fárasztó munka, az a „rímfaragás”? - kérdezte Szorgoska.
Hát bizony, az nagy munka, hatalmas feladat - válaszolta Tréfi. Ezért is lenne szükségem a segítségedre. Te jó erőben lévő, széles hátú, dolgos csapattársam vagy, neked meg se kottyanna, ha egy mag helyett kettőt vennél a válladra. Meg aztán már nincs is olyan messze a boly, nem kellene sokáig cipelned a kettős terhet.
Szorgoska nem volt híres a nagy eszéről, ezért nem sokáig gondolkodott. Ha már Tréfinek fontosabb feladata van, az a fránya „rímfaragás”, akkor bizony ő nem lesz rest, és segít neki. Nehogy már azt mondják, hogy nincs benne csapatszellem, sőt, ha nem vállalja a feladatot, még az is kiderülhet, hogy nem is olyan erős és széles hátú, mint amilyennek Tréfi tartja őt.

Fotó: Nemo/pixabay.com