SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit tehetünk az elfojtásainkkal?

Deák Katalin [cikkei] - 2020-08-27
Az elfojtás a legtöbbször használt elhárító mechanizmus egyfajta tudatalatti védekezés a kényelmetlen érzésekkel szemben. A mindennapjainkban számos alkalommal kerülünk olyan helyzetekbe, amelyek kellemetlen emlékeket hagynak maguk után. A reakciónk ilyenkor, bárcsak meg sem történt volna.
Mit tehetünk az elfojtásainkkal?

Az érzelmi felejtés

Amikor felbukkannak ezek a kellemetlen emlékek, bűntudat kerít a hatalmába és újra szégyelljük magunkat miatta, sőt talán ismét átéljük a kellemetlen érzést. Mindent megteszünk érte, hogy minél mélyebbre temessük magunkban a nyomasztó élményt. Ez az elfojtás, amit mindannyian gyakran alkalmazunk. Az összes hárítás innen gyökeredzik, amely tulajdonképpen a kínosnak vagy veszélyesnek,  tehát mindenképpen titkolni valónak ítélt vágyakat, gondolatokat, érzelmeket száműzzük a tudatból.

 

A tudatalattink mindent elraktároz

Ettől függetlenül a tudatalattiban továbbra is ott lapulnak majd ezek az elfojtások hatékonyan akadályozva, hogy önmagunk lehessünk. Ahhoz, hogy ne okozhassanak károkat az életünkben ezek az elfojtások, a kapcsolatainkban és a teremtéseinkben érdemes őket felkutatni és felszínre hozni, majd elengedni. Erre van néhány remek módszer például az utaztatás előző életbe, kineziológia vagy szellemgyógyászat, de akár egy coach vagy pszichológus segítségét is igénybe vehetjük. Ki-ki választhatja azt, amiben hisz, ami neki működik.

A kínosnak vagy titkolandónak ítélt vágyakhoz tartozó gondolatokat, érzelmeket nem engedjük, hogy tudatosodjanak és csak a tudatalattiban kapnak helyet. Amikor egy számunkra nem igazán megmagyarázható reakciót produkálunk egy adott helyzetben, esélyes hogy a tudatalatti működés az oka. Az elfojtás rengeteg energiát vesz el tőlünk és az önbizalmunk is jelentősen megcsappanhat a feleslegesen tárolt fojtogató emlékek miatt.

 

Miért az elfojtást választjuk?

A kellemetlen élmények elfojtása sokkal egyszerűbbnek látszik, mint a feldolgozása. Az önismeret fejlesztés, a szembenézés és a megoldás idő és energiabefektetést igényel, amit nem szeretnénk beleinvesztálni. A tudatalattink végtelen befogadású tárolóhelyére látszólag büntetlenül süllyeszthetjük a negatív élményeinket, ami persze tévedés. Bármilyen nagy ez a hely, meg fog telni és kibuggyannak belőle az elfojtásaink, depresszió vagy valamilyen fizikai szintű betegség formájában. Ebben az esetben nincs lehetőség továbbra is figyelmen kívül hagyni a megoldani valóinkat. Eljött az idő, hogy segítséget keressünk hozzá.

 

Ismerjük el a változás szükségességét

Az első lépés a szembenézés önmagunkkal és az elismerése annak, hogy lépnünk kell. Az is előfordulhat, hogy generációs szinten görgetjük az elfojtásainkat és már gyermekként kaptunk egy szép nagy batyut a szüleink és az őket megelőző generációk meg nem oldott problémáival. Ezeket mindaddig cipeljük a felmenőink iránti tiszteletből, amíg azt nem választjuk, hogy szembe nézünk vele és megoldást keresünk rá, hogyan tehetjük le.

A sebezhetőségünk rémisztő lehet, ezért minden helyzetben eltitkoljuk, mit érzünk. Ez is az elfojtás egyik formája. Inkább a passzivitást választjuk, mert ha nem teszünk semmit, akkor nem is hibázhatunk.

 

Lehetőleg legyünk diplomatikusak

Vannak helyzetek, amikor nem akarjuk mások előtt kimutatni az érzelmeinket. Ilyen tekintélyszemély például a főnökünk, vagy az anyósunk, akik könnyen ki tudnak hozni minket a sodrunkból a különböző nézőpontjaikkal, de mi nem mutatjuk a nemtetszésünket, mert meg kell őriznünk a kellemes kapcsolatnak legalább a látszatát.

Ezekben az esetekben messzebbre jutunk a diplomatikus viselkedéssel, mert a hirtelenkedéssel nehezen helyrehozható károkat okozhatunk. A későbbiekben higgadtan keresünk majd megoldást rá, hogy megszabaduljunk a kellemetlen érzésektől.

 

Mi lehet a megoldás a kellemetlen helyzetekben?

A struccpolitika és a szőnyeg alá söprés nem szokott működni hosszú távon, de nem megoldás az sem, ha tűzokádó sárkányként a szabadjára engedjük a haragunkat, megsértünk másokat és mi magunk is mélységesen megsértődünk. Az érzelmeinket kifejezhetjük, de a módot, ezt hogyan tesszük, gondosan válasszuk meg. Az érzelmeink kifejezésének rólunk kell szólnia, arról, hogyan érezzük magunkat.

Az elfojtások és félelmek feloldása akkor lehet hatékony, ha először is tudatosítjuk és elfogadjuk, hogy vannak. Ez a fontos kezdő lépés, ezzel párhuzamosan pedig minél inkább törekednünk kell arra, hogy elfogadjuk és szeressük önmagunkat.

 

Oldjuk a bennünk lévő feszültséget

A bennünk lévő feszültségek feloldásának számos módja ismert. Ilyenek a sport, a tánc, a jóga, ezek mellett a természetben való séta is remek módszer erre. Mindenki válassza azt a mozgásformát, ami neki működik. Motiváló mások társaságában sportolni és eközben megoszthatjuk egymással az éppen aktuális megoldandó feladatainkat és akár tanácsot is kérhetünk egymástól. Sokszor már maga a tény, hogy elmondhattuk valakinek, is gyógyító hatású.

A módszerre tulajdonképpen mindenkinek magának kell rátalálni: énekel, maratont fut, meditál, vagy naplóban írja le a gondjait, a módszer tulajdonképpen mindegy. A lényeg, hogy megkönnyebbüljön. Felszínre bukkanhasson az elfojtott érzelem és el lehessen engedni. Igyekezzünk elkerülni az áldozat szerepbe való beragadást, mert az körbe-körbe járáshoz vezethet. Ha indokolt, kérjük pszichológus vagy más szakember segítségét, aki segít az érzelmek feldolgozásában.

Indexkép: KELLERPICS / pixabay

Deák Katalin


Deák Katalin
Egyéni & Csoportos Lélek-Sors-Segítő Tanácsadó & Oktató

Lélek-Mátrix - Lélek, Tudatosság, Energia, Test, Access Consciousness® & Mátrix Energetika Online - numerologós, asztrológus, kineziológus, Piramis Tarot Mester, Inga, Fengshui, Belső utazás specialista


Elérhetőségeim:
Email: dkatalin33@gmail.com
Honlap: dk-magie.com/
Facebook: Lélek-Mátrix
Facebook-csoport: Változz Velem!-Minden egy választással kezdődik!


A Tudat alatt elakadt energiák kibontása az Access Consciousness® és Mátrix Energia segítségével akár online is.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

A szerkesztő ajánlja