SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyílt levél a most már ex-feleségemhez

Családinet [cikkei] - 2015-08-24
Michael Cheshire amerikai író, humorista nyílt levelet intézett közvetlenül a válása után az ex-feleségéhez. Az írás számos meglepő, és egyben megható gondolatot tartalmaz, amelyeket a férfi 20 évnyi házasságára visszatekintve vont le.
Nyílt levél a most már ex-feleségemhez

Az eredeti bejegyzés a http://dontstaybroken.com/ oldalról származik, az író, Michael Cheshire engedélyével közöljük. Íme a levél: 

Nos, ma véget ért a házasságom a 2-D jelű tárgyalóteremben.

Hogy őszinte legyek, szürreális volt az egész. Amikor néhány hónapja döntésre jutottunk, úgy éreztem, hogy itt a világvége, mert nem tudtam, hogy milyen lesz az életem nélküled. Ám most itt állva sokkal elviselhetőbbnek tűnik a dolog, mint vártam. Ahogy a német közmondás is tartja: „A félelem nagyobbá teszi a farkast annál, mint amilyen valójában.” Én pedig rettegtem attól, hogy nélküled éljek, hiszen hosszú esztendőkön át te voltál az egyetlen állandó ember az életemben. Te vagy az a hang is, amely megszólal alkalmanként a fejemben. Olyan sokkal tartozom neked az elmúlt 20 évért. Úgy gondoltam ezért, hogy az „új kapcsolatunk” első napján megosztok veled néhány dolgot. Tudom, hogy az ilyesmi elég furcsa ilyenkor, de az élet csak száguld tovább, és nincs idő arra, hogy az igaz szavak kimondatlanok maradjanak. Így kérlek, engedd meg, hogy ma megosszam veled néhány gondolatomat és érzésemet…

Díjat érdemelsz azért, amiért kibírtál 20 évet egy olyan férfi mellett, mint én. Mindketten tudjuk, hogy engem nem könnyű szeretni. Túlhajszolt vagyok, alig alszom, mindenből viccet csinálok. Ráadásul mindig számíthattál rám, ha illetlen viselkedésről volt szó. Az együtt töltött időnk alatt nagyobb kockázatot jelentettem a kapcsolatunkra annál, mint ami igazságos lett volna. Ez van sajnos, ha olyan emberrel házasodsz össze, aki álmokat kerget. Rengeteg kalandba belerángattalak, és csak évekkel később vettem észre, hogy sok elképzelésem számodra valójában rémálom volt! Engem mindig is a szenvedélyem hajtott. A szívem állandóan azért dobogott, hogy próbáljak ki új dolgokat, és találjak ki merész terveket. Sok szempontból olyan az életem, mint egy dinamittal teli szoba, amelyben ülve sokat játszom a gyufával. Ám te kitartottál…mindig kész voltál arra, hogy a délies bájoddal és a klasszikus módszereiddel kijavítsd az én pimasz természetem, és egy másik vállalkozás felé terelj. Most már rájöttem, hogy annak ellenére, hogy voltak sikereink, a viselkedésem nagy árat követelt azoktól, akiket szeretek. Ezt pedig őszintén sajnálom!

Statisztikailag jó döntést hoztunk! Mindketten tudjuk, hogy a házasságok 50%-a váláshoz vezet, a másik 50 pedig halállal ér véget! Így legalább kivédtünk egy golyót! :-)

Fantasztikus anya vagy! A gyermekeid iránt érzett szereteted és kedvességed talán a legcsodálatosabb tulajdonságaid. Soha sem fogod teljesen megérteni, hogy milyen sokat figyeltem a példádat, amíg felneveltük a gyerekeinket! Olyan vagy, mintha szeretetet lélegeznél ki, és ők pedig beszívnák azt.

Szeretném, hogy boldog legyél! Megérdemled! Házasnak lenni és a minisztériumban is lenni? egyszerre, gyakran rémálom. A nyomás, hogy jó legyen a házasságod, küzdelmessé teszi az amúgy autentikus kapcsolatot. Annak őszintén örülök, hogy ezzel nem kell bajlódnod a jövőben! Számomra viszont ez olyasmi, amire később is figyelnem kell. Ám te sokkal békésebb életet érdemelsz, és izgatott vagyok amiatt, hogy ezt tényleg meg is kapod-e.

Akkor is elvennélek, ha tudnám, hogy ez az egész így fog véget érni. Van három csodálatos gyermekünk, de ha tudnám, hogy nem lenne Chloe, Titus és Silas, akkor is feleségül vennélek! Sokkal másabb és jobb ember vagyok neked köszönhetően! Nem tudom nélküled elképzelni az életem!

Maradj távol a WebMD-től (amerikai egészségügyi weboldal)! A fejfájást ritkán okozza az agydaganat! Ez tényleg így van, nagyon ritka! Egyszerűen csak akaratos és komisz vagy ebben az ügyben! Az olyan emberek, mint te, nagyon sokáig élnek! Engedd meg a halálnak, hogy amikor eljő, meglepjen, és élvezd az előtted álló sok évet!

Sosem fogsz rábírni arra, hogy ne szeresselek! Én őszintén próbáltam meggyőzni a szívemet afelől, hogy ne szeressen, hanem utáljon téged, de nem sikerült. Túl jó ember vagy ehhez! Meglepő volt hogy mennyire könnyen ment, hogy újra csak barátkozzunk, pont úgy, ahogy kezdtük. Örülök, hogy így lett vége, nagyszerű barátokként. Imádom, hogy még mindig tudunk olyasmikről beszélni, mint a gyerekek, az élet, tervek, filmek, zene és, hogy melyik híres ember halt meg éppen. Ez olyan normális dolog szerintem.

Mindig ott leszek, hogy segítsek neked bármiben, amire szükséged van! Imádom, hogy iskolába jársz, és új kalandokat fedezel fel az életedben. Én mindig melletted leszek, ha segítségre van szükséged…, mert a rajongód vagyok! És mindig az is maradok.

Ha a válás megtanított valamire, akkor ez az: Ha tudom, hogy 20 év múlva szakítunk, akkor sokkal többször maradtam volna ki éjszakára! Érdekes lesz újra randizgatni. Az egyik barátom regisztrált valami Grindr nevű dologra, nem vagyok benne biztos, hogy egyhamar sok találkozóm lesz.

Nem vagyok hülye, tudom, hogy egy olyan nő, mint te, nem lesz sokáig egyedül! Téged nagyon könnyű megszeretni. Tudd, hogy én drukkolni fogok az új kapcsolatodnak, akárkit is választasz! Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy kínos történeteket fogok mesélni rólad a partnereidnek. Ez nyilván nem meglepő, hiszen egy igazi fajankó tudok lenni.

Úgy gondolom, hogy ez a néhány pont jól összefoglalja az érzéseimet. Nagyon sokat gondolkodtam a válásunk napjáról, mielőtt eljött az idő. Szerettem volna, hogy jól végződjön ez az egész. Tudom, hülyén hangzik, hogy azt akarom, hogy „jól érjen véget” a házasságunk, mégis így a legjobb. Visszagondolok egy régi film, Az oroszlán télen egyik jelenetére, amikor a fiúk a börtönben azt hiszik, hogy hallják, hogy Henry lejön a csillagokból, hogy megölje őket:

Richard: „Itt van! Nem fog rajtunk élvezkedni! Ne lássa, hogy könyörögsz… Viseld úgy, mint egy férfi!”

Geoffry: „Bolond! Mintha számítana a mód, ahogy elbukunk!”

Richard: „Nos, ha csak a bukás marad, akkor igenis számít!”

Megtiszteltetés volt 20 évig veled lenni! Igazi kiváltság, hogy az életem hátralevő részében a barátomnak tudhatlak majd!

Szeretném befejezni a mondanivalómat a kiváló teológus, Cyndi Lauper (amerikai énekesnő) néhány sorával:

“Ha elvesztél, csak nézz körül – és megtalálsz
Időről időre
Ha elesel, elkaplak –
Várni fogok
Időről időre”

Szeretettel,
Michael

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja