Nem tudtuk hova tenni. Bejelentkezéskor azt mondta nagy titokzatosan: szeretne elbeszélgetni velünk. Olyan mentálhigiéné féle. Mert rokon a szakmája. Ha meg nem sért vele.
Ahogy belépett, élénk pillantása elárulta, tudja, mik az ételképek, melyik gyerek Petyka, melyik Julili (pedig az uszodában egy ikres anyuka ikernek nézte őket), örömmel simogatta meg a citromfa leveleit. Tájékozódott rólunk, jól tájékozódott nálunk.
Míg mások többnyire saját problémájukba temetkezve érkeznek, addig ő úgy nézett körül, mint egy lakásavatóra érkező régi barát. Hosszasan nézegette az Orleansi Herceg 1832-es Gulliver metszetét és megcsodálta azt a szekrényt, amelyben Miklós még az ELTÉ-n tartotta sportfelszerelését, és amit aztán megvettünk a Piaristáktól, hogy darabjaira szedve restauráljuk. Jót mulatott, amikor megmutattuk az ablakot, amin be szerettük volna hozni, de elmértük, ezért újra szét kellett szedni az egész hatalmas alkotmányt. Mások ilyenkor késztetést éreznek, hogy megtalálják a jobb megoldást, Klári azonban csak nevetett.
Örömmel válogatott a teák között, de azért kapuccsinót is kért, kis keksszel.
- A régi kártyáitokat nagyon féltitek? - tegezett le minket egy régi barátnő könnyedségével.
- Igen - vágta rá Zelka és leemelte a felső polcról a kis fonott dobozt. - Julilink nagyon szereti nézegetni őket. Szinte transzba esik tőlük.
- Megértem! - suttogta Klári a százéves lapra révedve, majd felnevetett:
- Vedruss! Szóval a nyomtatott bécsi kártyáról másolták vissza.
Ebből a megjegyzésből kihallatszott Klára tökéletes kiejtése, egyben az is meg látszott, hogy Klári vérprofi. Ismeri a cigánykártya történetét, sőt, azt a jelenséget is, amit a történészek interferenciának hívnak: már megjelent a nyomtatott cigánykártya, de persze a cigányok nagy részének nem állt módjában megvenni, ezért saját paklijukat arról másolgatták vissza kézzel. Ráadásul az írást nem ismerték, a német szöveget nem értették, a betűket is mint a kép kalligrafikus részét másolták le. Így lett Vedruss a Verduss-ból.
Klára megjegyzéséből az is kiderült, hogy ott volt Zelka szakmai előadásán az externalizálás különféle módjairól, mert ott és csak ott beszéltünk nyilvánosan erről a témáról.
Kiderült továbbá, hogy Klára kiváló személyiség. Isten áldotta kommunikációs képességgel van megáldva, lényében természetes jóság és figyelem lakozik.
Kicsit örültünk, hogy nem a gyerekekhez jött, mert akkor Mary Poppinsként azonosítottuk volna, márpedig akkor már nálunk volt Ottília, úgyhogy kénytelenek lettünk volna kibontatni esernyőjét szegény Mary Poppinsszal.
Szerencsére azonban Klára hozzánk jött. Kíváncsiságunkat éppen a megfelelő pontig csigázva kedves félmosollyal el is árulta jövetel okát:
- Kártyajós vagyok.
Mély barátság vette kezdetét.
Klára mesélni kezdett magáról:
- Nyolc évesen eldöntöttem, hogy boszorkány leszek. Körülbelül akkor születhetett meg Harry Potter Rawling tanárnő tollából.
- Milyen jól tették a kiadók, hogy elfektették az évszázad legnagyobb üzletét! - jegyezte meg Miklós. - Különben rád kennék, hogy Harry miatt lettél boszi.
- Valószínűleg hatott volna rám, amit a varázslóiskolában tanul, mert Hermione mutatványai is. Így viszont maradtam a békánál és a tyúknál, azokkal barátkoztam. Van is róla egy jópofa képem, ahogy a vállamon bódítgatom, hátha kikotyogja a titkát.
- A tyúkot bódítani? Nálunk inkább rotyogott, mint kotyogott, igaz, az levesben volt, nem a vállunkon.
- Főztem én is, igaz nem tyúkot. Anyám komolyan aggódni is kezdett a különféle főzeteim miatt. Félt a mérgezéstől. - nevetett Klári. -Egyébként örült, ha békén hagytam. Depressziós lehetett, mert legszívesebben csak heverészett és nézte a plafont, meg nyáridőben a falavelek mozgását a szélben.
- Milyen főzettel kezelted?
- Azt főztem ki, hogy megtanulok kártyát vetni.
- Kitől?
- Könyvből. Mint a főzést. Végy egy paklit, keverd össze...
- És kin gyakoroltál?
- Mindenkin, akin csak tudtam. Először alig akartak kötélnek állni, komoly marketing munkát folytattam az ügy érdekében, csak akkor még nem tudtam, hogy marketingnek hívják. A legjobb húzásom az volt, amikor azt mondtam: megfordítom a dolgot, kicsit provokálok, aztán hagyom, hogy nyomuljanak ők, az talán többre vezet. Hát vezetett. Volt egy osztálytársam, Rumann Elzus, ő mesélte, hogy jön hétvégén a kaposvári keresztanyja valami fontos bejelentéssel. Gondoltam: itt az alkalom. Kártyát vetettem, de a jóslatomat nem árultam el senkinek, hanem ráírtam egy cetlire, kenyérgalacsinnal lepecsételtem és beraktam a tábla mögé, hogy majd hétfőn megnézzük, miután Elzus is felírta mi volt a bejelentést. Hétfőn a nagy pusmogásra az egész osztály körénk gyűlt, még a fiúk is, pedig ők teljesen lököttnek tartottak. De ez nagyon érdekelte őket. Zus felírta a bejelentést, aztán mind a két cédulát odaadtuk a főjótanulónak, Krémer Zitának, hogy olvassa fel őket. Az enyémen az állt: Márti beteg, valószínűleg rákos. Zus ahogy ez meghallotta, dühöngeni, sírni kezdett, még meg is ütött. Közben Krémer felolvasta az ő céduláját is, amin az állt: "Márti hozzánk költözik". Az egész osztály haragja ellenem fordult, hogy én milyen hülye vagyok, és szemét, és gonosz...
- Szóval Márti nem rákos lett, hanem Zusékhoz költözött?
- Ezt állították a többiek. Kis híján meglincseltek, de szerencsére addigra bejött a nyelvtantanárnő, Manci néni. Még sosem örültem neki ennyire. Óra helyett levezényelt egy komplett boszorkánypert, én meg aznap délután osztályfőnöki idézéssel mentem haza. gondolhatjátok a hangulatot, ha az volt a beírás: "Osztálytársára lelki terrort gyakorol!"
- Tényleg nagyon megijedhetett szegény Zus.
- Én is. Anyám még sohasem kapott osztályfőnöki idézést. Még beírást sem vittem haza.
- Csendes boszi...
- De még be sem esteledett, már ott volt nálunk Zus Mártival. Bocsánatot kérni jöttek. Márti levette a parókáját és kopasz fejjel mondta el, hogy sikertelen volt a kemoterápiája, és azért költözik Siklósra, mert a családjában akar meghalni, nem egy idegen városban...
Most bontakozott ki igazán Klári személyisége. Könnyes lett a szeme, de mégis figyelt ránk. Megvárta, amíg enged döbbenetünk szorító marka. Csendben megvárta, amíg újra képesek vagyunk figyelni.
- Amikor anyám a döbbenettől szóhoz bírt jutni, elkérte a kártyámat, odaadta Mártinak, nekem meg megparancsolta, hogy minden lap látogassam meg. Azt mondta, csak Márti jelenlétében vethetek kártyát. Hát kártyával a kezemben elkísértem őt a halálba. Zűrös időszak volt, Zus szülei tiltakoztak anyámnál, erre aztán ő megtiltotta, hogy odamenjek, de addigra már olyan mélyen elköteleződtem, hogy folyton beszökdöstem Mártihoz. Senkivel sem nevettem annyit, mint vele az utolsó óráiban. Annak a bizonyos kártyapaklinak, amit egyébként magam rajzoltam, hímezett egy selyem tartót, sőt, kaptam tőle egy gyári paklit is, egy fényes, 56 lapos Nagy Cigánykártyát. Ő volt az első, aki szívből támogatott, aki hitt bennem és aki mindig komolyan vette a jóslataimat. A halála után teljesen egyedül maradtam. Anyám feladta, rám maradt a család.
- Hogy érted?
- Megszűnt szülőként viselkedni. Inkább barátnő lett, de talán méginkább a lányom.
- Szerepcsere?
- Aztán valahogy úgy jöttünk egyensúlyba, hogy mind a ketten felnőttünk.
- Felnevelted?
- A sors. A ballagás után Pestre kötöztünk, a Havannára. Gondolom ismeritek. Egy kétszobás panel kisebbik szobája lett a miénk. A kezdeti döbbenet után átvettem az irányítást. Anyámnak kerestem egy jó pasit.
- Gondolom, kártyával választottad ki...
- Naná. Pali olyan szívkirály volt, hogy nem hittünk a szemünknek! Csepelen volt háza, három hónap múlva oda is költöztünk. Én jó gimibe jártam, anyu meg belefelejtette magát a természetgyógyász tanfolyamba, amit szintén a kártya segítségével találtam neki.
- Elvégezte?
- Sőt, odáig fajult a dolog, hogy még dolgoztunk is együtt egy ideig. Lőrincen miénk volt a Márta Szalon. Ő füveket használt, én kártyát. Szép volt, talán a legjobb közös időszakunk. Akkor éreztem először, hogy össze tudunk hangolódni. Most visszaköltöznek Siklósra, nekem a babák miatt könnyebb volna, ha maradnának, de találtak egy üzletet a Petőfi utcában, és nag terveik vannak.
- Azt is a cigánykártya mondta, hogy hozzánk jöjj?
Klára nagyot nevetett.
- Már régen meg akartalak ismerni benneteket, de most komoly okom van rá. Van egy vendégem, Erzsike néni, aki megkérdezte, mennyire súlyos a betegsége. A cigánykártya ugyanazt mondta, amit az onkológus a Kékgolyóban. Három hónapja van hátra. Az is lehet, hogy kettő.
- Te pedig félsz az újabb Márti-történettől.
- Igen.
- Azóta volt hasonló eseted?
- Persze. Több is, csak az a különbség, hogy akkor eljöttek hozzám, szépen leültünk, kérdeztek, a cigánykártya válaszolt, én meg elmondtam nekik. Most azzal nehezült a helyzet, hogy Erzsike néni és még sokan, már az Interneten kérnek jóslatot, egyrészt, mert a gyerekek miatt nem tudok vendéget fogadni...
- ...másrészt így egyszerűbb.
- Ráadásul így megmarad a kivetés, mindenki kedvére nézegetheti.
A következő órát azzal töltöttük, hogy felmentünk az Internetre és kártyát vettettünk a mellettünk ülő Klárival. Nagy mulatság volt.
- Tehát Erzsi néninek még nem küldted el a választ?
- Felhívtam, mondtam neki, elromlott a proxiszerver. Na, ezt szerencsére annyira nem értette, hogy eszébe sem jutott szóban kérni a választ.
- Bizony a proxiszerver az proxiszerver - nevettünk nagyot.