Coaching-e minden coaching?
A múlt század huszas éveiben a művészet, miközben megszabadult a filozófiától, maga is elkapta a filozófia nevű betegséget, azóta gyakran saját ontológiájára kérdez rá. A filozófia abban különbözik minden egyéb tudománytól (ezért nem is tudomány), hogy minden filozófiai kérdés egyben a filozófia mibenlétére is rákérdez. A huszas évektől a művészet is ilyen módon működik, legfőbb kérdése, hogy mi a művészet.
Művészet-e, ha például az alkotó saját emésztése végtermékét állítja ki? Bizonyos kontextusban igen, miközben a sarki mellékhelyiségben termelődő, fizikai értelemben megkülönböztethetetlen párdarabja nem az. Bár ezek a művek nehezen értelmezhetők az esztétika bevett fogalmi keretében, mégis műalkotások. Nem kaptak új nevet, de rávilágítottak a művészet rejtett szerkezetére, ontológiájára.
A coaching fogalma is hasonló, vagyis nyitott és önreflextív. Az információs társadalomban megkívánt segítő szerep változik, nő a fogalom terjedelme, de mégis fellelhető bizonyos mértékű kontinuitás. Az ontológiai coachingban a beavatkozás magas minőségű és rendszerezett, a mi szavainkkal posztmcdonalizált folyamat: standardizált, előre jelezhető, kontrollált és kalkulálható, outputja számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák. Ugyanakkor a coaching de-standardizált, előre jelezhetetlen, kontrollt átszakító és az előzetes kalkulációkat semmibe vevő, outputja ennek is számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák.
A coach szerepében (e speciális segítő rendszeren, vagy másképpen coaching nevű holarchián belül) vannak vezetői funkciók, amiket el kell látni. Kaszparov jobb sakkozó, mint Béla, attól még utóbbit szerethetjük, előbbitől viszont tanulhatunk. Ez a könyv a coach-szerep kreatív destrukciója, azaz korábbi értékek, elvárások lerombolása, újabbak, alkalmasabbak, sikeresebbek kialakítása. Célja a nyitott és önreflexív coach megszületése. Miles Davistól egyszer megkérdezték, hogy mi a dzsessz, mire magára mutatott. Ha megkérdezik tőlünk, hogy mi a coaching, azt válaszoljuk, hogy rend és kaland: a coach egyszerre autoritás és szellemi partner.
Az ontológiai coaching szemléletű tanításban, tanulásban és a gyakorlatokban az az izgalmas, hogy az olvasók (hallgatók és az elakadásban lévők, segítséget kérők) saját személyiségének szűrőjén keresztül láthatjuk az ontológiai coachingot mint olyan vírust, amely ahhoz, hogy megfertőzze gondolatainkat, mutálódik. Ezekkel a mutánsokkal kerülünk, mi olvasók/tanárok/hallgatók interakcióba, hogy agyunkat megfertőzve tovább romboljanak és építsenek. Elménk (mind) átfolyik a többiek agyába (brain), és kiterjesztett elmévé (the extended mind) válik. Ez a metafizikai játszótér (miénk itt a tér!) segít abban, hogy meghaladjuk önmagunkat, és okosan hintázzunk a fikció és a valóság között.
Miért gondolnánk, hogy míg például a matematikát hosszas tanulás után tudjuk elsajátítani és használni (a legalapvetőbb fogalmakat már kisiskolás korunkban meg kell tanulnunk: osztás, szorzás, stb.), önmagunk és mások megismerése, akár a párkapcsolatunk alakítása nem igényel hasonló felkészülést?
"Megmenthető-e a párkapcsolatom? Igen, vagy nem?" Új fogalmak bevezetése és elsajátítása nélkül olyan az életvezetési kérdésekről beszélni, mint a Thalesz-tétel ismerete nélkül választ keresni a következő, izgalmas kérdésre. Ha egy kör átmérőjének A és B végpontját összekötjük a körív A-tól és B-től különböző tetszőleges C pontjával, akkor az ABC háromszög C-nél lévő szöge derékszög lesz-e, vagy sem? Tehát: igen, vagy nem?
Igazat kell adnunk Irish Murdoch-nak: életveszélyes önnön szubjektivitásunk önkényének alávetni magunkat!
Feltételezem, hogy az emberek természettől fogva önzők és az emberi életnek nincs rajta kívüli értelme vagy...? Evidensen igaznak tűnik, hogy a rendkívül kisszámú látszólagos kivétel ellenére az emberek természettől fogva önzők - bárhol és bármikor is tekintünk rájuk. Ezen önzőség sajátosságáról a modern pszichológiának van mondanivalója. A lélek (psyche) egy történetileg meghatározott egyed, amely kérlelhetetlenül önmaga gondját viseli. Bizonyos tekintetben hasonlít egy géphez: működéséhez energiaforrásokra van szüksége, és fogékony bizonyos cselekvésmintákra. Az olyannyira magasztalt választási szabadságának köre általában nem túl nagy. Egyik legfőbb időtöltése az álmodozás. Vonakodva néz csak szembe a kellemetlen valósággal. Tudata általában nem egy áttetsző üveg, amelyen keresztül a világra tekint, hanem többé-kevésbé fantasztikus ábrándok felhője, ami arra való, hogy a lelket megóvja a fájdalomtól. Állandóan vigasztalást keres, akár az én elképzelt kitágulása, akár teológiai természetű fikciók révén. Még szeretete is többnyire az én jussának kinyilvánítása. Azt gondolom, hogy valószínűleg rá tudunk ismerni magunkra ebben az eléggé lehangoló leírásban.
Irish Murdoch, The Sovereignty of Good (ford. Lautner Péter). London: Routledge, 1970, 75-101.
Dr. Kollár József
Ontológiai coach
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: