SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért zongorázzon a gyermekem?

Juhász Balázs [cikkei] - 2020-12-07
A zongora különleges helyet foglal el a hangszerek között mind működési, mind tanulási szempontból. A gyermekek ezzel a hangszerrel barátkoznak meg a legkönnyebben, nem véletlenül a legnépszerűbb hangszer minden zeneiskolában.
Miért zongorázzon a gyermekem?

Nagyon sok szülő velünk együtt úgy gondolja, hogy a zenei ismeretek hozzá tartoznak az alapműveltséghez, jelentős befolyással vannak a gyermek és a majdani felnőtt érzelemvilágának a kifejlődésére, formálódására. Kodály Zoltán is azt vallotta és hangoztatta, hogy a gyermek zenei művelése már az anyaméhben el kell, hogy kezdődjön (később úgy módosította megfogalmazását, hogy már az anyuka születése előtt kilenc hónappal), majd az arra fogékony gyermekkorban ki kell, hogy teljesedjen.

Már maga a zenehallgatás és a zene szeretete is hatással van a személyiségre, az énekórai éneklésen túlmenően, a hangszertanulás segít igazán közel kerülni a zene érzelmi tartalmához, illetve elmélyíteni és készséggé fejleszteni a zenei ismereteket. Bármilyen szinten is játsszon a tanuló gyermek, belép a zene birodalmába, a maga tudatosságával és érzékeivel felfedezi a zene általa elérhető rétegeit.

A zongora különleges helyet foglal el a hangszerek világában. Önmagában a mérete is figyelemfelkeltő, helyigénye tiszteletet parancsol. A legkisebb zongora is elfoglalja egy nagyobb szobának a sarkát vagy megtölt egy kisebb termet, a nagyobb zongorák tágasabb térbe illenek, el sem férnének egy kisebb szobában. Egy szép hangú, kívülről is igényesen kivitelezett, közepes méretű zongora a nappali vagy a szalon dísze lehet.

A gyerekek nagyon könnyen megszeretik a zongorát, hiszen a kisebb hangszerekkel ellentétben nem kell kézbe venni, nem kell tartani játék közben, elég odamenni és leülni hozzá, máris megszületik a barátság. Könnyen leköti a figyelmet, hiszen rengeteg részlettel megismerkedhetünk: meg lehet fejteni a billentyűk titkait, ki lehet próbálni a pedálokat, a belsejébe, a fedél alá is be lehet nézni, a húrokat esetleg meg is lehet pengetni. Az is különleges élmény, hogy egy ilyen nagy bútordarab „szól”.

Számos más hangszerhez képest könnyebb megszólaltatni, hiszen már különösebb technikai tudás nélkül is élvezetet nyújtó hangokat lehet belőle előcsalni. Könnyebb dalok, rövidebb dallamok már kevés tanulással is eljátszhatók rajta. Magasabb szintű zenei tanulmányokhoz is kitűnően alkalmazható, hiszen a zongorán többszólamú zene is megszólaltatható, ezzel segíti a többszólamú hallás és az összetettebb gondolkodási folyamatok kifejlődését, a mozdulatok összehangolását. Kifejezetten élénkíti a képzelőerőt. Egy-egy növendékhangversenyen való szereplés magabiztossá teszi a gyermek kiállását, mások előtt történő megmutatkozását.

Juhász Balázs


Juhász Balázs
Zongoratanár, zenei nevelés, tehetséggondozás

A Hangrózsa Zongoraiskola kiváló alternatíva az intézményes művészetoktatás és a magántanárok mellett.

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-20/553-86-46
E-mail: hangrozsa@zongoraiskola.info
Honlap: http://www.zongoraiskola.info
Skype: juhasz.balazs6
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.

A szerkesztő ajánlja