Iskolaéretlen gyerek, vagy gyerekéretlen iskola?
Kudarcra ítélve: rengeteg iskolaéretlen gyermek kényszerül az iskolapadba
Évente nagyjából öt-hatezer gyermek bukik meg az első osztály végén. Ez hatalmas szám és nemcsak a bukott gyereket érdemes ebben meglátni, hanem az egész családot is, hiszen a negatív visszajelzés lényegében egy trauma az egész család számára.
Olvasd el ezt is: Az elsősök között a legmagasabb a bukási arányszám - ez lehet az oka
A kutatás témája eredetileg az volt, hogy az iskolai módszertanok mennyire válnak be, mennyire hatékonyak, vagyis a gyermekek számára mennyire elérhető általuk a tudás. A vizsgálat azonban a módszertani problémák mellett azt is feltárta, hogy
a vizsgált elsős gyermekek kétharmada nagyjából a három-négy éves gyermek idegrendszeri érettségét mutatta, akiknek ezen a szinten még a mondókázásnál, meseolvasásnál, bukfencezésnél és hintázásnál kellene tartaniuk.
Ők viszont az iskolában betűkkel, számokkal és azzal az elvárással találkoztak, hogy tudjanak alkalmazkodni az iskola szabályrendszeréhez, aktívan vegyenek részt az órákon, figyeljenek és késleltetni tudják a mozgásra való igényüket.
Az ő érettségükhöz képest az iskola úgy robbant be az életükbe, mintha nekünk egy anyanyelvi szintű nyelvórára kellene beülnünk anélkül, hogy hallottunk volna egyáltalán a nyelvekről.
A tehetségesség kérdését kutató pszichológus szerint a mai iskola nagyjából a száz évvel ezelőtti állapotában maradt meg, tehát ha egy nagyapa besétálna oda, ma is otthonosan érezné magát. Bár a zajszint talán újdonság lenne a számára, az iskolai oktatás módszere annak ellenére megmaradt, hogy a gyerekek idegrendszere óriási mértékben változott.
Változott magatartásuk, neveltetésük, érdeklődésük és értékrendjük, a világ rengeteg információt tartogat a számukra, ami zavaró lehet az agyi fejlődésükre nézve, ezért idegrendszerük másképp érik, mint a valamikori nagypapáé. Az eltérő idegrendszer hátterében civilizációs ártalmak is lehetnek, ami nem a gyerek és nem a neveltetés hibája.
Azonban a kutató szerint mégsem ez a baj forrása. Még csak az sem, hogy hatévesen iskolába kell menniük - hanem az, hogy ott mi várja őket. És sokukat bizony a kudarc várja.
A kutató arra a megállapításra jutott, hogy nem a gyerekek intelligencia szintje a probléma, hanem az, hogy alapvető idegrendszeri érési folyamatok maradnak el ebben a korosztályban.
Ezen a nem tipikus fejlődésmeneten ekkor még lehetne segíteni, hiszen számtalan mozgás alapú fejlesztés áll a gyerekek rendelkezésére, ám a terápia helyett azzal szembesülnek, hogy olyan teljesítményeket kell nyújtaniuk, melyhez nem rendelkeznek megfelelő alapokkal. Például az iskola elvárja, hogy a gyermek meg tudja különböztetni a hangokat – ha azonban a gyerek agya nem úgy rakja össze az információkat, ahogy a pedagógus azt elvárja, a gyerek nem képes olvasni az elvárt időre. A tanulási kudarc pedig elkerülő magatartást, menekülést fog kiváltani a gyerekből, amit a többi osztálytárs értelmezhet egyszerűen úgy, hogy „tanulni rossz.” Így az sem mer tanulni, aki valójában kíváncsi és motivált lenne.
Gyarmathy Éva a kutatása alapján azon a véleményen van, hogy az iskola szándéka ellenére maga hozza létre a tanulási zavart azáltal, hogy eltérő idegrendszeri működésű gyerekektől egyenteljesítményt vár el. Úgy véli, hogy ez egy olyan probléma, amit nem akarunk megoldani, nem megyünk a gyerekek elé, hanem megvárjuk, amíg megbotlanak a magas küszöbben, amit közénk emelünk.
Pedig sok lehetőség lenne a változásra, de ha megvárjuk, amíg lepusztul a közoktatás, akkor olyan gyerekek áramlanak majd ki az érkezési oldalon a nyílt munkaerőpiacra, akik nem tudnak mit kezdeni a világgal, és a világ sem tud mit kezdeni velük…
Ennek a kérdése már hatéves korban eldőlhet, pedig a gyerekekbe való befektetés az, ami megtérülne az egész társadalom számára. Ehelyett olyan feladatra ítéljük őket, mellyel nem tudnak megbirkózni, majd a minősítés során visszautaljuk a problémát a szülőnek és magának a gyereknek is, akinek egy életre elmehet a kedve az iskolától.
Tudjuk, hogy az iskola néha maga a megtestesült akadály: a Covid időszaka alatt a gyerekek 10 százaléka jobban tanult otthonról, mint személyes jelenléttel. Ők voltak azok, akik intenzíven szorongtak az iskolában, és teljesítményük javulásához elég volt az, hogy felszabaduljanak az iskola számukra nyomasztó elvárásaitól és légkörétől.
A szakember abban látja a megoldás egy részét, ha a pedagógus szakképzés tartalmazná a beszédfejlesztési tudásanyagot is. Logopédia egyelőre nincs a pedagógusképzésben, de nem is kell az óvónőknek és a tanítóknak logopédussá válniuk. Sokat lendítene viszont a gyermekek helyzetén az, ha a pedagógus tudna segíteni nekik a beszédfejlődésben.
Az enyhe eseteket ma már alig vállalják a logopédusok, annyira túlterhelt a rendszer, de mire az enyhe problémával küzdő gyerek segítséghez jutna, a problémája már súlyossá válik. Ahol viszont nincs olvasási képesség, hogyan tudna a gyermek értelmezni, a tudásanyaghoz egyáltalán hozzájutni?
Kevés a szakember, a probléma viszont sok
Merre van a kiút? A szakember szerint az integráció nem oldott meg minden problémát, a tanárok küzdenek a helyzettel, az SNI-s tanulókkal sokszor nem tudnak mit kezdeni.
Olvasd el ezt is: Integrált oktatás: és a pedagógusnak ki segít?
Az integrációs helyzet visszásságait a szülők sok esetben úgy oldják meg, hogy a jól működő gyereküket kimenekítik a közoktatásból és fizetős iskolába viszik át őket. Ám a kezeletlen problémákkal küzdő gyerekek is felnőnek egyszer, és a kimenekített tanulóknak is velük egy közösségben kell majd dolgozniuk, élniük. Az iskolai kudarc talajáról sajnos csábulékony, függő, depressziós vagy önsértő emberek nőhetnek ki, akiknek a kezelése nagyságrendileg többe kerül a társadalomnak, mint a gyerekek megfelelő fejlesztése kerülne.
Össze kellene fogni, mondja a szakember, de nem a pedagógus, vagy a másik szülő ellen. A probléma ugyan az iskolában jelentkezik, de nem ezen a színtéren kell megoldani. Az igazgatók tovább delegálhatják a problémát akkor, ha a szülők támogatják őt, ha kiállnak az iskola mellett és egyúttal a gyerekek jogaiért. Ez olyan jelenség, ami mindannyiunkat érint.
Ha nem ma, akkor holnap.
Indexkép: Depositphotos.com
Közösségi hozzászólások: